„James Longstreet” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (Helyesírási javítás (Folyók és folyamok kötőjel nélkül))
a
James Longstreet 1821. január 8-án született a dél-karolinai Edgefield körzetben, mely a Észak-Augusta része és [[Edgefield megye]] névre hallgat. Apja, James Longstreet (1783-1833) németalföldi családból származott, őse Dirck Stoffels Langestraet 1657-ben [[Hollandia|Holland Köztársaságból]] emigrált az anyaország [[Új-Hollandia]] gyarmatára és a családnév az idők folyamán angolos formára változott.{{jegyzet*|Longstreet memoárjának 13. oldalán azt írja ''„Bonyolult megállapítani, hogy a név Franciaországból, Németországból, vagy Hollandiából eredt.”''}} Anyja, Mary Ann Dent (1793-1855) angol felmenői [[New Jersey]]-ben és [[Maryland]]ből vándoroltak Dél-Karolinába. Mary szüleinek gyapotültetvényük volt a később megalapított északkelet-georgiai [[Gainesville (Georgia)|Gainesville]] faluja mellett. Az ifjabb James a szülők ötödik gyermeke volt, akit apja a pompától távol eső, vidékies ültetvényen élve szilárd jellemére utalva Peter néven hívta,{{jegyzet*|Petrus latinul sziklát jelent, utalás a Jézus által Szent Péternek adott névre.}} melynek Pete, vagy Old Pete formájú beceneve elkísérte egész élete során.{{refhely|Wert|19-22. o.|Longstreet|13. o.|Dickson|1213. o.}}
 
Az idősebb James katonai karriert szánt fiának, de úgy érezte, hogy a helyi oktatás ehhez nem fogja eléggé felkészíteni, ezért kilenc éveskilencéves korában [[Augusta (Georgia)|Augustába]] küldte, hogy testvére, [[Augustus Baldwin Longstreet]] házában éljen. Augustus újságszerkesztő és [[Metodizmus|methodista]] egyházfi volt. James nyolc évet töltött az Augusta határában fekvő Westover ültetvényen és az Academy of Richmond County iskolájába járt. Mikor 1833-ban látogatóba jött apja meghalt a [[kolera]]járványban, anyja és testvérei az [[alabama]]i [[Somerville (Alabama)|Somerville-be]] költöztek a járvány elől. James azonban továbbra is Augustus bácsikája házában maradt.{{refhely|Wert|22-26. o.|Dickson|1213. o.}}
 
1837-ben Augustus megpróbált ajánlást szerezni James számára a [[West Point]] katonai akadémiára, de a kongresszusi körzet másnak adta a lehetőséget, így James 1838-ban rokonától, [[Reuben Chapman]]től kapta meg a szükséges ajánlást, aki Alabama első körzetét képviselte, ahol édesanyja élt. James rossz tanuló volt, állandóan büntetőfeladatokat kapott gyenge előmenetele miatt és végül 56 fős évfolyamának 54. eredményét elérve diplomázott 1842-ben. Társai azonban kedvelték és sok barátja később magas rangra emelkedett a polgárháború folyamán, úgy mint [[George Henry Thomas]], szobatársa [[William S. Rosecrans]], [[John Pope (tábornok)|John Pope]], [[D. H. Hill]], [[Lafayette McLaws]], [[George Pickett]], és [[Ulysses S. Grant]] az 1843-ban végző fiatalabb évfolyamból. Longstreet hadnagyi rangot kapott a 4. gyalogezred kötelékében,{{refhely|Longstreet|16-17. o.|Wert|26-31. o.|Eicher|353. o.}} és két évet szolgált a [[Missouri (állam)|Missouri]] állambeli Jefferson Barracksban, ahol egy év múlva csatlakozott hozzá barátja, Grant.
 
=== Suffolk ===
1863 kora tavaszán Longstreet azt javasolta, hogy Lee a hadtestével együtt küldje a [[Tennessee hadsereg]] segítségére, amely [[Braxton Bragg]] tábornagy vezetésével azon fáradozott, hogy a Tennessee állam középső részén előrenyomuló, Longstreet west pointi szobatársa, [[William S. Rosecrans]] vezérőrnagy vezette [[Cumberland hadsereg]]et megállítsa. Elképzelhető, hogy Longstreet önálló hadseregparancsnoki szerepkört akarva óhajtott kikerülni Lee árnyékából és a nyugati hadszíntéren erre látott lehetőséget.{{refhely|Wert|228. o.}} Lee azonban két hadosztályt a keze alá adva Richmondba küldte, nem Tennessee-be. Az uniós IX. hadtest ugyanis fontos kikötőket fenyegetett az atlanti partokon. Pickett hadosztálya február közepén indult délre, később pedig [[John Bell Hood]] hadosztályát is utána küldték és Longstreet ekkor kapta a feladatot, hogy vegye át a két hadosztály ésazés az Észak-Karolinai és Dél-Virginiai hivatal vezetését.{{refhely|Wert|228. o.|Eicher|353. o.}}
 
