Főmenü megnyitása

Módosítások

58 bájt törölve ,  1 évvel ezelőtt
a
Visszaállítottam a lap korábbi változatát 94.248.149.235 (vita) szerkesztéséről KobeatBot szerkesztésére
Az Aldi magyarországi működése során három üzletet zárt be (a [[Gyula (település)|gyulait]], [[paks]]it és [[siklós]]it, két-hároméves működés után) részben a túlzottan alacsony forgalom, részben a városoktól való nagyobb távolság miatt. Azóta is számos [[Facebook]]-üzenetben kérdezik meg a céget az üzlethelyiségek jövőbeli sorsát illetően és a hivatalos válasz az újranyitást a változó piaci viszonyoktól teszi függővé. A paksi szupermarketet 2017 decemberében újranyitották.
 
A cég – habár tulajdonosai kifejezetten kerülték a médiával a kapcsolatot – Magyarországon már többször is nyilatkozott a sajtónak. Többek között ilyen volt a 2011 októberében a vállalat magyarországi jövőjét ismertető interjú, ami során a cég képviselője több tucat új áruházat ígért a következő évekre.<ref>[http://www.elelmiszer.hu/interju/cikk/megtorte_a_csondet_az_aldi Megtörte a csendet az Aldi]</ref> Új üzleteiket korábban már meglevő épületekben hozták létre, így ezt követően épült meg a Sopron úti egység egy volt üzemi csarnokban vagy például a második Kaposvári egység egy CBA Cent helyén.,<ref>[http://varosban.blog.hu/2014/01/27/aruhazlanc_is_nezhet_ki_jol_aldi_es_a_daruzott_csarnok Áruházlánc is nézhet ki jól: Aldi és a daruzott csarnok]</ref> Ailletve a későbbiekben is építészetileg több meglevő épületet alakítottak át igényeik szerint. Így egyes üzleteiket ikonikus helyiségekben alakították ki, pl. a budapesti Váci úti üzletük a volt [[Kossuth mozi]] helyén található, a [[Tűzoltó utca]]i egy műemlék lovardában, a Kossuth Lajos utcai üzletük a volt Úttörő áruház helyén, a Szent Imre téri egységük [[Budapest XXI. kerülete|Csepel]] első ABC-üzletében, a Fővám téri üzletük pedig a [[Központi Vásárcsarnok|Nagycsarnok]]ban kapott helyet.
 
Üzleteik elhelyezkedésére jellemző, hogy kifejezetten versenytársaik mellé igyekeznek települni, egyrészt a vásárlások megkönnyítése, másrészt a riválisok vevőinek elszívása érdekében. Így pl. Aldi áruház található [[Auchan]], [[CBA (üzletlánc)|CBA]], [[Lidl]], [[Penny Market]], [[Spar]] és [[Tesco]] áruházak mellett is.