„Gemini–5” változatai közötti eltérés

a
→‎A repülés: linkek helyesírás
a (→‎A repülés: linkek helyesírás)
===A repülés===
[[File:Gemini Mission Control - GPN-2000-001405.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A Gemini irányítóközpont a repülés során. A nagy kivetítőn látszik, amit az űrhajó a Csendes-óceán felett, HAwaii és az Észak-Amerikai kontinens között repül éppen]]
A Gemini V startjára [[1965]]. [[augusztus 21.|augusztus 21-én]] 9:00-kor (14:00 UTC) került sor Cape Kennedy 19-es indítóállásáról. a start sima volt, ám az emelkedés közben ismét jelentkezett a rakéta oszcilláló nyomásváltozások miatti előre-hátra való rángatózása (az ún. pogo oszcilláció), amely azonban hamarosan el is múlt magától. A leválasztás után a Gemini 163*350 kilométeres [[Ellipszis (görbe)|ellipszis]] pályára állt a Föld körül.<ref name="OTSoT_ch11_4"/>
 
A repülés legnagyobb várakozással övezett kísérlete az űrhajó számára újonnan fejlesztett [[üzemanyagcella]] kipróbálása volt, amely [[hidrogén]] és [[oxigén]] felhasználásával állított elő [[Elektromos áram|elektromos energiát]] és melléktermékként vizet. A nehéz (ezért űrhajózási szempontból előnytelen) [[akkumulátor]]ok helyett ez a megoldás jelentette az előrelépést a hosszabb távú repülések áramszükségletének előállításához. A minél hosszabb távú üzemelés miatt Cooper a lehetséges legalacsonyabb gáznyomást akarta beállítani a cellában, amihez hozzá is kezdett a repülés legelején, ám Conrad hamarosan észlelte, hogy a nyomás egyre alacsonyabb és hamarosan átlépett egy túl alacsony szintre, ami már a működést veszélyeztette. Jelezvén a problémát az irányításnak, az azt a tanácsot adtakapta, hogy kapcsolják be az oxigén tartály fűtését a [[nyomás]] emelésére. Azonban a bekapcsolás után a nyomás inkább tovább csökkent.<ref name="OTSoT_ch11_4"/>
 
A műveleti terv szerint következett a randevúkísérlet. Ehhez a második keringés során az űrhajó rakteréből kibocsátották a ''Kis gézengúz'' nevű, 34 kilogramm súlyú [[műhold|mesterséges holdat]], vagy hivatalos nevén a randevú csomagot. Kezdetben a műhold a várakozásokkal ellentétesen látszott mozogni, aztán elfoglalta a helyét az űrhajó mögött, ahol stabilan követni kezdte a Geminit. Cooper megfordította az űrhajó orrát és a [[radar]]ral befogta a kis műholdat. Ekkor azonban az üzemanyagcella nyomása még tovább zuhant. Az űrhajó közben berepült a rádió követőhálózat holt zónájába, így az űrhajósok magukra maradtak a döntéssel, hogy mit tegyenek. Cooper úgy döntött, hogy lekapcsolja az áramot. Ezzel azonban a randevú radart is kikapcsolta, így a kis műhold lassan elveszett az űrben, meghiúsítva minden további kísérletet. Ekkor hirtelen nem a randevúkísérlet vált prioritássá, hanem annak megfontolása, hogy a Gemini V fenn maradhat-e, vagy inkább térjen haza idő előtt. Kísérletek indultak [[Houston]]ban és [[Saint Louis (Missouri)|St. Louis]]ban, a [[McDonnell Aircraft|McDonnell]] gyártóhelyén, ahol az űrhajó épült, hogy hogyan üzemeltethető az üzemanyagcella ilyen extrém alacsony nyomással. A kísérletek végén a repülés vezető [[Gene Kranz]] úgy látta, hogy a tesztek pozitív tapasztalatai alapján legalább egy napos időtartamban folytatható a repülés.<ref name="OTSoT_ch11_4"/>
 