Áprilisban Longstreet ostrom alá vette [[Suffolk ostroma|Suffolk városát]] a Virginia-félszigeten. A művelet Lee hadseregének ellátása szempontjából bírt nagy fontossággal, ugyanis az Észak-Virginiai hadsereg az éhhalál szélére került a katasztrofális élelmiszerhiány következtében. A konföderációs hatóságok óriási mennyiségű ellátmányt tudtak gyűjteni az addig uniós ellenőrzés alatt álló területekről. Ez azonban egyszersmind azt jelentette, hogy a két hadosztály {{szám|15000}} embere nem lehetett jelen a május legelején megvívott [[Chancellorsville-i csata|Chancellorsville-i csatában]]. Lee kimagasló taktikai képességével kivívott győzelme ellenére Longstreetet tovább kritizálták, azt állítva, hogy embereivel odaérhetett volna Chancellorsville-hez, ha időben elindul Suffolk alól.{{refhely|Tagg|205. o.|Alexander|190. o.|Wert|234-241. o.|Longstreet|322-333. o.}} Számára ez a két művelet azt a tanulságot hordozta, hogy az Észak-Virginiai hadsereg időről-időre kevesebb katonával is elboldogul, így csapatokat adott esetben más hadszínterekre is át lehet csoportosítani. Longstreet a vasúti szállítást kihasználó stratégiai átcsoportosítást szorgalmazta Mississippi, vagy Tennessee megsegítése céljából a [[Gettysburgi hadjárat]] előtt.{{refhely|Knudsen|62-65. o.}}
Lee július 2-i terve szerint Longstreet támadást intéz az ellenséges balszárny ellen, melyet Hill csapatainak támadása követ a centrumban levő Cemetery Ridge (Temető-gerinc) ellen, Ewell pedig leköti a jobbszárny figyelmét. Longstreet nem készült fel a támadásra reggelre, ahogy arra Lee számított. A támadásba vethető erő növelése végett Lee engedélyezte, hogy megvárja [[Evander M. Law]] még úton levő dandárját megérkeztéig Longstreet nem végzett előkészületeket a támadásra. Law erőltetett menetben közeledett és 11 óra alatt kb. 45 kilométert haladt, de csak délben érkezett meg. Ekkor további három dandár vonal helyett még mindig oszlopba volt sorakoztatva, és az indulási helytől hátrébb várakoztak.{{refhely|Fuller|198. o.}} Longstreet mindkét jelen levő hadosztálya (a harmadik, Pickett hadosztálya a csata harmadik napjáig nem érkezett meg) hosszú kerülőre kényszerült az ellenséges állások megközelítéséhez, mert Lee észrevétlen közeledést parancsolt, de az elégtelen felderítés nem tudta felfedezni a létező, rejtett megközelítési útvonalat.{{refhely|Coddington|378-379. o.|Sears|258-261. o.}}
 
