„Kenyérmezei csata” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
{{Csata infobox
|név = Kenyérmezei csata
|kép = Kenyérmezői csata.jpg
|képméret = 265px
|képleírás = [[Ion Osolsobie]] festményének egyik litográfiája a kenyérmezei csatáról. A képen az látható, amikor [[Kinizsi Pál|Kinizsi]] kimenti [[Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)|Báthori István]] [[erdélyi vajda|erdélyi vajdát]].
|konfliktus = [[Magyar–török háború (1474–80)]]
|időpont = [[1479]]. [[október 13.]]
|helyszín = [[Kenyérmező]], [[Alkenyér]] (Zsibód) mellett, a [[Maros]] partján, a [[Királyföld]]ön
|eredmény = Döntő magyar győzelem
|egyik fél = [[Fájl:Coa Hungary Country History Mathias Corvinus 1(1458-1490).svg|25px]] [[Magyar Királyság]]
|másik fél=&nbsp;[[Oszmán Birodalom]]<br />[[Fájl:Coat of arms of Wallachia.svg|25px]]&nbsp;[[Havasalföld]]
|parancsnokok1 = [[Fájl:Coa Hungary Family Báthory.svg|22px]]&nbsp;[[Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)|Báthory István erdélyi vajda]]<br />[[Fájl:Temes coatofarms.jpg|22px]]&nbsp;[[Kinizsi Pál]] temesi ispán<br />[[Fájl:CoatOfArmsOfJovanStefanovicBrankovic.png|22px]]&nbsp;[[Vuk Grgurević Branković]]<br />[[Fájl:Icone Valachie.gif|22px]]&nbsp;[[III. Basarab havasalföldi fejedelem|III. Öreg Basarab Laiotă]]
|parancsnokok2 = [[Fájl:Flag of the Ottoman Sultanate (1299-1453).svg|22px]]&nbsp;[[Ali Kodzsa bég]]<br />[[Fájl:Icone Valachie.gif|22px]]&nbsp;[[IV. Ifjabb Basarab Țepeluș]]
|erők1=Kb.12-15&nbsp;000, vagy 20&nbsp;000 fő
|erők2=6000, vagy 15-20&nbsp;000 [[akindzsi]] és [[aszab]]<br />1000-2000 [[havasalföld]]i
|veszteségek1 = 3000 halott
|veszteségek2 = Több ezer [[törökök|török]] halott<br />1000 [[havasalföld]]i
|pozíciós térkép = Románia
|térképfelirat = Kenyérmező
|szélesség = É
|szélességi fok = 45
|szélességi ívperc = 56
|szélességi ívmásodperc = 15
|hosszúsági fok = 23
|hosszúsági ívperc = 20
|hosszúsági ívmásodperc = 40
|hosszúság = K
|szöveg pozíciója =
}}
A '''kenyérmezei csata''' ([[román nyelv|románul]] ''Bătălia de la Câmpul Pâinii'') az [[Alkenyér]] (Zsibód) melletti [[Kenyérmező]]n történt ütközet [[1479]]. [[október 13.|október 13]]-án a magyar sereg és a [[Oszmán Birodalom|törökök]] portyázó serege között, akiket [[havasalföld]]iek is támogattak. A helyszín [[Királyföld]] nyugati oldalán, [[Hunyad vármegye]] határánál van, mely a [[Maros]] déli partján helyezkedik el. A helyet pontosan fel lehet mérni, mert az ütközet helyszínén az erdélyi vajda kápolnát építtetett, s ennek maradványai egészen a [[20. század]]ig megmaradtak.
 
A csata az addigi legjelentősebb győzelem volt a [[Magyarország]]ot támadó portyázó törökök felett, akik vereségük után már nem próbálkoztak az [[1479]]. évihez hasonló betöréssel.
 
== Előzmények ==
[[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] [[1458]]-as trónrakerülésétől kezdve néhány évig a törökök ellen hadakozott. [[1463]]-ban elfoglalta az [[Bosznia-Hercegovina|észak-boszniai]] területeket [[Jajca]] várával együtt. Mind a törökök, mind a magyarok kerülték a nyílt összecsapást, ehelyett egymástól igyekeztek várakat elfoglalni a két ország határán.
 
