„Anyag (filozófia)” változatai közötti eltérés

[[Arisztotelész]] szerint a változások - nem csak az érzékszervekkel megfigyelhetőek, hanem mindenfajta változás - elképzelhetetlenek anélkül, hogy közben ne volna valami, ami megmarad - különben lehetetlen volna értelmesen megválaszolni, hogy mi az, ami valójában változik, azaz aminek a tulajdonságai megváltoznak (''(Metafizika 1096b)''). A változások lehetnek felszíniek, esetlegesek, amikor a változó dolog lényege ([[szubsztancia|szubsztanciája]]) valójában nem szenved változást, azaz a dolog más minőségben ugyan, de ugyanaz a létező marad (pl. egy ember levágatja a haját). A változások lehetnek azonban lényegiek, szubsztanciális jellegűek is, amikor a dolog átalakul valami teljesen, lényegileg különbözővé (egy ember meghal, megszűnik élőlénynek lenni). Az utóbbi esetben a változás alapja nem lehet kizárólagosan a lényeg, a szubsztancia, hiszen önmaga is megváltozik; tehát valami másnak kell lennie, amit anyagnak nevezünk. A metafizikai értelemben vett anyag tehát válasz arra a meglehetősen természetesen adódó kérdésre, hogy "minek a változását látjuk, amikor lényegi változást érzékelünk?", s őt (az anyagot) eszerint mintegy az összes szubsztancia tulajdonságaitól megfosztott masszája, "óceánja" formájában lehet elképzelni (amennyiben egyáltalán elképzelhető), amely ilyen értelemben változatlan, bár megjelenési formái (a szubsztanciák, s ezen keresztül, ill. ezen belül a fizikai, érzékelhető tárgyak is) változandóak (amikor félig elmerülünk egy úszómedencében, talpunk talajon, testünk fele vízben, fejünk levegőben "úszik", mindegyik az anyag - meglehetősen különböző - megjelenési formája, amelyeknek jellemzője pl., hogy kiterjedésük van, kitöltik a [[Tér (fizika)|teret]] stb.). Következményképp: az anyag az egyik legalapvetőbb [[ontológia]]i (lételméleti) fogalom, még a szubsztanciánál is alapvetőbb.

A középkori keresztény filozófiában, a skolasztikában, Aquinói Tamás filozófiájában az anyag messze háttérbe szorult Isten és az ideák világához képest, egyenlő volt a „majdnem semmivel” (''(propa nihil)'').

Az antik görög filozófia első iskolája, a [[milétoszi filozófiai iskola|milétoszi iskola]] tudósai a világ egységes magyarázatára törekvő materialisták voltak. Eleinte a közvetlen természetszemléletből indultak ki, és a létező dolgok eredetét, őselvét (''(arché)'') az anyag egy vagy több konkrét formájában keresték. [[Thalész]] a vizet tartotta ennek a végső alapnak, [[Anaximandrosz]] elvontabb végső okot keresett, amit meghatározatlannak (''(to apeiron)'') nevezett el. [[Anaximenész]] a levegőt tartotta őselemnek. Az antik materializmus [[Démokritosz]] munkásságában érte le a csúcspontját, mivel ő részletesen kidolgozott [[atom]]elméletében az absztrakciónak a korábbiaknál jóval magasabb fokán beszélt a világon létező valamennyi jelenség közös anyagi alapjáról.{{refhely|Filozófiai kislex|29. o.|azonos=Fk29}}

* Ernan Mc Mullin (ed.), ''The Concept of Matter in Greek and Medieval Philosophy'', Notre Dame, University of Notre Dame Press, 1965. {{en}}