„X-akták – Szállj harcba a jövő ellen” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Scully és Mulder az X-akták lezárása után a terrorelhárításhoz áthelyezve, pár nappal később bombafenyegetés miatt egy dallasi kormányzati irodaház átvizsgálásában vesz részt. Az eredménytelen kutatás miatt eleinte telefonbetyárra gyanakodnak, de Muldernek az a bizarr ötlete támad, hogy a bomba egy másik kormányzati épületben lehet. A szomszédos épület bejárása után véletlenül bukkannak a negyed órára beállított időzített bombára. Az épületet kiürítik, és Darius Michaud (Terry O'Quinn), a terrorelhárítás szakértője mindenkinek parancsot ad a helyszín elhagyására. Majd a pokolgép előtt kivárja a robbanást. Ám az FBI vizsgálóbizottsága úgy tűnik, Mulderékat akarja elmarasztalni a történtekért. Közben a sajtóközlemények szerint Észak-Texasban egy elszigetelt Hanta-vírus járvány ütötte fel a fejét.
 
Muldert egy eddig ismeretlen informátor, Dr. Alvin Kurtzweil arról tájékoztatja, hogy a valódi célpont nem a kormányhivatalok irodái voltak, hanem a kórház blokk, a katasztófavédelemkatasztrófavédelem elkülönítője, ahol a fertőzött gyereket és a tűzoltókat kezelték, hogy haláluk után eltüntessék nyomokat. Kurtzweil később azt is elárulja, hogy a földönkívüli vírus már évmilliók óta jelen van a Földön. És hogy a Szövetségi KatasztófavédelmiKatasztrófavédelmi Ügynökség mögött a [[Szindikátus (X-akták)|Szindikátus]] áll, akik egy járványos eseményt kihasználva vezetnének be rendkívüli állapotot és vennék át a hatalmat közvetlenül is az országban.
 
Közben a földalatti barlangban berendezett alkalmi laborban az itt őrzött negyedik tűzoldó testében a vírus mutációja folytán kifejlődik egy földönkívüli egyed, ami megápolt kezű férfiöli a kutatás vezetőjét. A hírre a Szindikátus Londonban ülésezik, és az események kapcsán arra gondolnak, hogy a földönkívüliek, akikkel a kolonizációban megállapodtak, félrevezették őket. Nem ember-földönkívüli hibridfajt akarnak létrehozni és a Földre telepíteni az emberiséget elpusztító járvány után, hanem egyszerűen megszállni, földönkívüliekkel betelepíteni.