„Habsburg–Lotaringiai Rudolf osztrák–magyar trónörökös” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KobeatBot (vitalap | szerkesztései)
a →‎Szépirodalom, lektűr: Mikszáth Kálmán → Mikszáth Kálmán (író) (WP:BÜ), apróbb javítások AWB
171. sor:
==Az utolsó évek kilátástalansága==
[[Fájl:Habsburg–Lotaringiai Rudolf 1889-6.jpg|300px|bélyegkép|Az utolsó képek közül]]
Az 1880-as évek második felére minden a legrosszabbul alakult Rudolf számra. Jövőképében szerepelt, az angol és német liberálisokkal való együttműködés. Új szövetségeseket látott [[VII. Eduárd brit király|VII.&nbsp;Eduárd]]ban és [[III. Frigyes német császár|III.&nbsp;Frigyes]]ben, akiknek támogatásával valóra váltható lett volna az ideális osztrák állam, melyben a nemzetiségek békében élnek egymás mellett, megvalósítva a [[Victor Hugo|hugói]] Európai Egyesült Államok miniatűr változatát. Azonban már 1888-as trónra kerülésekor tudták, hogy a beteg III. Frigyes uralkodása nem lesz hosszú, így a trón várományosa a militarista [[II. Vilmos német császár|II. Vilmos]] lesz. Ezzel az is egyértelmű lett Rudolf előtt, hogy Németország elmozdulása a liberalizmus irányába lehetetlenné vált, így ő maga egyre jobban a franciák felé fordult.<ref>Hamann, 2008, 242. oldal</ref>
 
Balkáni elképzeléseinek véget vetett az 1887-ben Németország és Oroszország között megkötött [[viszontbiztosítási szerződés]]. A megállapodásban foglaltak értelmében, ha a Rudolf által olyannyira félt összecsapás bekövetkezik az oroszokkal, az nagy valószínűséggel az osztrákok vereségével végződik, tekintve, hogy a háború kimenetele nagyrészt a német segítségtől függött. Ennek a vereségnek elkerülésére Rudolf a szövetségi rendszerek megváltoztatásában látta a megoldást. Egyre élesebb hangon kritizálta az 1879-es [[kettős szövetség|kettős]] és az 1882-es [[hármas szövetség (1882)|hármas szövetséget]] is, és az Oroszországgal történő békés kiegyezés mellett tette le voksát, akár [[Bosznia-Hercegovina]] feláldozásának árán is, ugyanis ebben a helyzetben már csak így látta biztosítottnak a Monarchia fennmaradását.<ref>Hamann, 2008, 390. oldal</ref>