„III. Henrik angol király” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (kékít)
a
'''III. Henrik''' ([[Winchester (Nagy-Britannia)|Winchester]], [[1207]]. [[október 1.]] – [[Westminster]], [[1272]]. [[november 16.]]) [[Angol Királyság|angol]] király [[1216]]-tól haláláig.
 
III. Henrik [[János angol király|Földnélküli János]] angol király és felesége, [[Angoulême-i Izabella]] első fia volt. Apja korán meghalt, így mindössze kilenc évesenkilencévesen került trónra az [[első báróháború]] közepén. A pártján álló főurak William Marshal pembroke-i gróf vezetésével 1217-re megnyerték a polgárháborút. Henrik ígéretet tett, hogy tiszteletben tartja az apja által elfogadott [[Magna carta libertatum|Magna Cartát]], amely védelmet nyújtott a nemességnek a királyi túlkapásokkal szemben. A király 1227-ben vált nagykorúvá. 1230-ban megpróbálta visszafoglalni az apja által elveszített [[Normandia|Normandiát]] és más nyugat-franciaországi birtokokat, de inváziós próbálkozása hamar összeomlott. 1232-ben William Marshall fia fellázadt ellene, de miután belehalt csatában szerzett sebeibe, a lázadás véget ért. Henrik ezután miniszterek közbeiktatása nélkül, személyesen uralkodott.
 
Henrik igen sokat költött paloták és kolostorok építésére, különösen [[Westminster-palota|Westminsterben]]. Ismert volt vallásos buzgóságáról és sokat tett választott védőszentje, [[Hitvalló Eduárd angol király|Hitvalló Eduárd]] kultuszának ápolásáért. 1242-ben újabb próbálkozást tett francia birtokai visszaszerzésére, de a [[taillebourgi csata|taillebourgi csatában]] döntő vereséget szenvedett és a későbbiekben a diplomáciai csatározásokra szorítkozott. Támogatta [[Richárd német király|Richárd]] öccsét, akit 1256-ban német királlyá választottak, de tervei és nagy összegek feláldozása ellenére nem sikerült kisebbik fiát Szicília trónjára ültetnie.
A 13. század elején az Angol Királysághoz nemcsak Anglia tartozott, hanem Franciaország számottevő, nyugati része is. Henrik nagyapja, akiről a nevét kapta, [[II. Henrik angol király|II. Henrik]] király kiegészítette az elődeitől örökölt birtokokat és hatalmas birodalom fölött uralkodott, amely magába foglalta Írországot, Wales jelentős részét, vazallusként Skóciát, valamint Franciaországból [[Normandia|Normandiát]], [[Bretagne]]-t, [[Maine-i grófság|Maine]]-t, [[Anjou]]t, [[Poitou]]t és [[Gascogne]]-t.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=191–192}}; {{cite web |url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |title=Henry III (1207–1272) |website=Oxford Dictionary of National Biography, online edition |publication-date=September 2010 |year=2004 |last=Ridgeway |first=Huw W. |accessdate=17 August 2013 |archiveurl=https://www.webcitation.org/6Iak4PVrC?url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |archivedate=3 August 2013 |mode=cs2 |doi=10.1093/ref:odnb/12950 |publisher=Oxford University Press |deadurl=yes |df=dmy-all }}</ref> A francia központi hatalom sokáig gyenge maradt, így II. Henrik és fiai, [[I. Richárd angol király|Oroszlánszívű Richárd]] és Földnélküli János biztosan tartották kezükben a hatalmat a kontinensen.<ref>{{harvnb|Hallam|Everard|2001|pp=145–147}}</ref>
 
1204-ben azonban [[II. Fülöp Ágost francia király|II. Fülöp]] francia király elvette Jánostól Normandiát, Bretagne-t, Maine-t és Anjout; így az angol fennhatóság a déli Gascogne-ra és Poitoura korlátozódott.<ref name="Carpenter 2004 264–267">{{harvnb|Carpenter|2004|pp=264–267}}</ref> János megemelte az adókat, hogy a franciaországi háborúkat finanszírozni tudja, és hűséget fogadott a pápának, hogy a konfliktusban megszerezze a támogatását (nem volt szokatlan, hogy az uralkodók hűségesküt tettek az egyház fejének, így tett Oroszlánszívű Richárd, de bizonyos időszakban Aragónia, Dánia, Lengyelország, Portugália, Szicília és Svédország királyai is). Emiatt azonban a főurai fellázadtak ellene.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=271–274, 286}}</ref><ref>{{harvnb|McGlynn|2013|p=73}}</ref> 1215-ben János és a lázadók a [[Magna carta libertatum|Magna Carta]] szerződésében megállapodtak a béke feltételeiben. A megállapodás védelmet nyújtott volna a királyi hatalom túlkapásaival szemben, lefegyverezte volna a felkelőket és ellenőrző tanácsot állított volna fel, de a valóságban egyik fél sem tartotta be.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=283–293, 297}}</ref> Folytatódott az [[első báróháború]], amelyben a lázadó arisztokraták Fülöp francia király fiát, [[VIII. Lajos francia király|Oroszlán Lajost]] (a leendő VIII. Lajos francia királyt) hívták meg az angol trónra.<ref name="Carpenter 2004 264–267"/> A konfliktusban hamarosan patthelyzet állt elő, míg János 1215. október 19-én [[vérhas]]ban meg nem halt, a kilenc éveskilencéves Henrikre hagyva az ország koronáját.<ref>{{harvnb|Warren|1991|pp=254–255}}</ref>
 
