„Eagles” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ
Nincs szerkesztési összefoglaló
94. sor:
„Csak a jegyzőkönyv kedvéért, az Eagles soha nem oszlott fel, csak egy 14 éves szünetet tartott“, jelentette ki Frey már az első élő előadáson 1994 áprilisában. Az ezt követő turnén született koncertalbum címe '''Hell Freezes Over''' lett, utalva Henley visszatérő nyilatkozatára, hogy a csoport akkor áll újra össze „A pokol befagy“. A lemez rögtön az első helyre került a ''Billboard'' listáján és a már ismert számokon kívül, tartalmaz a négy új stúdió dalt, köztük a ''Get Over It'' és ''Love Will Keep Us Alive'' amelyek bekerültek a Top 40 listára. Az album ugyanolyan sikeresnek bizonyult mint a turné és hatmillió példányban adták el az USA-ban. A turné 1994 szeptemberében megszakadt Frey vastagbél diverticulosisának kiújulása miatt, újraindult 1995-ben és folytatódott 1996-ban. 1998-ban az Eagles bekerült a [[Rock and Roll Hall of Fame]] listára. A beválasztási ceremónián, az Eagles mind a hét tagja (Frey, Henley, Felder, Walsh, Schmit Leadon és Meisner) együtt játszott el két dalt, a ''Take It Easy'' és a ''Hotel California'' címűt. Ezt számos közös turné követte (Leadon és Meisner nélkül), amelyek a rekorddrága jegyárairól lettek nevezetesek.
 
Az Eagles 1999. december 28-án és 29-én fellépett a [[Las Vegas]]-völgyi [[Mandalay Bay Events Center]]-ben, majd december 31-én koncertet adott a [[Los Angeles]]-i [[Staples Center]]-ben. Ez volt az utolsó alkalom amikor Felder a zenekarban játszott, és ezek a fellépések (beleértve a tervezett videó kiadását) képezik később a per részét amit Felder indít az egykori tagok ellen. A koncertfelvételeket kiadták egy díszdobozos, négy lemezes CD részeként, '''Selected Works: 1972-1999''', 2000 novemberében. A koncertfelvételek mellett, a kollekció tartalmazza a zenekar listavezető slágereit és részleteket a ''The Long Run'' album felvételéről. A ''Selected Works'' 2002-ben platina lemezplatinalemez lett (egymillió példány feletti eladás) a [[Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége]] (RIAA) osztályozása szerint. Az együttes 2001-ben folytatta turnézást Frey, Henley, Walsh és Schmit felállásban, kiegészítve [[Steuart Smith]] (gitár, mandolin, billentyűs hangszerek, vokál; lényegében átveszi Felder szerepét), Michael Thompson (billentyűs, harsona), Will Hollis (billentyűs, háttérének), [[Scott F. Crago|Scott Crago]] (dobok, ütőhangszerek), Bill Armstrong (Horns), Al Garth (szaxofon, hegedű), Christian Mostert (szaxofon) és Greg Smith (szaxofon, ütőhangszerek) zenészekkel.
 
==== 2001–07: Don Felder perel, megszakítás ====
114. sor:
2007-ben az Eagles összetétele Frey, Henley, Walsh és Schmit volt. A ''How Long'' című J. D. Souther szerzeményt 2007. augusztus 20-án adták ki kislemezen, egy online videó kíséretében a [[Yahoo! Music]] szolgáltatáson. A televízióban augusztus 23-án a [[Country Music Television]], [[Top 20 Countdown]] műsorában debütált. A zenekar már játszotta a dalt a korai 1970-es években, de nem akkor rögzítették, mert Souther meg akarta tartani az első szólólemezéhez. Souther korábban már dolgozott az együttessel, közösen velük írta az Eagles néhány legnagyobb slágerét, többek között a ''Best of My Love'', ''Victim of Love'', ''Heartache Tonight'' és a ''New Kid in Town'' címűeket.
 
2007. október 30-án jelent meg az Eagles '''[[Long Road Out of Eden]]''' nagyelemeze, amelyik 1997 óta az első lemezük vadonatúj anyaggal. Az album megjelenésének első évében a lemez az Egyesült Államokban csak a zenekar weboldalán, a Walmart és Sam Club boltokban volt kapható. Más országokban hozzáférhető volt a hagyományos kereskedelmi egységekben. Az album első helyen debütált az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Hollandiában és Norvégiában. Ez lett a harmadik stúdió albumuk és összességében a hetedik amelyik hétszeres platina lemezplatinalemez lett a [[Recording Industry Association of America|RIAA]] mércéje szerint. Henley az nyilatkozta a [[CNN]] tévécsatornának, hogy "Ez talán az utolsó Eagles album amit készítettünk."
 
Az Eagles díjátadó bemutatkozója 2007. november 7-én volt, amikor a ''How Long'' című számot adták elő a [[Country Music Association Awards]] ünnepségen.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Eagles