Mátyás hadai sokszor behatoltak [[Szerbia]] és Bosznia földjére, s [[1463]]-ban 15 ezer keresztény foglyot szabadítottak ki, két évvel később pedig Bosznia még török kézen levő részeit is elfoglalták. Hadi tetteivel a király pszichológiai nyomást akart a törökre kifejteni és a védelemre rendezkedett be. Karbantartotta a déli végvári vonalat és tovább erősítette, hogy minél ellenállóbb legyen a nagy támadásoknak.
 
Mátyásnak más tervei voltak. Ő a német és cseh trónt kívánta megszerezni, hogy ezáltal erős államszövetséget hozzon majd létre, amely megkezdheti a török kiűzését. Mialatt nyugaton háborúzott, a déli védvonalon rendszeresek voltak a portyázások még békeidőben is. A török csapatok a nagy rablótámadások alkalmával elérték olykor a 12-15 ezer főt is. Ezekben a hadakban azonban legfeljebb elvétve voltak [[janicsár]]ok vagy [[szpáhi]]k, akik a törökök ütőerejét képezték. Rendszerint portyázásokra kiválóan alkalmas [[akindzsi]]kből tevődtek össze az ilyen martalóc egységek. Ezek a könnyűlovasok a ''„megtorló alakulat”'' szerepét játszották, vidéki területeket égettek fel, foglyokat és zsákmányt ejtettek, s részben ők szerezték be helyből az élelmet és más ellátmányt a nagyobb hadjáratokkor a fősereg számára.
 
[[1474]]-ben a törökök újabb rabló kirándulásokat tettek az országban, s egészen [[Nagyvárad|Váradig]] törtek előre. Feldúlták a [[Tiszántúl]] egyes részeit, s a [[Száva|Szávánál]], [[Szabács]] közelében új várat építettek, amit [[1475]]-ben Mátyás azonnal elfoglalt. Maga az erősség nem bírt akkora jelentőséggel, az akciót a köz nyomására hajtotta végre a király, csak azért, hogy ne kelljen szembekerülnie a szultáni sereggel.
 
[[1475]]-ben a [[Krími Tatár Kánság]] török hűbéressé vált. Az ezt követő években az akindzsik támadásai már [[Oroszország]]ot is érintették.
 
[[1479]] tavaszán Szerbiában, [[Szendrő (Szerbia)|Szendrő]] alatt török sereg gyülekezett, amely [[Erdély]] ellen készült. Mátyás valószínűleg tudott a török tervről – ezt [[Antonio Bonfini]] is leírja –, s [[július 11.|július 11]]-én a [[gragnica]]i rendeletben mozgósításra adott parancsot [[Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)|Báthory Istvánnak]], az erdélyi vajdának. A parancs kiterjedt a [[délvidék]]i kapitányságra is, aminek élén [[Kinizsi Pál]] temesi ispán állt.
 
A törökök ebben az évben egy [[Velencei Köztársaság|Velence]] elleni háborút zártak le és most Magyarország felé fordították figyelmüket. [[1475]]-ben, a háború kitörésekor a [[moldva]]i fejedelmet, [[III. István moldvai fejedelem|III. Istvánt]] a török, havasalföldi és tatár hadak megtámadták, de a fejedelem magyar és lengyel segítséggel [[Vászló]] (''Vaslui'') mellett megverte az ellenséget. Ugyanebben az évben a török martalócok egy oroszországi támadást is végrehajtottak.
 
Valószínűleg Moldva és Havasalföld ügyén robbant ki az újabb magyar-oszmán konfliktus is, mert a magyarok hadjáratokat indítottak a két román fejedelemség területére. Ráadásul István [[1475]]-ben urának Mátyást ismerte el a török helyett. [[1476]]-ban [[Jászvásár|Iași]] közelében, a [[Războieni csata|războieni csatában]] legyőzték a moldvai vajdát, de mihelyst [[II. Mehmed oszmán szultán|II. Mehmed]] visszavonult, István csatlakozott az [[erdélyi vajda]] havasalföldi hadjáratához.
 