==Kiskorúsága (1216–26)==
Henrik anyjával együtt a [[dorset]]i [[Corfe vára|Corfe]] várában tartózkodott, amikor apja meghalt.<ref>{{harvnb|Davis|2013|p=30}}</ref> János király halálos ágyán kinevezett egy tizenhárom főből álló tanácsot, amely kiskorú fiát volt hivatott segíteni, valamint Henriket az ország egyik legnevesebb lovagja, [[William Marshal pembroke-i gróf|William Marshal]] gondjaira bízta.<ref>{{harvnb|Carpenter|1990|pp=14–15}}</ref> A lojalista párt a lehető leghamarabb meg kívánta koronáztatni Henriket, hogy egyértelművé tegyék elsőbbségét az idegen és soha meg nem koronázott Oroszlán Lajossal szemben. William Marshal lovaggá ütötte a kisfiút, akit aztán 1216. október 28-án a [[gloucesteri katedrális]]ban Guala Bicchieri pápai legátus felügyeletével Anglia királyává koronáztak.<ref name="oxforddnb.com">{{harvnb|Carpenter|1990|p=13}}; {{harvnb|McGlynn|2013|p=189}}; {{cite web |url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |title=Henry III (1207–1272) |website=Oxford Dictionary of National Biography, online edition |publication-date=September 2010 |year=2004 |last=Ridgeway |first=Huw W. |accessdate=17 August 2013 |archiveurl=https://www.webcitation.org/6Iak4PVrC?url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |archivedate=3 August 2013 |mode=cs2 |doi=10.1093/ref:odnb/12950 |publisher=Oxford University Press |deadurl=yes |df=dmy-all }}</ref> [[Canterbury]] és [[York]] érsekének távollétében [[Worcester]] és [[Exeter]] püspökei kenték fel a ceremónia során és Peter des Roches winchesteri püspök helyezte fejére a koronát.<ref name="oxforddnb.com"/> Mivel a királyi korona a háború során elveszett (állítólag János király többi holmijával együtt elsüllyedt a mocsárban), Henriket anyja aranykoszorújával koronázták meg.<ref>{{harvnb|Davis|2013|p=31}}; {{harvnb|Carpenter|1990|p=188}}</ref>
 
A kilenc éveskilencéves király polgárháború sújtotta országot örökölt; Anglia felét a lázadók ellenőrizték, a kontinensen fekvő birtokai többsége pedig francia megszállás alatt volt.<ref>{{harvnb|Weiler|2012|p=1}}; {{harvnb|Carpenter|1990|p=1}}</ref> Bicchieri legátus azonban őt támogatta, amiért cserébe Henrik a koronázás során hűségesküt tett [[III. Honoriusz pápa|III. Honoriusz]] pápának.<ref>{{harvnb|Mayr-Harting|2011|p=260}}; {{harvnb|Carpenter|1990|p=13}}</ref> A pápa személyes védencének és vazallusának nyilvánította a fiatal uralkodót és felhatalmazta a legátust, hogy tegye meg mindent személye és országa védelmében. Ezen felül Henrik keresztes lovagnak nyilvánította magát, ami további egyházi védelemmel járt.
 
A király és Bicchieri az idős William Marshalt, Pembroke grófját kérte fel a régenskormány vezetésére, aki régóta ismert volt lojalitásáról és maga is jelentős sereg fölött rendelkezett. William felvette a ''justiciar'' (névleg főbírói, gyakorlatilag kormányzói) címet, de amikor Hubert de Burgh, a meglévő justiciar panaszt tett, címét a ''rector nostrer et rector nostri''-ra ("mi urunk, országunk ura") változtatta. William ezután des Roches püspökre bízta Henrik nevelését, hogy ő maga hadba vonulhasson.<ref>{{harvnb|Carpenter|1990|p=17}}</ref>
Többi kastélyainak (mint a londoni Tower, a lincolni és doveri kastélyok) védelmi fejlesztésére és belső díszítésére további 58 ezer fontot költött.<ref>{{harvnb|Goodall|2011|pp=170–178}}</ref> A windsori kastélyból fényűző palotakomplexumot alakított ki, amely számos angol és walesi épület példájául szolgált.<ref>{{harvnb|Goodall|2011|pp=178, 187}}</ref> A londoni Towert megerődítették és kibővítették lakóhelyiségeit; Henrik főleg a polgárháború alatt használta menedékként.<ref>{{harvnb|Carpenter|1996|pp=200–202}}</ref> Apjához hasonlóan egzotikus állatokat is tartott a Towerben, egy-egy elefántot, leopárdot és tevét. Az elefántot IX. Lajos francia király ajándékozta neki 1255-ben, de két év után elpusztult. A párducot és a tevét [[II. Frigyes német-római császár|II. Frigyes]] császártól kapta.
 
