„Rátai János” változatai közötti eltérés

Rátai markáns különbségeket fogalmaz meg kultúra és civilizáció között. A különbség lényegének érzékeltetésére: „Beszélhetünk és beszélnünk is kell civilizációs ártalmakról, globálisan, de nem beszélünk, mert nem beszélhetünk kulturális ártalmakról. Legfeljebb partikulárisan”.[5]<ref>Rátai 2018, 79. o. </ref> Civilizációs ártalomnak tekinti azt is, hogy míg bizonyos térségekben (Afrika, Latin-Amerika, Távol-Kelet) tragikus méretű a túlszaporodás, más (európai, észak-amerikai) típusú kultúrákban, állítólagos ellensúlyként, aggasztóan apad a népesség. Ahogy Rátai fogalmaz: Büntetlenül nem lehet keveset akarni, és az élet élni akar. Akkor is, ha az ember már domesztikálta önmagát. Ha valamely kultúrában tartósan és tendenciózusan csappan a gyermekáldás bősége, akkor egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy a létfontosságú feltételek közül valamiben az a kultúra, akár öntudatlanul is, súlyos hiányokat szenved. ([https://miau.gau.hu/mediawiki/index.php/Liebig-f%C3%A9le_minimum-elv | Analógiaként l. Liebig] hordója.)[16]<ref>Rátai 2018, 64-65. o. </ref> A [http://mek.oszk.hu/02000/02007/html/02.htm | kollektív tudattalannak] is van árnyoldala – vallja Rátai –, melynek bűneit, az almafa törvénye ellen elkövetett bűneit is, a természet társadalmi [http://www.kislexikon.hu/anomalia_a_a_a.html | anomáliák] formájában torolja meg, kollektíve, kiszámíthatatlanul. Az a kultúra, amely nem képes, vagy bármi okból nem akarja felismerni a hiánybetegségeinek hátterében húzó rejtett összefüggések rendszerét, pusztulásra ítéli önmagát. De az is igaz – ismeri el Rátai –, hogy az almafának nincs szabad akarata, nincs [[Személyiség | személyisége]], nincsenek [[Személyhez fűződő jogok | személyhez fűződő jogai]] társadalmi szerepének betöltéséhez. Ha tehát feltesszük a kérdést: mi, emberek, hogyan váltjuk valóra az almafa törvényének nekünk címzett végrehajtási utasítását, akkor Rátai szellemében a lehetséges válasz: kultúráktól és civilizációktól függően. Tehát ellentmondásosan. A globális kép szinte átláthatatlan, de annyi legalább mégis általános érvénnyel elmondható, hogy az élet alaptörvényének végrehajtási utasítása emberi társadalmakban minden körülmények között a többgenerációs fészekalj speciálisan szocializálódott emberének feladatait megosztó, javait elosztó, moralitásában egyre inkább belátó, szolidaritásfüggő kultúrája szerint érvényesül. Frusztrált, kényszeresen érdekérvényesítő [[Én | egonktól]] hajtva egymás ellen és önmagunkkal is örökösen viaskodva bár, de az állati múltunk torzult örökségeként bennünk élő „sátánt” kriminalisztikai értelemben is mind jobban megismerve, megértve és megszelídítve.

„Talán ha komolyabban foglalkoznánk a parapszichológia kérdéseivel, több esélyünk lenne fölfejteni valamit abból a titokból, hogy a több százezer éve alakuló emberi kultúrában miként vette át az uralmat a [[Agykéreg | neocortex]] a [[Határkérgi rendszer | limbikus rendszer]] felett, miként sikerült a legbensőbb énünktől elidegenítő civilizációt úgy csűrni-csavarni, hogy jószerivel már csak fanatizáló ideológiákkal, kábítószerekkel, alkohollal és más hallucinogén anyagokkal vagyunk képesek átcsörtetni torz képekért a neocortex és a limbikus rendszer közötti ingerküszöbökön, és igazán csak keveseknek adassék meg a mélyebb énünkkel, a benső képességeinkkel való találkozás angyalian tiszta heurékaélménye. Vélekedhetünk erről az élményről bármiképpen, (…) de tényként kell elfogadnunk, akár látunk belőle valamit, akár nem, akár tudunk vele kezdeni valamit, akár nem: [[Kognitív tudomány | kognitív]] fajunk dolgainak alakulását mindenekelőtt a bennünk élő Homo sapiens spirituális képességei határozták meg. Ha egy kultúrában a tudományosság, művészet, gazdaság és politika – civilizációs nyomásra leválva a spiritualitásról – nem tud a spirituális szubsztanciával mint realitással kalkulálni, akkor az a kultúra hosszú távon egész bizonyosan morális deficitet termel.”<ref>Rátai 2018, 120-121. o. </ref> [[Veér András | Dr. Veér Andrásnak]], az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosának Lektori véleménye<ref>Dr. Veér András: Lektori vélemény Rátai János: Spiritizmus – parapszichológia c. könyvéről (Kézirat) </ref> szerint „Külön erőssége a könyvnek<ref>Rátai 1988</ref> Freud és Jung munkásságával foglalkozó fejezetei. A szerző kiválóan oldja meg a feladatot, munkásságukkal nem a spiritizmust, parapszichológiát akarja bizonyítani, de joggal és éles szemmel fedezi fel munkásságuk azon elemeit, melyek a könyv témájához adalékokkal szolgálhatnak.”

Rátai alapeszméje az anyagi lét minőségéről és céljáról: „Mi vagyunk a márvány, amelyben ott rejtőzünk, csak ki kell belőle faragnunk magunkat. Akkor is, ha fáj a kőnek, hogy vésik és faragják.”[21]<ref>Rátai 2018, 78. o. </ref> Hitvallása szerint mindannyian istenek vagyunk, anyagba zárt individuális páracseppjeiként is részes alkotói a totalitás örökkévaló óceánjának. „Azért teremtünk, azért teremtettünk világot, arra születtünk mindannyian, hogy önmagunkkal szembesülve, megélt életünkkel ismereteket, tapasztalatokat gyűjthessünk önmagunkról. A lehető legtöbbet, közös projektünk közös hasznosítására."<ref>Rátai 2018, 187. o. </ref> "Mindannyian, akik valaha is léteztünk, létezünk és létezni fogunk itt, az innenső parton, egy fakultatívnak látszó, de valójában nagyon is kötelező tanulmányi kiránduláson veszünk részt. Bóklászunk, bámészkodunk, csatázunk, csatangolunk, találkozunk, ismerkedünk, elválunk, ki-ki a maga módján, a maga képességei, lehetőségei, sorsa szerint. Van, aki lemarad, van, aki türelmetlenül előrelohol, nincs különösebb jelentősége. Jelentősége annak van, hogy legbelül mivé válunk a számunkra megadatott téren, a számunkra megadatott idő alatt. Jelentősége annak van, hogy végül is mit viszünk magunkkal odaát. A találkozó ott van, a folyó túlsó oldalán. Ott megvárjuk egymást. Onnan már csak együtt indulhatunk tovább, hívők és hitetlenek, érzők és érzéketlenek, balgák és bölcsek, tudósok és tudatlanok, valamennyien, hiánytalanul.”[22]<ref>Rátai 2018, 297. o. </ref>