A törökök végül csak októberben törtek be Dél-Erdélybe, [[Ali Kodzsa bég]] vezetésével. A tél már nem volt messze, ezért a törökök nem sokáig harcolhattak volna a havasok vidékén. A [[Szendrő (Szerbia)|Szendrőről]] [[Havaselve|Havaselvére]] vonuló török sereghez csatlakozásra kényszerítették [[IV. Ifjabb Basarab Țepeluș|IV. Basarab]] vajdát is, aki azonban csak 1000-2000 fegyveressel állt Ali mellé.
 
A [[erdélyi szászok|szászok]] Erdélyben sokáig attól tartottak, hogy a törökök a [[Barcaság]]ra fognak rátörni, de Erdélyben és [[Moldva|Moldvában]] már készen álltak a hadak és várták Ali támadását.
 
== A szembenálló felek ==
 
=== Török sereg ===
Egyes forrásokban a törökök hadát körülbelül 60 ezer főre becsülik. A lengyel [[Jan Długosz]] százezer fősnek írja le Ali seregét krónikájában, addig Mátyás király leveleiben is csak 43-45 ezer törökről és havasalföldiről esik szó.
 
Akkoriban általában a szultáni had létszáma egy-egy nagyobb hadjáratkor 50 ezer fő lehetett, míg a birodalom teljes ereje hetvenezret tehetett ki. Az [[Erdély]]be betörő seregben zömmel irreguláris egységek, főleg akindzsik, valamint [[rumélia]]i [[szpáhi]]k voltak, aránylag kisebb számú gyalogságuk is [[aszab]]okból tevődött össze. Olyan nagy számban nem állhattak, mint ahogy az általános felfogás tartja. Ráadásul egy részük nem is igazi török, hanem balkáni [[szláv népek|szláv]] volt. A korabeli török krónikák 15, vagy legfeljebb 20 ezer főre teszik Ali seregének számát, s ezt inkább elfogadják a mai magyar történészek is, mivel nem nyílt háborúról, hanem rablóakcióról van szó. A [[janicsár]]ok jelenléte is teljes mértékben kizárható, de ha voltak is, legfeljebb csak néhányan az [[aszab]]ok közé beosztva, ugyanis a kevéssé kiképzett katonáknak nagyobb volt a harci kedvük és biztonságérzetük, ha elit katona állt mögöttük.
 
Több történész azonban valószínűnek tartja, hogy hozhattak magukkal ágyúkat is a törökök, ezek azonban kisebb méretű ágyúk lehettek, amelyeket szekereken szállítottak.
 
=== Magyar sereg ===
 
67 ⟶ 4 sor:
{{Képrészlet
|Image = Josephinische Landaufnahme pg185.jpg
|bSize = 4002000px
|cWidth = 250450
|cHeight = 220450
|oTop = 20750
|oLeft = 40700
|Location = left
|Description = A Kenyérmezei csata helyszíne 1770 körül
82 ⟶ 19 sor:
 
A múlt századok történeti munkái az oszmán sereg félelmetességét számbeli fölényével is igyekeznek hangsúlyozni, hogy egy-egy nagy győzelmet, mint amilyen a kenyérmezei, minél dicsőbbnek írhassanak le. A tényleges számok megállapítására már nem számíthatunk, viszont a törökök elszántságáról, vadságáról és bátorságáról ma is megfeledkeznek, ehelyett továbbra is a magyar nemzet hőseinek vitézségét hangsúlyozzák. Legfeljebb a [[janicsár]]ság ütőképességét és vakmerő fanatizmusát ismerik el, viszont a náluk kevésbé képzett harcosok is éppúgy sokszor tanúbizonyságot tettek személyes bátorságukról. Igazán csak a [[17. század]] közepére változik meg a helyzet, mert az európai seregek állandó modernizálódásával ellentétben a hatalmas birodalom az eddigi hatalmas győzelmek és részben vallási, részben anyagi és más okok hatására nem látja célszerűnek egy másfajta hadszervezet kialakítását. Az elavult régi oszmán [[hadászat]] nem állja a sarat az egyre fejlettebb európai haditechnikával és szervezettséggel. A sorozatos vereségekkel csökken az irreguláris és a reguláris katonák harci morálja, ami a hatalmas oszmán tömeghadsereg totális széteséséhez vezet majd.
 
