„R. Várkonyi Ágnes” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
36. sor:
1947-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től [[Eötvös Loránd Tudományegyetem]]) Bölcsészettudományi Karának magyar–történelem–levéltár szakán, ahol 1951-ben szerzett bölcsész diplomát. Mestereinek [[Kumorovitz L. Bernát]]ot, [[Hajnal István]]t és [[Léderer Emma|Léderer Emmát]] tekintette. Diplomájának megszerzése után a [[MTA Történettudományi Intézet|Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének]] munkatársa, később középkori, majd a kora újkori osztályának vezetőjévé nevezték ki. Az intézetet 1983-ban hagyta el, amikor az ELTE Bölcsészettudományi Karának középkori és kora újkori magyar történet tanszékének tanszékvezető [[beosztás (felsőoktatás)|egyetemi tanárává]] nevezték ki. Ezt a tisztségét 1998-ig töltötte be, amikor nyugdíjazták. 1999-ben [[professor emeritus]]i címet adományoztak számára.
 
1960-ban védte meg történettudományok kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori értekezését. 2001 és 2004 között az MTA közgyűlési képviselője volt. Az MTA Történettudományi Bizottságának, illetve az Athenaeum Bizottságának lett tagja, előbbinek később elnöke is. 2007-ben a [[Magyar Tudományos Akadémia]] levelező, 2013-ban rendes tagjává választotta. 1995-ig a [[Tudományos Minősítő Bizottság]] tagja, 1996-ig pedig a [[Mikó Imre (politikus)#Emlékezete|Gróf Mikó Imre Alapítvány]] elnöke volt. A brit Királyi Történeti Társaság (Royal Historical Society) is felvette levelező tagjai sorába. A [[Professzorok Batthyány Köre|Professzorok Batthyány Körének]] tagja. A Koraújkori Társaság elnökévé választották. A ''[[Századok (folyóirat)|Századok]]'' című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja is tagja lett.
 
== Családja ==