„Samarjai Máté János” változatai közötti eltérés

1611-ben tér vissza Magyarországra. Ekkor rövid ideig a nagyszombati iskola tanítója, majd [[Nagymegyer]]en lelkész 1614-től. 1618-ban kerül [[Halászi]]ra, ahol először [[lelkész]], majd 1622-től felsődunamelléki református [[szuperintendens]] lesz 1652-ig és öt református esperesség tartozott alá. . Ezt az egyházkerületet nevezték másképpen [[csallóköz]]-mátyusföldinek, [[komáromi]]nak, samarjai református egyházkerületnek is, és az [[esztergomi érsekség ]]déli részén alakult a magyar ajkú protestánsok ugyanazon területen már pár évtizeddel előbb meglevő kerületének a megoszlása folytán. A helvét irányhoz vonzódók a velük tartó [[Dobronoki Miklós ]] püspöknek a vezetésével 1592 elején [[Galántá]]n ültek össze [[zsinat]]ra, mely megalkotta külön-külön mind hitelvi, mind igazgatási kánonait. Az előbbieket nem ismerjük, az utóbbiak az ún. „barsmegyei kánonok", melyeket azonban már néhány év múltán felváltottak a tiszáninneniektől átvett ún.„felsőmagyarországi kánonok". Az egyházkerületnek, mely [[Moson]], [[Győr]], [[Pozsony]], [[Komárom]], [[Nyitra]], [[Bars]], [[Hont]], [[Nógrád,]] és [[Esztergom]] vármegyék területének vagy egészén, vagy egy-egy részén terjedt el, eleinte öt egyházmegyéje volt, úgymint: drégelypalánki, barshonti, komjáti, komáromi és samarjai. A XVII. században Komárom vármegye dunántúli része a teljes elpusztultság után lassanként ismét benépesedett, a többnyire református lakosságból a tatai egyházmegyét szervezték meg.. Ám ez még akkor nem volt önálló egyházmegye, amikor 1650-ben összesen 146 anyaegyházból állt a kerület. E század utolsó harmadában a hallatlan üldözések következtében rohamos apadásnak indult egyházainak száma, sőt miután 1675-től egészen 1711-ig még azt sem engedték a zűrzavaros idők, hogy püspököt választhasson, ez szintén elősegítette a hanyatlását és pusztulását. Úgyhogy samarjai és komjáti egyházmegyéit a belőlük maradt töredékek fenn se tudták tartani azután.

Ezen a zsinaton, majd 1646-ban a [[szatmárnémeti]] zsinaton foglalkoztak az egyházszervezet kérdéseivel. A komjáti zsinat kánonjait a dunántúli és dunamelléki területeken érvényesítették, míg a szatmárnémeti zsinat megbízásából Geleji Katona István erdélyi püspök által szerkesztett kánonkönyvet Erdélyben és a Tisza vidékén alkalmazták. A két kánonkönyv által felvázolt egyházszervezet annyiban különbözik egymástól, hogy a komjáti kánonok a kálvini elvek megvalósítását tűzik ki célul, míg a Geleji Katona-féle kánonkönyv nyíltan kimondja, hogy a mi igazgatási rendünk különbözik a más országokban meglévőktől, nálunk a [[presbiter]]i tisztséget kötelezően nem állítják fel. A presbitériumok szerepe nálunk a 17. század elejétől kezdődik. Az 1562/63. évben megtartott tarcal-tordai zsinat már említést tesz róla, de az első világiakat is magába foglaló gyülekezeti presbitériumot 1617-ben Pápán [[Kanizsai Pálfi János ]] lelkipásztor szénior alakítja. Ezt a gyülekezet választotta és a városi magisztrátustól független volt. A presbitériumok azonban az ország keleti területein továbbra sem voltak jellemzőek.

1615-ben az [[úrvacsora ]]kérdésében a lutheránusok és kálvinisták megegyeztek, és ezt négy pontban alá is írták, a többi közelítési kísérlet, így Samarjaié is eredménytelen maradt.

A reformáció óta még gyakrabban felmerültek és felmerülnek a különböző keresztény felekezetek között létesítendő unio iránti törekvések, különösen a protestánsoknál. A katolikusok és protestánsok között létesítendő unióra-ra nézve különösen [[V. Károly császár ]]tett több ízben intézkedést Németországban[[Németország]]ban; ily célból rendeztette 1539. és 1540. a frankfurti[[frankfurt]]i, hagenaui[[hagenau]]i és regensburgi[[regensburg]]i vallási értekezleteket (l. Interim), de amelyek közül csak az utóbbin mutatkozott némi remény, de ez is nemsokára meghiúsult. Éppen igy sikertelenek maradtak azon kisérletek is, melyeket I. Ferdinánd alatt majd kissé később Staphylus, Wicel és Cassander tettek, kiknek egyesítési gondolati több protestáns hittudósnál is, mint Hugo Grotiusnál, Calixtus Györgynél visszhangra találtak. A XVII. század utóbbi felében az I. Lipót császár által is támogatott Rojas de Spinola bécsújhelyi, Bossuet francia püspökök tettek kísérletet a katolikus és protestáns egyházak egyesítésére, de néhány év múlva, bár a nagy bölcsész és államférfi Leibniz is erősen buzgólkodott azon terv mellett, teljesen meghiúsult munkájuk s többé e tekintetben semmi remény sem mutatkozott.