== A csata ==
[[Fájl:Battle of Kenyérmező.jpg|bélyegkép|balra|330px|A kenyérmezei csata térképe]]
=== Török benyomulás Erdélybe ===
A törökök [[október 9.|október 9]]-én hatoltak be az országba a [[Lator (folyó)|Lator folyó]] forrásvidékénél, s a [[kelnek]]i vár felé vezető úton haladtak, hogy betörhessenek a Királyföldre. A szerte rajzó portyázóik [[Gyulafehérvár]]ig és azon túlra is eljutottak, rengeteg foglyot ejtettek és több települést (falvakat, mezővárosokat) égettek fel.
 
Báthory nem ment azonnal a támadók ellen, azt akarta, hogy a törökök a portyázásban kifáradjanak és majd azután állt szándékában megsemmisíteni őket. Mivel nagy zsákmányuk és sok foglyuk volt, ezért mozgásuk idővel lelassult, így nem térhettek egykönnyen vissza Havasalföldre. Ami pedig még lényegesebb, hogy ez a tényező Ali béget ütközetre kellett, hogy kényszerítse.
 
=== Az ütközet menete ===
[[október 13.|Október 13]]-án a Kenyérmezőn táboroztak le a törökök. Itt akarták bevárni a vajda seregét, hogy utána megverhessék. Egész biztos, hogy nem nyílt csatába akartak bocsátkozni, hanem rajtaütést kivitelezni, ugyanis a képzettebb erdélyi gyalogos és lovascsapatokkal szemben nyílt csatában biztos, hogy hamar alulmaradtak volna.
 
Bonfini krónikájában az áll, hogy Báthory elölről akarta megtámadni Ali béget, addig Kinizsi hátba kapta volna. Valójában a keresztény sereg három oszlopban állt fel a kenyérmezői erdőben. A jobbszárnyat Kinizsi foglalta el, a balszárnyon Brankovics helyezkedett el, mellette Jaksics vezette a szerb könnyűlovasságot, amellett rendezkedtek el a szászok, míg középen sorakozott fel Báthory csapata.
 
Bonfini az ütközetet úgy írja le, hogy mialatt Báthory megtámadta a törököket, azok a hátába kerültek, de aztán megérkezett Kinizsi serege és támadásával sikerült Ali béget leverni.
 
A török források szerint Kinizsi kezdettől fogva részt vett a csatában és az Ali vezette hadtestekkel bocsátkozott harcba, addig Báthory Isza béggel volt elfoglalva, míg Branković Oglu Malkocs lovasaival került szembe.
 
A csata délután egy órakor kezdődött, s először a törökök tanúsítottak fölényt. Bonfini úgy írja le az eseményeket, hogy a magyarok az elején pánikba estek, mert Báthory lova megbotlott és ezt rossz előjelnek vélték. A harcban a vajda tényleg felbukott a lovával, a török krónikák szerint Isza bég emberei döntötték fel, amely pánikot okozott a magyarokban. Egy Nagy Antal nevű közvitéz kimentette végül a vajdát.
 
[[Fájl:Portrait of Pál Kinizsi.jpg|bélyegkép|jobbra|235px|[[Kinizsi Pál]] állítólag mindkét kezében kardot tartva a kezében harcolt a csatában]]
A törökök a jobbszárnyon is visszaszorították Kinizsit, de – ugyancsak a török források szerint – Ali megrémült, amikor meglátta, hogy Kinizsi nehézpáncélosai rohamra sorakoznak fel, amit a könnyűlovas akindzsik nem állítottak volna meg. A törökök eddigre már kimerülőben voltak, s állítólag Kinizsi mindkét kezében kardot tartva vívott közelharcot az ellenséggel, akiket ennek látványa megfélemlített. A rohamra lendült páncélosokkal szemben a rémült Ali eleinte kapkodva felvette a harcot, majd hirtelen elvonult a csatatérről, magára hagyva embereit. Ezt kihasználva Kinizsinek sikerült oldalba támadnia a [[Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)|Báthoryt]] szorongató törököket. A harc még órákig tartott, mert a török sereg többi része keményen tartotta állásait, de amikor Isza bég halálosan megsebesült, el kellett hagynia a csatateret. Erre a vezér nélkül maradt török centrum is megfutamodott, s vele együtt az akindzsik is. A magyarok üldözőbe vették őket és java részüket módszeresen lekaszabolták.
 