A posztháború kritikák azt állítják, hogy Longstreetnek parancsa alapján kora reggel támadásba kellett volna kezdenie és hogy késlekedése jelentősen hozzájárult a csata elvesztéséhez.{{refhely|Dickson|1215. o.}} Csakhogy Lee hozzájárult az érkező csapatok megvárásához és nem adott formális parancsot a támadásra délelőtt 11 óráig. Sok történész egyetért benne, hogy Longstreet nem erőltette Lee parancsainak kivitelezését a lehetséges legkorábbi időpontban megindítva a támadást. Jeffry D. Wert szerint ''„Longstreet kiérdemelte a bírálatot július 2-a reggelének teljesítményével. Lee döntésével való egyet nem értése befolyásolta tevékenységét. Mihelyt parancsnoka elhatározta az ellenség megtámadását, kötelessége volt olyan eréllyel és alapossággal engedelmeskedni, mely korábban jellemezte irányítását. Az alaposság, az előzetes informálódás és a felkészülés mind hiányoztak tevékenységéből.”''{{refhely|Wert|268. o.}} Herman Hattaway és Archer Jones hadtörténészek azt írták, ''„A támadástól való vonakodásában Longstreetnek sokkal tovább tartott felkészíteni és eligazítani a hadtestet, így a támadás délután 4 óráig nem indult el. Mindez idő alatt Meade további csapatai érkeztek meg és az összpontosítás egyre magasabb fokúvá vált; délután 6 órára számbeli fölénybe került és balszárnyát kellően megerősítette.”''{{refhely|Hattaway|406-407. o.}} Edwin Coddington, a gettysburgi hadjárattal foglalkozó történész kimerítően tárgyalta az ellenség megközelítését, melyet úgy írt le, mint ''„tévedések vígjátéka, melyet az ember tapasztalatlan parancsnokoktól és gyakorlatlan milíciáktól várna, de nem Lee derék csataménjétől és veterán csapataitól.”'' A csata ezen részét ''„Longstreet tábornoki karrierjének sötét foltja”''-ként jellemezte.{{refhely|Coddington|378-380. o.}} Harry Pfanz, Gettysburg kutatója megállapította, hogy ''„Longstreet mérges makrancoskodása további időveszteséget és késést okozott.”''{{refhely|Pfanz|123. o.}} David L. Callihan 2002-ben újraértékelve működését arra jutott, hogy ''„elképesztő, hogy egy Longstreet tapasztalatával és kaliberével rendelkező csapatparancsnok ilyen hányavetien és ügyetlenül meneteltesse és készítse fel embereit az ütközetre.”''{{refhely|Callihan|14. o.}}
John Lott más irányú véleményt fogalmazott meg, mikor azt írta, ''„Longstreet tábornok mindent elvárhatót megtett a második napon és minden olyan vád, hogy kötelessége elhanyagolásával nem rendelte el a reggeli támadást, megcáfolható. Lehetetlen volt lényegesen korábban támadni a ténylegesnél és kétséges, hogy a Konföderáció biztosabb kezekbe adhatta volna a kivitelezést, mint Longstreet tábornoké.”''{{refhely|Lott|27. o.}}
 
[[File:Chickamauga Sep20 3 detail.png|thumb|350px|A chickamaugai csata, szeptember 20-án este, a konföderációs támadás nem képes felmorzsolni a Horseshoe Ridge védelmét, a Cumberland hadsereg pedig éjszaka elmenekül.]]
[[File:Longstreets Knoxville Campaign.png|thumb|350px|A Knoxville hadjárat célja: a Kelet-Tennessee&Georgia vasút]]
Az első hadtest veteránjainak érkezésekor a [[Chickamaugai csata]] kezdeti összecsapásai már lezajlottak. Bragg már próbálkozást indított, hogy Rosecrans szétnyújtott csapatait elvágja Chattanoogától, mely próbálkozás riadóztatta az eddig nyugodtan menetelgető szövetségi csapatokat. Mikor szeptember 19-én éjjel Longstreet a főhadiszállására ment, Bragg kinevezte őt a bal szárny parancsnokának és tájékoztatta általános elképzeléséről a másnapi csatát illetően. A jobbszárnyat [[Leonidas Polk]] altábornagy vezette és másnap neki kellett megkezdenie a lépcsőzetes támadássorozatot. Longstreet reggel nyolc dandárját nem vonalakban, hanem mély támadóoszlopokban állította fel, hogy egy keskeny arcvonal-szakaszt érjen a támadásuk és kevesen tudják őket lőni az uniós védők közül. Az elképzelés nagyon hasonló volt a [[második világháború]]s német Schwerpunkt taktikához.{{refhely|Knudsen|81-87. o.}} Rosecrans egy hibás paranccsal maga is hozzájárult a sikerhez, mert arcvonalában lyukat hagyva kivont onnan egy hadosztályt és máshova mozgatta. A nehéz, sűrű erdővel benőtt sziklás terephez jól alkalmazkodó támadási alakzat azonban valószínűleg enélkül is áttörte volna az uniós védelmi vonalat. A szövetségi jobbszárny teljesen összeomlott és Rosecrans menekülni kényszerült a csatatérről. A csapatok pánikba esve követték, kivéve a kora reggel óta megépített sáncok mögött védekező [[George Henry Thomas|George H. Thomas]] vezérőrnagy vezényelte balszárnyat, melynek a Snodgrass Hillen kiépített szilárd állásai körül megkapaszkodhattak a menekülő egységek. Longstreet délutáni támadásait a konföderációs balszárny egyáltalán nem segítette. Az éjjel beálltával Thomas kivezette a szorongatott északiakat az egérfogóból. Bragg nem tudta a jobbszárny és a lovasság felhasználásával teljesen bekeríteni a Snodgrass Hillt, így az ellenséges hadsereg megsemmisítése nem sikerült. Bragg a visszavonuló szövetségi csapatok üldözését is elhanyagolta, így azok Chattanoogában elsáncolva magukat várhatták az ostromot. Ennek ellenére Chickamauga a nyugati hadszíntér legnagyobb konföderációs győzelmét hozta és Longstreet kiérdemelte az érte járó elismerést.{{refhely|Wert|308-320. o.|Longstreet|445-479. o.|Alexander|284-292. o.}}
 
