„Lengyelország a felosztás korában (1795–1918)” változatai közötti eltérés

Az osztrák vereség a [[Porosz–osztrák–olasz háború|poroszországi háborúban]] azt eredményezte, hogy [[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József császár]] álláspontja megenyhült a magyar autonómiát illetően – és belső zavargásokat sem akart saját államában. Ennek okozata az 1867-évi [[kiegyezés]] volt. Mivel az osztrákok kisebbséget képeztek még az osztrák részben ([[CiszlajtániaOsztrák Császárság|Ciszlajtániában]]) is, egy szövetségesre volt szükségük, hogy megtartsák a parlamenti többségüket. 1866-ban erre vonatkozó tárgyalás kezdődött a lengyel képviselőkkel. Az autonómia szabályai 1869-ben alakultak ki. Létrejött többek között az ''Országos Szejm'' (''Sejm Krajowy'' – parlament) és az ''Országos Osztály'' (''Wydział Krajowy'' – kormány), az iskolákba, hivatalokba és az igazságszolgáltatásba újra bevezették a lengyel nyelv használatát. A központi kormányban egy különleges miniszter volt (mindig lengyel), akinek joga volt véleményezni a Galíciát illető határozatok terveit. Rajta kívül a központi kormányban is sok lengyel miniszter volt – pl. [[Agenor Maria Gołuchowski]] (külügyminiszter 1895-1906. között, egyébként az édesapja, Agenor Romuald Gołuchowski, 1859-61. években osztrák belügyminiszter volt). Kétszer pedig a lengyelek miniszterelnökök voltak: [[Alfred Józef Potocki]] (1870-71) és [[Kazimierz Badeni]] (1895-97). Galícia helytartója mindig lengyel volt. Fővárosa [[Lviv|Lemberg]] volt (nem [[Krakkó]]).