== A veszteségek ==
[[Fájl:PavelChinezuBustSibodAlba.jpg|bélyegkép|jobbra|235px|[[Kinizsi Pál]] emlékműve [[Alkenyér]]en]]
[[Antonio Bonfini|Bonfini]] krónikájában a törökök veszteségét harmincezer főben nevezi meg. Mivel a török sereg létszáma feltehetőleg nem volt akkora, ezért ez a szám jóval kisebb lehet, azonban a portyázó had nagy részét tette ki. Ha viszont az erdélyi hadjáratra indult oszmán sereg hatezer emberből állt, akkor feltehetően néhányan élhették túl mindössze a csatát, s a portyázókat Kinizsi és Báthory teljesen kiirtotta. Elesett Oglu Malkocson és Isza bégen kívül még két [[bég]] és egy [[oglu]] is. Odaveszett ugyanakkor a havasalföldi vajda embereinek a fele.
 
A magyarok veszteségét nyolcezerre teszik, ezt azonban ma inkább 3000 főben állapítják meg a történészek.
 
A csatatéren tetemes zsákmány maradt és a foglyok mind megszabadultak rabláncaiktól, akik ezután a tábor kifosztásában szintén részt vettek.
 
== További események ==
Az [[1479]]. évi török betörésre válaszul Kinizsi behatolt Szerbiába, s több csatában leverte Ali béget. Innen visszatérve több ezer szerb telepest hozott Magyarországra a kipusztított Délvidék benépesítésére.
 
[[1481]]-ben egy magyar sereg az [[itália]]i [[Otranto|Otrantóba]] vonult, ahonnét kiűzték a várost megszállva tartó törököket. A kenyérmezei győzelem után [[1482]]-ben [[Óbecse|Becsénél]] Kinizsi újabban diadalmaskodott a törökökön, s ettől kezdve a törökök tényleg már csak kisebb portyákat vezettek a déli területekre.
 
== Irodalom ==
* Csorba Csaba – Estók János – Salamon Konrád: ''Magyarország képes története'' (Magyar Könyvklub, [[Budapest]], [[1998]]) {{ISBN|963-548-961-7}}
* Lengyel Dénes: ''Régi magyar mondák'' (Móra Ferenc Könyvkiadó, [[Budapest]] [[1972]]) {{ISBN|963-11-2928-4}} ''→ [[Antonio Bonfini]] krónikája''
* Szentpéteri József (főszerk.): ''Magyar Kódex II''. Lovagkor és reneszánsz (Kossuth Kiadó, [[1999]]) {{ISBN|963-09-4101-5}}
* Markó László: ''A Magyar Állam Főméltóságai Szent Istvántól napjainkig''. Életrajzi lexikon (Magyar Könyvklub, [[Budapest]], [[2000]]) {{ISBN|963-547-085-1}}
* Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: ''Csaták kislexikona'' (Maecenas kiadó, [[Budapest]] [[2000]]) {{ISBN|963-645-080-3}}
 
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
 
== Források ==
{{commonskat|Battle of Breadfield}}
* Szakály Ferenc – Fodor Pál: [http://epa.oszk.hu/00000/00018/00005/pdf/szakalyfodor.pdf A kenyérmezei csata, 1479. október 13.] {{pdf}} Hadtörténelmi Közlemények, 111. évf. (1998) 2. sz.
* [http://crowland.uw.hu/images/csata/kenyermezo.html Kenyérmezői csata, 1479. október 13.]
 
{{portál|középkor||Erdély|-|Törökország|-}}
 
{{DEFAULTSORT:Kenyermezeic~sata}}
[[Kategória:Középkori csaták]]
[[Kategória:Magyarország csatái]]
[[Kategória:Erdély csatái]]
[[Kategória:Az Oszmán Birodalom csatái]]
[[Kategória:Havasalföld csatái]]
[[Kategória:1479]]