„John Langshaw Austin” változatai közötti eltérés

Austin a nyelvfilozófiában Wittgenstein és oxfordi társa, Ryle mellett foglalja el helyét: mindegyikük kitartóan támogatta annak vizsgálatát, hogy általában hogyan használjuk a szavakat a jelentés tisztázására és a filozófiai félreértések elkerülésére. Számos átlagos nyelvfilozófustól eltérően azonban, Austin tagadta, hogy nyílt elkötelezettje lett volna Wittgenstein későbbi filozófiájának, és „sarlatánnak” nevezte őt. Elmondása szerint, a legnagyobb hatást G. E. Moore precíz és szigorú józan ész filozófiája gyakorolta rá. Klasszikus- és nyelvészeti képzése hatással volt későbbi munkásságára.

Austin 1911. március 26-án született Lancasterben, Geoffrey Langshaw építész (1884–1971), és felesége, Mary Bowes-Wilson (1883–1948) második fiúgyermekeként. Az első világháború alatt a család Skóciába menekült, ahol Austin édesapja titkárként dolgozott egy St. Andrews-i iskolában, a St. Leonard’sban. Austin a Shrewsbury iskolában és az Oxfordi Egyetemen, a Balliol College-ben tanult - mindkét helyen ókortudományt. 1929-ben érkezett Oxfordba, hogy a „Greats” néven is ismert Literae Humaniores (klasszikus irodalom) szakon tanuljon. 1931-ben letette ókori tanulmányok vizsgáját és Gaisford-díjat nyert görög próza kategóriában. A klasszikus irodalom szak bevezette Austint a filozófia komoly tudományába, és egész életen át tartó érdeklődést adott neki Arisztotelész iránt. 1993-ban kitüntetéssel fejezte be az egyetemet.

* • Habár formájukat tekintve lehetnek kijelentő mondatok, a performatívumok nem azért vannak, hogy leírjanak (vagy „megállapítsanak”) dolgokat, ennélfogva nem igazak vagy hamisak, hanem nincs igazságértékük.

Posztumusz kiadásban megjelent Sense and Sensibilia című művében Austin kritikával illeti az érzékelés filozófiáját, az érzetadat-elméletet, különösen A. J. Ayer gondolatmenetét, amelyet ő The Foundations of Empirical Knowledge (A tapasztalati tudás alapjai) című könyvében fogalmaz meg. A mű középpontjában az illúzióról általánosan elfogadott érvelés (azaz, a perceptuális illúzió esetei azt mutatják, hogy ilyenkor mentális képeknek vagyunk közvetlenül tudatában) támadása áll, és „az érvelés további része arra utal, hogy mindig érzetadatot érzékelünk.” Austin azt állítja, hogy Ayer nem jól értelmezi az olyan szavak pontos funkcióját, mint „illúzió”, „delúzió”, „hallucináció”, „látszik”, „megjelenik” és „tűnik”, és ehelyett egy „filozófusok által kitalált, különleges módon” használja azokat. Austin szerint ezek a szavak normál esetben segítenek fenntartásokat kifejezni azzal kapcsolatban, hogy mennyire ragaszkodunk mondataink igazságához. Így az érzetadat bevezetése semmit sem tesz hozzá annak a megértéséhez vagy jobb szóbeli kifejezéséhez, amit látunk. Ayer erre a kritikára „Has Austin refuted the sense-data theory?” (Megcáfolta Austin az érzetadat-elméletet?) című tanulmányában válaszolt.

:'''1. fejezet''' – Austin le akar leplezni egy érzékeléselméletet, amely több ezer évre nyúlik vissza (egészen Hérakleitoszig), és ehhez kiválasztja Ayer, H. H. Price és Warnock legújabb kifejezéseit, mivel ezek meglehetősen érthetően írják le a témát. Az elmélet azt állítja, hogy sosem látunk vagy érzékelünk közvetlenül materiális dolgokat, csupán érzetadatokat vagy érzetérzékeléseket. Austin szerint a filozófusok ahelyett, hogy különféle általunk látható dolgokkal – mondjuk, tollak, szivárványok vagy emlékképek – kezdenék, hajlamosak egyszerűen általánosságban közelíteni a dolgokhoz, és igazságtalanul jutnak el a tényekig, miközben „a szemellenzős filozófiai angol nyelv egy bizonyos különleges és elégedettséget sugárzó” fajtáját használják.