Longstreet nemsokára összekülönbözött Braggel és azon tábornokok körének vezéralakja lett, akik elmozdításáért intrikáltak. Bragg beosztottjai már hosszú ideje több mint elégedetlenek voltak vezetésével és kibírhatatlan modorával, amelynek a hadsereg rangidős altábornagya és törzskara további megerősítésül szolgált. A forrongás kibontakozásáról Longstreet azt írta Seddonnak: ''„Meggyőződésem, hogy isteni beavatkozáson kívül semmi sem menthet meg bennünket jelenlegi parancsnokunkkal.”'' A helyzet tarthatatlanná vált és Davisnek személyesen kellett beavatkoznia, s ez a háború legbizarrabb jelenetéhez vezetett: a vöröslő arcú Braggnek el kellett viselnie, hogy parancsnokai egymás után leszedik róla a keresztvizet. Longstreet szerint Bragg ''„alkalmatlan volt egy hadsereg vezetésére és emberek harcba küldésére”'', valamint ''„semmit nem értett a dologhoz”''. Davis azonban posztján hagyta Bragget, így a konfliktus nem lett elsimítva.{{refhely|Wert|325-328. o.}}
==== A Knoxville hadjárat ====
 
Bragg egymás után leváltotta, vagy áthelyezte az ellene tanúskodó tábornokokat. Longstreet parancsnokságát a Virginiából magával hozott kb. két hadosztálynyi erőre redukálta. A Tennessee hadseregben uralkodó diszfunkcionális parancsnoki viszonyok és Bragg leváltásának elmaradása miatti csalódása ellenére Longstreet tovább kereste a lehetőségeket a Chattanooga hadjáratban.{{refhely|Knudsen|83-87. o.}} Míg Bragg a Chattanoogában magát elsáncoló Cumberland hadsereg ostromára összpontosított, Longstreet stratégiát dolgozott ki Rosecrans felmentésének megakadályozására. Tudta, hogy a szövetségi felmentő művelet már megindult és a legközelebbi vasúti állomás az alabamai [[Bridgeport (Alabama)|Bridgeportban]] van, ahova két újabb uniós hadtest fog megérkezni hamarosan. Tüzérségének parancsnokát, Porter Alexandert a szövetségi ellenőrzés alatt álló város kikémlelésére küldte, majd tervet dolgozott ki a Tennessee hadsereg legnagyobb részének áthelyezésére a georgiai [[Rome (Georgia)|Rome]] vasúti vonalának felhasználásával. Az átmozgatott csapatok Bridgeport elfoglalására indultak volna, mellyel Hooker keleti hadszíntérről érkező csapatainak kedvező körülmények közötti megtámadása és megsemmisítése vált volna lehetővé. A terv tetszést aratott és Davis is engedélyezte,{{refhely|Longstreet|460-465. o.}} Bragg viszont logisztikai elégtelenségre hivatkozva elvetette. Longstreet elfogadta Bragg érveit{{refhely|Wert|338. o.}} és beleegyezett, hogy Kelet-Tennessee-be vezesse katonáit Burnside közelgő erőivel való megmérkőzésre. Longstreet Braggel való ellenséges viszonya miatt kapta ezt a megbízatást, de emellett azért is, mert a hadügy a hadtest Virginiába való visszatérését célozta meg és [[Knoxville (Tennessee)|Knoxville]] és a Kelet-Tennessee-Georgia vasútvonal visszaszerzésére indított művelet utat nyitott volna az irányba.{{refhely|Wert|330-339. o.|Longstreet|467-481. o.}}
 
