„IV. Pál pápa” változatai közötti eltérés

Eredetileg Giovanni Pietro Carafa vagy Giampietro Caraffa néven látta meg a napvilágot [[1476]]. [[június 28.|június 28-án]] a [[Benevento]] közelében fekvő [[Capriglia Irpina]] városában. Családja egyike volt a legrégebbi és leghatalmasabb [[nápoly]]i nemeseknek, így neveltetése a legkiválóbb kezekbe került. Ezek a kezek hamar befolyásos nagybátyjához, Oliviero Carafa bíboroshoz vezettek, aki személyes nevelője és tanára lett az ifjú Giampietronak. A [[reneszánsz]] pápák idejében nagy befolyást elnyert Carafa bíboros valósággal átitatta az ifjú Giovanni lelkét a tiszta [[katolikus|katolicizmus]] és később a reformok eszméjével. Ennek köszönhetően Giampietro tökéletesen tiszta és megtartóztató életet élt, erkölcseiben egy apró folt sem esett. Szinte rajongott az aszketikus életformáért, és így szinte magától értetődő volt, hogy egyházi pályára lép.

 

 

Miután visszatért az örök városba újra az önsanyargató élet felé fordult, és belépett a [[domonkosok]] majd a [[Kamalduli rend|kamalduliak]] szerzetesrendjébe. [[1524]]-ben úgy döntött, hogy lemond minden egyházi méltóságáról és vagyonáról, és új rendet alapít Rómában. A szokatlan kérést [[VII. Kelemen pápa]] csak hosszú rábeszélés után fogadta el, és a megalapított [[Theatinusok|theatinus rendet]] is megerősítette az egyház támogatásáról. Az új szerzetesrendet Giampietro [[Thienei Szent Kajetán]] támogatásával alapította meg, és a rend legfőbb célja az volt, hogy önmegtartóztató életükkel példát mutassanak és a [[reformáció]] ellen küzdjenek. A rend neve egyébként Giampietro püspökségének, Chietinek a [[latin nyelv|latin]] nevéből ered, a ''Theate'' névből. A rend az [[1527]]-es római felfordulást nagyon nagy veszteségekkel tudta átvészelni. A romokba dőlt örök városból a fosztogatások elültével Giampietro és szerzetestársai [[Velence (Olaszország)|Velencébe]] menekültek.