„Sitke” változatai közötti eltérés

508 bájt törölve ,  3 évvel ezelőtt
== Nevezetességei ==
[[Fájl:SitkeFelsobuki.JPG|150px|bélyeg|bal|Felsőbüki-Nagy-kastély]]
[[Fájl:Sitke légifotó.jpg|thumb150px|bélyeg|bal|A kastély légi fotója]]
 
* Kéttornyú műemlék kálváriakápolna (Kissitkén, a kastélyfogadó mellett), amelyet Felsőbüki Nagy Sándor építtetett 1871-ben, [[romantika|romantikus]] (histori­záló neogót) stílusban. A kápolnadomb könnyűzenei fesztiválokról lett országosan ismert, az épület felújítását a bevételből támogatják.
* A kálváriához közeli [[Felsőbüki Nagy-kastély (Sitke)|Felsőbüki Nagy-kastély]] eredetileg erő­dítményszerű épület volt, magas bástyákkal körülvéve, amelyeket a [[19. század]]ban bontottak le. 1730 körül készült [[barokk]] stílusban, Dorfmeister István festette ki ezt is. 1851-ben romantikus stílusban alakították át. Jellegzetessége, hogy igen nagy méretű pincét épí­tettek hozzá. 1945 után iskola volt, ma fogadóként működik. Az előtte álló kőkeresztet Felsőbüki Nagy Franciska állíttatta, 1734-ben.
* Plébániatemplomát 1418-ban említik először, 1636-ban bővítették, 1698-ban már boltozott szentélyét említették. 1725-ben a katolikusok visszavették az evangélikusoktól.
 
<center><gallery>
Fájl:Sitke légifotó.jpg|thumb|A kastély légi fotója
File:Templom légi felvételen, Sitke 2018.jpg|thumb|Templom légi felvételen, Sitke 2018
File:Sitke látképe légi fotón 2018.jpg|thumb|Sitke látképe légi fotón 2018
File:Sitke madártávlatból 2018.jpg|thumb|Sitke madártávlatból 2018
File:Sitke légi fotó 2018.jpg|thumb|Sitke légi fotó 2018
File:A sitkei templom a magasból 2018.jpg|thumb|A sitkei templom a magasból 2018
File:Sitke, Felső Büki Nagy-kastély 2018.jpg|thumb|Sitke, Felső Büki Nagy-kastély 2018
</gallery></center>
 
== Jegyzetek ==
8 378

szerkesztés