Főmenü megnyitása

Módosítások

2 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta9)
2013 március elején a közben szintén párttá alakult Együtt 2014 mozgalommal "választói szövetséget" kötöttek.<ref name=epmszov /> A pártszövetség (Együtt-PM) elnökségének tagjai [[Szigetvári Viktor]], a Haza és Haladás Egyesület alelnöke, [[Kónya Péter]], a [[Magyar Szolidaritás Mozgalom]] elnöke, [[Juhász Péter (politikus, 1971)|Juhász Péter]], a [[Milla (politika)|Milla]] Egyesület korábbi vezetője, [[Jávor Benedek]] és [[Szabó Tímea]], a PM két társelnöke. [[Bajnai Gordon]] volt miniszterelnök a szövetségi elnökség hatodik tagjaként a kormányzati és választási felkészülést irányította.<ref>http://parbeszedmagyarorszagert.hu/hir/parbeszed-magyarorszagert-pm-part-szovetseget-kotott-az-egyutt-2014-el A Párbeszéd Magyarországért (PM) párt szövetséget kötött az Együttel</ref> [[2014]]. [[január 14.|január 14]]-én több más szervezettel együtt az [[Összefogás]] nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve [[március 6.|március 6]]-tól „Kormányváltás”ra módosult a hasonló nevű [[Összefogás Párt]] miatt, a szövetség célja pedig a [[2014-es magyarországi országgyűlési választás]]on – az új nevéből adódóan – a [[Fidesz – Magyar Polgári Szövetség|Fidesz]] kormány leváltása volt, azonban ez nem sikerült, viszont az Összefogás listájáról a PM szövetségese, az Együtt három, a PM pedig egy képviselői mandátumot szerzett, mellyel a pártnak független képviselői lettek az [[Országgyűlés]]ben, mivel nem érték el a frakcióalapításhoz szükséges öt képviselői mandátumot.
 
A [[2014-es európai parlamenti választás Magyarországon|2014-es európai parlamenti választáson]] [[május 25.|május 25]]-én a párt, szövetségben az [[Együtt – a Korszakváltók Pártja|Együtt]] párttal 7,22%-os támogatottságot kapott, ami egy képviselői helyre lett elegendő az [[Európai Parlament]]be, ezt a listavezető [[Bajnai Gordon]] nyerte el, aki viszont már korábban közölte, hogy ([[Gyurcsány Ferenc]]hez hasonlóan) elnyert mandátum esetén sem megy [[Brüsszel]]be, ezért a mandátumát a lista második helyezettjének, [[Jávor Benedek]]nek adta át.<ref name='LMP'>[http://valasztas.hu/hu/ep2014/877/877_0_index.html Tájékoztató adatok az Európai Parlamenti választás összesített eredményéről] {{Wayback|url=http://valasztas.hu/hu/ep2014/877/877_0_index.html |date=20171214075538 }} valasztas.hu</ref><ref>[https://index.hu/belfold/2014/04/17/bajnai_javor_szelenyi_vezeti_az_ep-listat/ Bajnai, Jávor, Szelényi az EP-lista élén] 2014. április 17.</ref>
 
A 2017 április 29-30-i taggyűlésen megújították a vezetőséget, újraválasztották Szabó Tímea és Karácsony Gergely társelnököket, elfogadták a párt választási stratégiáját és megnevezték miniszterelnök-jelöltjüket, [[Karácsony Gergely]]t.<ref name="kgminj">{{cite news|title=Karácsony Gergely a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje|url=http://parbeszedmagyarorszagert.hu/hu/hir/karacsony-gergely-parbeszed-miniszterelnok-jeloltje|accessdate=2 May 2017}}</ref>
!style="width: 8em; background:#CCDDEE;" | Parlamenti szerepe
|-
| style="text-align:center" |[[2014-es magyarországi országgyűlési választás|2014-es]]*<ref>{{hiv-web |url=http://valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html |cím=Tájékoztató adatok az MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP eredményeiről |elérés=2014-04-08 |szerző= |szerzőhiv= |dátum= |év= |hónap= |formátum= |kiadó=valasztas.hu |archívurl=https://web.archive.org/web/20140409004202/http://www.valasztas.hu/hu/ogyv2014/861/861_0_index.html|archívdátum=2014-04-09}}</ref>
| style="text-align:center" |1&nbsp;273&nbsp;275<sup>1</sup>
| style="text-align:center" |26,85%<sup>1</sup>
141 013

szerkesztés