„Szűcs Jenő (történész)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a {{Életrajz infobox}} cseréje {{Személy infobox}}-ra (WP:BÜ), apróbb javítások |
|||
1. sor:
{{egyért2|a történészről|Szűcs Jenő (egyértelműsítő lap)}}
▲{{Életrajz infobox
▲ | név = Szűcs Jenő
▲ | kép =
▲ | képméret =
|születési név=
▲ | képaláírás =
▲ | születés dátuma = [[1928]]. [[július 13.]]
▲ | halál helye = [[Leányfalu]]
▲ | halál dátuma = [[1988]]. [[november 24.]] {{életkor-holt|1928|07|13|1988|11|24}}
▲ | nemzetiség = [[Magyarok|magyar]]
▲ | házastárs =
▲ | szakma = történész, <br />levéltáros, <br />egyetemi tanár
▲ | aláírás =
}}
'''Szűcs Jenő''' ([[Debrecen]], [[1928]]. [[július 13.]] – [[Leányfalu]], [[1988]]. [[november 24.]]) a [[20. század]] kiemelkedő magyar történésze, egyetemi tanár, a történelemtudomány doktora (1987), [[A Magyar Népköztársaság Állami Díja|állami díj]]as (1985).<ref>{{MÉL|2||ABC14240/15341.htm}}</ref>
== Élete és munkássága ==
Édesapja, dr. Szűcs László (†[[1944]]) járásbíró, törvényszéki bíró, édesanyja, Popini Margit volt. Anyai nagyapja Popini Albert. Tanulmányait az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE]]-n végezte (1948–1953), [[1950]]-ig mint az [[Eötvös József Collegium|Eötvös Kollégium]] tagja. 1953-ban történelem–levéltár szakon szerzett diplomát. Már egyetemi hallgatóként felfigyeltek rá tanárai, diáktársai.
[[1952]]-60 között a [[Magyar Országos Levéltár]] munkatársa volt; előbb a Középkori Gyűjtemény s a Családi Levéltárak osztályán, majd a Kamarai Levéltár referenseként levéltáros, utóbb főlevéltáros. Évekig kutatta a [[Felvidék]] levéltárait. Az [[1956-os forradalom]] után háttérbe szorította a hatalom.
1960-tól az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1972-től főmunkatársa, 1976-tól a Középkori Osztály vezetője, majd főosztályvezetője. 1972-ben ''„Gentilizmus”. A barbár etnikai tudat kérdése'' című disszertációjával a történelemtudomány kandidátusa lett. Kutatói pályájának kezdeti éveiben a középkori magyar várostörténettel és a 16-[[18. század]]i igazságtörténet kérdéseivel foglalkozott.
1960 után – összefüggésben a magyar történeti tudat „nacionalista maradványairól” a magyar történetírásban és publicisztikában kibontakozott [[Molnár Erik-vita|Molnár Erik-vitával]] – érdeklődése a középkori eszmetörténet, ezen belül a politikai gondolkodás és a nemzeti tudat előtörténete felé fordult, de általában is foglalkozott a nemzeti kérdés történetelméletével. Részletesen kidolgozta a középkori nemzetfogalom használatát.
Élete utolsó szakaszában a kései [[Árpád-ház|Árpád-kor]] történetével, főként a [[13. század]]i átalakulás gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozásaival, ebből kitekintve [[Magyarország]] történetének regionális helyével foglalkozott. Akadémiai doktori disszertációját ''Az utolsó Árpádok'' címmel írta meg. [[IV. Béla magyar király|IV. Béla]] életművét tárgyaló biográfiát írt. Utolsó éveiben behatóan foglalkozott a magyarországi városhálózat térbeli tagolódásának kérdésével, valamint pénztörténettel is.
Eredetileg a [[Bibó István (politikus)|Bibó István]] tiszteletére 1980-ban összeállított, [[szamizdat]]ban megjelent [[Bibó-emlékkönyv|emlékkönyvbe]] írta meg nagy hatású, az akkori politikai hatalom számára nehezen elfogadható tézist tartalmazó tanulmányát [[Európa]] három régiójáról, amelyben azt bizonyította, hogy a Magyarországot felölelő térség nem kelet-európai, hanem egy Nyugat- és Kelet-Európa közé ékelődött, de minőségében inkább az előbbihez közel álló harmadik történeti régióként (Kelet-[[Közép-Európa]]) fejlődött.
| |||