Henrik 1247-ben megreformálta az angol pénzrendszert, az addigi "rövidkeresztes"„rövidkeresztes” ezüstpennyk helyett új "hosszúkereszteseket"„hosszúkereszteseket” veretett.<ref>{{harvnb|Eaglen|1992|p=20}}</ref> 1257-ben, amikor sürgősen pénzre volt szüksége, a kincstár aranytartalékából olasz mintára aranypennyket készíttetett.<ref>{{harvnb|Spufford|1989|p=185}}; {{harvnb|Eaglen|1992|p=19}}; {{harvnb|Bolton|2012|p=155}}</ref> A hivatalos árfolyamon egy aranypenny húsz ezüstöt ért, de ténylegesen nem adtak ennyit érte, ezért a kereskedők vonakodtak elfogadni és végül visszavonták. Száz évig, [[III. Eduárd angol király|III. Eduárd]] idejéig nem is kísérleteztek újabb aranypénzzel Angliában.<ref>{{harvnb|Eaglen|1992|p=19}}; {{harvnb|Bolton|2012|pp=154–155}}</ref>
 
===Vallás===
==Halála (1272)==
[[File:westminster.abbey.tombofhenry.london.arp.jpg|thumb|III. Henrik sírja a westminsteri apátságban]]
1270-ben Eduárd elutazott a Lajos francia király vezette keresztes háborúba, de Henrik egyre betegebbé vált és egy újabb lázadás lehetősége miatt is aggódott. Írt a fiának, hogy térjen vissza, ő azonban folytatta útját [[Tunisz]]ba.<ref>{{harvnb|Jobson|2012|p=166}}; {{harvnb|Howell|2001|pp= 252–253}}; {{cite web |url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |title=Henry III (1207–1272) |website=Oxford Dictionary of National Biography, online edition |publication-date=September 2010 |year=2004 |last=Ridgeway |first=Huw W. |accessdate=17 August 2013 |archiveurl=https://www.webcitation.org/6Iak4PVrC?url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |archivedate=3 August 2013 |mode=cs2 |doi=10.1093/ref:odnb/12950 |publisher=Oxford University Press |deadurl=yes |df=dmy-all }}</ref> A király egészsége némileg javult és kijelentette, hogy maga is csatlakozik a keresztes hadjárathoz, de nem gyógyult fel teljesen és 1272. november 16-án meghalt.<ref>{{harvnb|Jobson|2012|p=166}}; {{harvnb|Howell|2001|p= 253}}; {{cite web |url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |title=Henry III (1207–1272) |website=Oxford Dictionary of National Biography, online edition |publication-date=September 2010 |year=2004 |last=Ridgeway |first=Huw W. |accessdate=17 August 2013 |archiveurl=https://www.webcitation.org/6Iak4PVrC?url=http://www.oxforddnb.com/view/printable/12950 |archivedate=3 August 2013 |mode=cs2 |doi=10.1093/ref:odnb/12950 |publisher=Oxford University Press |deadurl=yes |df=dmy-all }}</ref> Eduárd nem sietett haza a hír hallatán, csak 1274 augusztusában érkezett vissza Angliába.<ref>{{harvnb|Carpenter|2004|pp=46, 468}}</ref>
 
Henriket végakarata szerint a westminsteri apátságban temették el a főoltár előtt, Hitvalló Eduárd korábbi nyughelyén.<ref>{{harvnb|Duffy|2003|pp=74–75}}; {{harvnb|Howell|2001|p= 247}}</ref> Eduárd néhány évvel később új, nagyobb síremléket építtetett apjának, ahová 1290-ben helyezték át (ma is ott található).<ref name=Duffy2003P75>{{harvnb|Duffy|2003|p=75}}</ref> Szarkofágján látható bronz képmását William Torell szobrász készítette, a korszakban szokatlanul naturalista stílusban (de feltehetően nem követte pontosan a király vonásait).<ref>{{harvnb|Duffy|2003|pp=75–76}}</ref>
* Katalin (1253 – 1257)
 
A 14. századi ''Flores Historiarum'' krónika alapján a 20. századig a történészek úgy gondolták, hogy a királyi párnak néhynéhány további gyermeke is született: Richárd (†1250), János (1250 – 12521250–1252), Vilmos († kb. 1256) és Henrik (1260. május – 1260. október). Létükre azonban semmi más bizonyíték nem utal (míg a többi öt gyerek élete jól dokumentált) ezért a mai vélemény szerint (bár nem teljesen kizárt létezésük) kitaláltak.
 
Henriknek nem voltak törvénytelen gyermekei.<ref>{{harvnb|Howell|1992|p= 72}}</ref>