„Anthony van Dyck” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a
1620-ban Buckingham hercege öccsének buzdítására utazott Van Dyck első alkalommal Angliába, [[I. Jakab angol király]] udvarába. Itt Rubens műhelyében dolgozott az angol királyi udvarnak, 100 font javadalmazásért. Londonban, Arundel gróf gyűjteményében látta meg először [[Tiziano Vecellio|Tiziano]] munkáit, akinek színkezelése és szubtilis modellezési formája átható erejűnek bizonyult, új stílusnyelvvel gazdagította a rubensi szerkesztési oktatást.
 
Úgy négy hónap múlva visszatért Flandriába, de 1621-ben tovább is utazott [[Olaszország|Itália]] földjére. Hat évig maradt ott, hogy az itáliai mestereket tanulmányozza, és sikeres portréfestőként megkezdje karrierjét. A konzekvencia emberének tüntette fel magát, ami idegesítette a [[Róma|Rómában]] letelepült inkább bohém északi művészkolóniát, amint Xerxes pompájába illő megjelenésével viselkedése is inkább nemesi volt, mint egyszerű emberé, gazdag kiegészítőivel. Van Dyck a Rubens körüli [[nemesség]]hez szokott, természetadtatermészet adta emelkedett gondolkodása volt, és vágyott a megkülönböztetettségre, ezért [[selyem|selymeket]] és [[toll]]as, brossos [[kalap]]ot hordott – mellkasán keresztben [[arany]]láncot viselt, és szolgákkal vette körül magát.
 
Főleg [[Genova|Genovában]] tartózkodott, bár átutazott távoli városokba, így töltött némi időt a [[szicília]]i [[Palermo|Palermóban]] is. A genovai arisztokrácia számára prosperitásuk megkoronázásaként kifejlesztett egy egészalakosegész alakos [[portré]]stílust, [[Paolo Veronese|Veronese]], Tiziano és Rubens stílusában. Így szokatlanul magas, méltóságteljes alakok néznek le fensőbbséggel a szemlélődőre. 1627-ben öt évre visszatért Antwerpenbe. Nyájas hangulatú portrékat festett flamand patrónusai számára, a lehető legstílusosabb külsővel. Életnagyságú csoportképet festett [[Brüsszel]] huszonnégy városi tanácsosával a városháza termeibe szánva, ez sajnos 1695-ben megsemmisült. Természetesen megnyerő modorral viszonyult patrónusaihoz, és Rubenshez hasonlóan kitűnően el tudott elegyedni az arisztokrata és udvari körökben, ami megnövelte megbízáshoz jutási lehetőségeit. 1630-ban Izabella főhercegnőnek, [[Flandria]] Habsburg uralkodójának udvari festőjeként említik.
Ebben az időszakban vallásos munkái is voltak, beleértve több nagy oltárképet, és a nyomtatásba is belefogott.
 
Van Dyck kapcsolatban maradt az angol udvarral, és segített Károly ügynökeinek a képek utáni kutatásban. Saját munkát is küldött, beleértve önarcképét Endymion Porterrel (1623), egy mitológiai jelenetet (Rinaldo és Armida, 1629, jelenleg a Baltimoore Művészeti Múzeumban látható), és vallásos témájú munkákat a királynő számára. 1632-ben lefestette Károly lánytestvérét, a cseh Erzsébetet [[Hága|Hágában]]. Az év áprilisában visszatért Londonba, az udvar azonnal szárnyai alá vette, lévén lovag és 200 fontos évi javadalmazás tulajdonosa, megbízott festő őfelsége szolgálatában. Jól megfizették képeiért, legalábbis elméletben, mivel Károly öt évig semmi juttatást nem adott az évi illetményen felül, és sok képének árát is lecsökkentette. Blackfriarban, a folyóparton biztosítottak számára egy házat, majd a városon kívül, így megkerülve a festők céhét. Az Eltham-kastély egy szobasorát is megkapta, amelyet a királyi család már nem használt többé. Blackfriarsi műtermét gyakran látogatta a király és a királyné (később külön megközelítési útvonalat biztosítottak számukra a bejutás megkönnyítésére), aki nem is igen ült modellt más festők számára Van Dyck életében.
 
Angliában gyors karriert futott be. Mindjárt az elején nagy számú portét festett a király, Henrietta Mária királyné és gyermekei számára. Sok portrét több variációban is elkészített. Diplomáciai ajándéknak szánták a király sokasodó támadói miatt fontossá vált támogatói számára. Becslések szerint összesen mintegy negyven portrét festett magának a királynak, harmincat a királynénak, kilencet Strafford hercegének és számos portrét egyéb főuraknak. Ugyancsak sok udvari képet festett, magát és kedvesét, Margaret Lemont is megörökítette. Angliában stílusának egy újabb variációját fejlesztette ki, mely nyugodt eleganciát és könnyedséget mutatott, a bagatellizált fenség érzésével alanyain. Ez aztán az angol portréfestészet modorában a [[18. század]] végéig dominált. Ezek közül sok portré buja növényzetű [[tájkép]]háttérrel lett megfestve. Károlyt lóháton ábrázoló portréja felülmúlja Tiziano V. Károly portréját. Még ennél is eredetibb és hatásosabb a [[Louvre]]-ban látható I. Károly portréja (1635) „vadászat közben éppen most szállhatott le a nyeregből, páratlan elegancia, megfelleblezhetetlenmegfellebbezhetetlen tekintély, magas kultúra légkörét árasztja. Látszik: nagy pártfogója a művészeteknek, valóban a királyok Isten rendelte jogán uralkodik. Nem csoda, hogy nagy becsben állt az udvarnál az olyan festő, aki érzékeltetni tudta mindezt képein.”<ref>E. H. Gombrich i. m. 405. o.</ref> Kapott is Van Dyck annyi megrendelést, hogy éppen úgy, mint Rubens nagy műhelyet kellett, hogy fenttartsonfenntartania, s ott sok segédet foglalkoztatott, sokszor még a fej kidolgozását is munkatársaira hagyta, de ez semmit nem von az ő festészeti értékéből, mindenkinél többet tett azért, hogy megismerjük a nagyúri könnyedséget, a kékvérű nemesség életformáját. Jóllehet portéi a klasszikus ''[[Cavalier d'Arpino|Cavalier]]'' stílust és öltözetet adják vissza, gyakorlatilag legfontosabb főúri patrónusai, például Lord Wharton; Bedford, Northumberland és Pembroke hercege, a parlamentáris oldalra kerültek a röviddel halála után kitörő angol polgárháború során.
 
=== Késői évei ===