A Houstonban és St. Louisban lefolytatott kísérletek után az irányítás azt az instrukciót adta a legénységnek, hogy kapcsolják vissza az áramot az űrhajóban, majd fokozatosan egymás után kezdjenek bele a kísérletekbe, egyre nagyobb mértékben terhelve az elektromos rendszert. Ahogy ez megtörtént, mindenki elégedetten nyugtázta, hogy a rendszer stabilan működik az alacsony gáznyomás ellenére. A másik probléma, amelyet a legénység ad hoc újragondolt, az alvás, pihenés kérdése volt. A Gemini IV tapasztalatai egy az egyben megismétlődtek Copperékkal is, amikor az egyikük aludni próbált a folyton recsegő rádió, vagy társa mozgolódása ébren tartotta őt. A parancsnok ezért úgy döntött, hogy nem váltásban próbálnak aludni, hanem egyszerre. Az első próba alkalmával Cooper hét, Conrad öt órát aludt. Kissé nehezítetteNehezítette a körülményeket, hogy a kabin kissé hideg lett. A Mercury-val ellentétben – amely hajlamos volt a melegedésre –, a Gemininél a hűtés túktúl jól működött, ezért az űrhajósok lecsatolták a levegő keringetését biztosító csatlakozókat az űrruhájukról, hogy ne fázzanak. Ráadásul Cooper, hogy aludni tudjanak befüggönyözte az ablakokat, amellyel akaratlanul a besütő nap hőforrását is elvonta a kabintól.<ref name="OTSoT_ch11_4"/>
 
Az áramhelyzet helyre álltával a lehetséges repülési idő is egyre jobban kitolódott, újra szóba került a randevúkísérlet. Egy űrrandevúhoz nagyon leegyszerűsítve nem egy céltárgy, hanem egy kitüntetett pont kell az űrben, amit meg kell közelíteni (a céltárgy csak megtestesíti ezt). Ezt felismerve az irányítás egy ún. „fantom randevú” kidolgozásába kezdett, amellyel nem az azóta teljesen elveszett kis műholdat, hanem egy kitüntetett pontot kellett megtalálniuk az űrhajósoknak. Ennek a műveletnek a kidolgozásában oroszlánrészt vállalt [[Eugene Aldrin|Buzz Aldrin]], aki ugyan azidőtájt még újoncnak számított, azonban az [[egyetem]]en ez volt a diplomamunkájának fő tárgya, emiatt randevú szakértőnek számított – és a társai emiatt csúfolták dr. Randevúnak –. Az űrhajósok a repülésük harmadik napján próbálkoztak meg a maga nemében teljesen újnak számító művelettel. A műveletben azzal a feltételezéssel éltek, hogy egy [[Agena]] célrakéta halad egy másik röppályán és ők ezt közelítik meg, amelyhez az irányítás adja meg a megfelelő adatokat, mintha a rakéta valóban létezne. Ezzel a metódussal Coopernek valóban sikerült egy mozgó pont mellé manővereznie az űrhajót, amellyel a teljes, a randevúhoz szükséges eszközrendszert sikerült kipróbálni. Ezzel a teljesítményével rácáfolt azokra a kételyekre, amelyek a Gemini IV elhibázott műveleteit követően támadtak, a randevú a sikert követően teljesen elképzelhető, végrehajtható műveletnek tűnt a továbbiakra.<ref name="OTSoT_ch11_4"/>
*''D–1'' Közeli objektumok fotózása, ez azonban meghiúsult a randevúhoz használt műhold elvesztése miatt, mivel az jelentette volna a fő fotótémát
*''D–2'' Alapvető objektumok felismerése, amelynek során fel kellett ismernie, követnie és fotóznia a tájékozódáshoz szolgáló égitesteket
*''D–6'' Földfelszín fényképezés. Ennek során az időjárás többszötöbbször közbeszólt - a kijelölt térséget felhők fedték –, ám rengeteg célpont (köztük Merritt Island, Florida, Tampico, [[Mexikó]]; Rocas Island, [[Brazília]], Love Field, [[Dallas]]) megörökítése sikerrel járt.
*''D–4'' Csillagászati sugárzásmérés a D–7-es kísérlettel párhuzamosan folytatott felmérések, ahol megpróbálták elválasztani az űrbéli és esetleges földi sugárzási forrásokat.
*''D–7'' Űrobjektum fényképezés, amelynek során esetleges az útjukba kerülő műholdakat kerestek, de a fenti kísérlettel párhuzamosan a földi eredetű sugárzási források megtalálását és fényképezését is magába foglalta a kísérlet. Ez utóbbi két kísérlet nem tudományos, hanem a [[Amerikai Védelmi Minisztérium|Védelmi minisztérium]] által kért kísérlet volt.
*''S–8 és D–13'' Kombinált kísérletek az űrhajósok látásának és földi objektumok felismerésének tesztelésére. Ennek érdekében kisebb-nagyobb négyszögletes jeleket helyztek el a Földön a texasi Laredo ás az ausztrál Carnarvon mellett, ezeket kellett keringésről keringésre megpillantani. A Carnarvonnál lévő jelet egyszer sem sikerült megpillantani, a laredoit viszont igen.
*''M–1'' Keringési rendszer erősítés, amely orvosi kísérlet, amelyben Conrad egy felfújható mandzsettát viselt a lábán, amely a keringést volt hivatott javítani.