„Harlan Ellison” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
8. sor:
 
== Életpályája ==
Louis Ellison és Serita Rosenthal második gyermekeként született 1934-ben. Testvére, Beverly 1928-ban látta meg a napvilágot. Az egyetlen zsidó család volt a környéken, ezért gyerekkorában sok megaláztatást kellett elviselnie. Harlan tizenhárom éves korában megszökött otthonról, és egy utazócirkuszhoz csatlakozott. A következő hat évben volt favágó, halász, színész, sőt még dinamitszállító teherautó vezetője is. Később az [[Ohiói Egyetem]] hallgatója lett, amit ott kellett hagynia – mert megütötte egy tanárát, aki azt mondta róla, hogy tehetségtelen –, [[New York]]-<nowiki/>ba költözött, hogy író legyen. Besorozták és a seregben fejezte be első regényét, a ''Web of the City''-t.
 
== Munkássága ==
Disszonáns erőszakos írások születtek tollából. Ez a stílus az 1969-ben írt [[A fiú és kutyája]] (''A Boy and His Dog'') című novellájában csúcsosodott ki. Igen termékeny író – több, mitmint 1000 novellát írt. Ezenkívül számtalan esszé és jópárjó pár forgatókönyv is fűződik a nevéhez.
 
Nyolc [[Hugo-díj]]at nyert sci-fi regényeiért, két [[Nebula-díj|Nebulát]], egy Edgart az Amerikai Horrorírók Szövetségétől és háromszor nyerte el a legjobb tévé-forgatókönyvért járó [[Writers Guild of America-díj]]at.