„Tudat” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ
36. sor:
[[Sigmund Freud]] a lelket szerkezethez hasonlította, amit különböző részekre bontott. Először az 1900-as Álomfejtés című művének VII. fejezetében mutatta be [[topográfiai modell]]jét. A modell a lelki szerkezetet három részre, a tudattalanra, a tudatra, a tudatelőttesre tagolta.
 
A lélek belsejében található a '''tudattalan tartomány''', amely nem hozzáférhető a tudat számára; akadályoztatva van, örömelv vezérli; leíró értelemben kettő (elfojtott tudattalan és tudatelőttes), dinamikailag csak egy (elfojtott tudattalan) létezik, tudatelőttes könnyen (szókapcsolatok révén) tudatossá tehető, elfojtott tudattalan csak bizonyos technikák, pl. hipnózis révén. Az elfojtott vágyak összessége. Ezeknek a vágyaknak az a jellemzőjük, hogy nincsenek alávetve az idő hatalmának: ha egyszer egy vágy megjelent a tudattalanban, akkor az örökre megmarad, még akkor is, ha a lelki élet már túlhaladt rajta. A lelki szerkezet felszínén,akár egy áttetsző réteg, a '''tudatos tartomány''', valóságelv vezérli; amely a személy számára az adott pillanatban elérhető tartalmakat hordozza; nem folytonos állapot, ami tudatos válhat tudattalanná és fordítva; szavakba lehet önteni. A külső vagy a belső világra irányulva jelenvalóvá teszi számunkra az érzeteket, képzeteket, érzelmeket.
 
Freud hangsúlyozza, hogy a lelki szerkezetben gondolatok és egészen bonyolult gondolatmenetek is létrejöhetnek a tudat közreműködése nélkül, sőt a lelki szerkezetnek csak egy nagyon kicsi része a tudatos, a gondolatok nagy részének nincs kapcsolata a tudatos résszel. Sokszor előfordul, hogy egy egy gondolatmenetet idő előtt befejezünk, vagy azért, mert elterelődik a figyelmünk, vagy azért, mert olyan témák, vágyak felé kalandozunk, amelyet elfogadhatatlannak tartunk. Ettől azonban a gondolatmenet tovább szövődik, csak most már a tudat ellenőrzése nélkül.
51. sor:
 
== Elme (lélekvándorlás) ==
A [[Karma Kagyü]] (buddhista) iskola szerint az elme-tudat erő, amely a belső és külső világunk teremtője. Az elme állandóan változik, és a tudatállapot változásával a világot is másként észleljük. Megszoktuk, hogy a világot a dolgok terének lássuk, és a dolgok szemszögéből nézzük. A „figyelő”, a jelenségek észlelője – az elme. <ref> name="Elme buddhizmus">[[Elme (buddhizmus)]] </ref>
A karma kagyü iskola megfogalmazása szerint az elme hozza létre a testet és a beszédet. Elménk nélkül sem testünk, sem beszédünk nem létezne, ezért az elme a legfontosabb e három közül. Mindazt, amit teszünk vagy mondunk, megelőzi egy gondolat, egy szándék. Ha például leülünk, előtte arra gondolunk, hogy le kéne ülni, fáradtak vagyunk stb. Könnyen belátható, hogy valamiféle gondolat minden cselekedetet vagy közlést megelőz. Ez még akkor is így van, ha ezt a megelőző gondolatot, szándékot nem tudatosítjuk.<ref> [[name="Elme (buddhizmus)]] <"/ref>
A buddhisták szerint a halállal nincs vége létünknek, csak a testi életünk ér véget. Egy bizonyos ponton az elme-tudat többé nem ragaszkodik hozzá, hanem elhagyja. A halál után elménk folytatja létét, és ha a megfelelő belső adottságok és külső feltételek létrejönnek, talál magának egy új lehetőséget, hogy újra hús-vér testben létezzen.<ref> [[name="Elme (buddhizmus)]] <"/ref> Elménknek a halál utáni, hús-vér test nélküli állapotában elmeteste van, amelyről nem tudjuk, hogy anyagtalan, ahogy az álmodó sem tudja, hogy álmában nem anyagi testben és világban van. Elmetestünk a múltbeli cselekedeteink visszahatásának kényszerítő ereje által sodródik. Ez egy rémálomszerű, zavaros állapot.<ref> [[name="Elme (buddhizmus)]] <"/ref>
==Jegyzetek==
{{jegyzetek}}
61. sor:
*{{hely|Filozófiai kislex}}{{CitLib|szerző=|cím=Filozófiai kislexikon|hely=Budapest |kiadó=Kossuth |év=1973 }}
*{{hely|Magyar Larousse}}{{CitLib|szerző=|cím=Magyar Larousse|hely=Budapest |kiadó=Akadémiai |év=1991 |isbn=963 05 5856 4}}
* [[ Elme (buddhizmus) ]]
 
==További információk==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Tudat