„Budapest IX. kerülete” változatai közötti eltérés

A város újjáépítése az ár elvonultával rögtön megkezdődött. Előbb egy ideiglenes építési szabályzat, 1838 végétől pedig külön a Belváros és a külvárosok sajátos viszonyait figyelembe vevő rendszabály írta elő az építési módokat. Magyarországon ez volt az első építési szabályrendelet, amely készítői szerint alkalmas volt arra, hogy az 1838-as nagy katasztrófa ismétlődését megakadályozza. A szabályzat nemcsak a biztonságos építkezésre fordított különös gondot, hanem az egészségügyi követelmények megállapításán túl lehetőséget adott a városkép alakulás, városszabályozás pontos ellenőrzésére s végrehajtására is, mind a beépített, mind a még beépítendő területeken. A szabályzat két részből állt. Az egyik a város sűrűn lakott területeire, a másik Pest külvárosainak szélső részeire vonatkozott. A Rendszabás kimondta, hogy ezután csak szabályos engedélyezés alapján lehet építkezni és csak jogosított építőmesterek kivitelezhetik az engedélyezett építési terveket. Előírták, hogy a lakóházak nem építhetők három emeletnél magasabbra. Megszabták az emeletek magasságát is: 2 lábnál (64 centiméter) alacsonyabbra nem lehetett építeni. A földszint padlójának minden esetben az 1838. évi árvíz legmagasabb szintje fölött 6 hüvelyknyire (15-16 centiméter) kellett lennie. A városban még ma is sok helyen látható árvíztáblák nemcsak egyszerűen emlékei a nagy árvíznek, hanem az új építkezések ellenőrzését segítették. Az árvíz elmúltával a városi tanácsnak és a Pest fejlesztését irányító Szépítő Bizottmánynak a figyelme hamar a legtöbbet szenvedett városrész, Ferencváros felé irányult. A beomlott házak nagy száma, nemcsak a régi utcáknak a szabályozását könnyítette meg, de új utak és terek megnyitását is lehetővé tette. Az utca-szabályozási tervek középpontjában közvetlenül az árvíz után a Soroksári út középső szakaszának a rendezése állott. A városrész plébániatemplománál a Duna felé kanyarodó Soroksári utat (Ráday utca) a belvároshoz közel eső szakaszával egy vonalba kellett hozni. Ez a terv a templom és a Boráros tér közötti telkek, és a rajtuk levő romházak kisajátítását vonta maga után. Az út vonalának kijelölésévél megindult annak feltöltése is. A munkálatok gyorsan haladtak előre és Erhárd Ágoston városi mérnök 1838. november 18-án már a Soroksári-út új vonalában létesült töltés elkészültét jelenthette a Szépítő Bizottmánynak. Az árvíz évében került sor a régi Ferencváros két nagy terének, a Bakáts és Ferenc térnek a kialakítására is. A Bakáts tér az 1822-ben épült ideiglenes plébániatemplom telke körül alakult ki, míg a régi Fő-utca (ma Tompa- és Balázs Béla utca) tengelyében létesült Ferenc tér 12 házhely kisajátítása révén jött létre.

 

 

Az 1860 és 1890 közötti évtizedek alatt a Belső-Ferencváros teljesen városiasodott, polgáriasodott területté vált, a gyárakat fojozatosan a Boráros téren és a Ferenc körúton túl építették fel. A Soroksári út mentén 5 nagy gőzmalom, 3 vágóhíd, 2 nagy szalámigyár, és számos vegyiüzem emelkedett egymás mellett. A működésükhöz elengedhetetlen volt a nyersanyag-szállítási igények kielégítése is: 1875-től a vasútvonalak egész rendszere hálózta be a Ferencvárost. 1877-re kiépült Közép-Európa legnagyobb rendezőpályaudvara a Külső-Ferencváros közepén, a Boráros tér és a közvágóhíd közötti területen létrejött a Dunapart Teherpályaudvar, és az ország nyugati és keleti fele között is megszületett a vasúti kapcsolat az ún. összekötő vasút (lásd: [[Összekötő vasúti híd]]) révén. Vasútvonal vezetett be az 1874-ben elkészült Fővámpalotába, melyben a külföldről folyón és vasúton szállított áruk vámügyeit kezelték, és vasút vezetett be az 1896-ra elkészült Központi Vásárcsarnokba is, melyet eredetileg egyszerre szántak nagybani piacnak és lakossági piacnak, de aztán hamarosan rájöttek, hogy egy nagybani piacnak Pest központjában nincs helye. Amikor a Nagyvásártelep létesítésének gondolata megszületett és végül a Hídépítő utca és a Helyi kikötő út közötti területen 1932-ben megépült, már nem is lehetett kérdés, hogy ennek is Ferencváros ad otthont.