„Gemini–5” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎A repülés: részletek
→‎A repülés: részletek
149. sor:
 
A Houstonban és St. Louisban lefolytatott kísérletek után az irányítás azt az instrukciót adta a legénységnek, hogy kapcsolják vissza az áramot az űrhajóban, majd fokozatosan egymás után kezdjenek bele a kísérletekbe, egyre nagyobb mértékben terhelve az elektromos rendszert. Ahogy ez megtörtént, mindenki elégedetten nyugtázta, hogy a rendszer stabilan működik az alacsony gáznyomás ellenére. A másik probléma, amelyet a legénység ad hoc újragondolt, az alvás, pihenés kérdése volt. A Gemini IV tapasztalatai egy az egyben megismétlődtek Copperékkal is, amikor az egyikük aludni próbált a folyton recsegő rádió, vagy társa mozgolódása ébren tartotta őt. A parancsnok ezért úgy döntött, hogy nem váltásban próbálnak aludni, hanem egyszerre. Az első próba alkalmával Cooper hét, Conrad öt órát aludt. Kissé nehezítette a körülményeket, hogy a kabin kissé hideg lett. A Mercury-val ellentétben – amely hajlamos volt a melegedésre –, a Gemininél a hűtés túk jól működött, ezért az űrhajósok lecsatolták a levegő keringetését biztosító csatlakozókat az űrruhájukról, hogy ne fázzanak. Ráadásul Cooper, hogy aludni tudjanak befüggönyözte az ablakokat, amellyel akaratlanul a besütő nap hőforrását is elvonta a kabintól.
 
Az áramhelyzet helyre álltával a lehetséges repülési idő is egyre jobban kitolódott, újra szóba került a randevúkísérlet. Egy űrrandevúhoz nagyon leegyszerűsítve nem egy céltárgy, hanem egy kitüntetett pont kell az űrben, amit meg kell közelíteni (a céltárgy csak megtestesíti ezt). Ezt felismerve az irányítás egy ún. „fantom randevú” kidolgozásába kezdett, amellyel nem az azóta teljesen elveszett kis műholdat, hanem egy kitüntetett pontot kellett megtalálniuk az űrhajósoknak. Ennek a műveletnek a kidolgozásában oroszlánrészt vállalt [[Eugene Aldrin|Buzz Aldrin]], aki ugyan azidőtájt még újoncnak számított, azonban az [[egyetem]]en ez volt a diplomamunkájának fő tárgya, emiatt randevú szakértőnek számított – és a társai emiatt csúfolták dr. Randevúnak –. Az űrhajósok a repülésük harmadik napján próbálkoztak meg a maga nemében teljesen újnak számító művelettel. A műveletben azzal a feltételezéssel éltek, hogy egy [[Agena]] célrakéta halad egy másik röppályán és ők ezt közelítik meg, amelyhez az irányítás adja meg a megfelelő adatokat, mintha a rakéta valóban létezne. Ezzel a metódussal Coopernek valóban sikerült egy mozgó pont mellé manővereznie az űrhajót, amellyel a teljes, a randevúhoz szükséges eszközrendszert sikerült kipróbálni. Ezzel a teljesítményével rácáfolt azokra a kételyekre, amelyek a Gemini IV elhibázott műveleteit követően támadtak, a randevú a sikert követően teljesen elképzelhető, végrehajtható műveletnek tűnt a továbbiakra.
 
A sikeres fantom randevút követően a legénység ismét lekapcsolta az áramellátást és hagyta, hogy az űrhajó [[Isaac Newton|Newton]] [[Newton törvényei|törvényeinek]] engedelmeskedve sodródjon tovább. Ez alatt az idő alatt csak a kísérletek folytatódtak tovább, ahogy idő és lehetőség nyílott rájuk.
 
Az űrhajósok életvédelme miatt több alkalommal felvetődött a program félbeszakítása. A szakemberek és az űrhajósok összehangolt tevékenységének köszönhetően, a ''csökkentett feladatú'' programot sikeresen végrehajtották. A repült időtartam megfelelt a Föld–[[Hold]]–Föld utazás időtartaménak.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Gemini–5