Longstreet novemberben lassanként haladt Knoxville felé, mely ismét kritika kereszttüzébe került, és még saját katonái némelyike is Lassú Péter néven kezdte emlegetni.{{refhely|Wert|357. o.}} A haladást azonban a vasúti szállítás legkülönfélébb problémái akadályozták. Burnside azzal járult hozzá Chattanooga felmentéséhez, hogy egy hadosztályt délnyugatra küldve a [[Campbell's Station-i ütközet]]ben kitért a nagyszabású harc elől és a Knoxville környékén kiépített lövészárkaiba húzódva elvonta Longstreet hadtestét Chattanooga közeléből. Burnside állásait Longstreet sikertelenül próbálta bevenni, [[Fort Sanders ostroma]] nem hozott áttörést. Mikor Grant november 25-én Chattanoogánál legyőzte Bragget, Longstreet parancsot kapott, hogy egyesüljön a Tennessee hadsereggel Észak-Georgiában. Némi habozás után megindult Virginia felé és decemberben már [[William Tecumseh Sherman]] vezérőrnagy csapatai üldözték útján. A hadseregek téli szállásokra húzódtak a hideg elől, az első hadtest pedig tavasszal csatlakozott az Észak-Virginiai hadsereghez. A Knoxville hadjárat egyetlen eredménye az volt, hogy megfosztotta Bragget a rendelkezésére álló és Chattanooga ostromához szükséges csapatoktól. Longstreet Suffolk utáni második önálló hadművelete kudarcot hozott és ennek magabiztossága látta kárát. A sikertelenségre mások kárhoztatásával reagált, csakúgy, mint a Seven Pines-i ütközet után. Lafayette McLaws hadosztályparancsnokot leváltotta és két dandárparancsnokát, [[Jerome B. Robertson]] és [[Evander M. Law]] dandártábornokot hadbíróság elé állíttatta. 1863. december 30-án [[Samuel Cooper (tábornok)|Samuel Cooper]] tábornagy főhadsegédnek és hadsereg-főfelügyelőnek benyújtotta lemondását, de azt bölcsen nem fogadták el.{{refhely|Wert|340-359. és 360-375. o.|Longstreet|480-523. o.}}
{{Szövegdoboz |keretszín = #A3B0BF |háttérszín = #CEDFF2 |''„Az én politikám, hogy megmentsük azon keveset, amely megmaradt belőlünk és dolgozzunk ennek megjavításán, ahogy lehetséges. Azt hiszem az út, amit itt néhány politikus követ növeli megalázottságunkat és a gyötrődést és még nagyobb bajokat okoz, míg csak el nem érjük a vagyonelkobzást és a száműzetést. Miután a négereknek megadták a szavazati jogot, döntő fontosságú, hogy afölött irányítást nyerjünk és megakadályozzuk, hogy igazságtalanságot műveljenek vele ellenünk. - és ezt csak Republikánusként tehetjük meg. Nincsen olyan elv, mely visszatarthatna a Republikánus párttól, így olybá tűnik számomra, hogy magunk és barátainkkal szembeni kötelességünk megköveteli, hogy déli országrészünk szövetséget keressen a Republikánus párttal. [...] A Kongresszus republikánus alapokon akarja véghez vinni a Rekonstrukciót és ha a fehérek nem hajlandók erre, akkor feketékkel fogja csinálni, minket pedig marginalizálnak, vagy elűznek. Számomra világos, hogy ezt a munkát nekünk kell elvégezni éspedig fehérekkel a feketék helyett, és saját legjobb embereinket a hivatalok viselésére megválasztani. [...] Senki sem dolgozott és vesztett többet nálam. Azt hiszem eljött a béke ideje és nem akarok több vért és anyagiakat áldozni a megszerzésére. Ha vannak olyanok ebben az országban, akiknek ez a harc hiányzik, remélem engem nem számítanak maguk közé. Nem fogom nézeteik miatt romlásukat okozni, de remélem ők sem tagadják meg tőlem a jogot, hogy kivonjam magam ebből a küzdelemből.”'' <br />- James Longstreet R. H. Taliaferrónak 1867. július 4-én írt levelében.{{refhely|Piston|106. o.}}}}
{{Szövegdoboz |keretszín = #A3B0BF |háttérszín = #CEDFF2 |''„No lám, újonnan keblünkre ölelt honfitársaink. [...] Manapság már annyi fajta Republikánusunk van, hogy Longstreet tábornokot jelölték a vezetőtöknek és hamarosan maga Jeff Davis is a legjobb barátotokká válik.”'' <br />- A New Orleans Tribune Longstreet cikke után nem sokkal.{{refhely|Piston|106. o.}}}}
A háború után Longstreet és családja [[New Orleans (település)|New Orleansban]] telepedett le, más konföderációs tábornokokkal együtt. Szociális helyzetét normalizálandó kegyelmi kérvényt nyújtott be [[Andrew Johnson (politikus)|Andrew Johnson]] elnökhöz, melyet Grant, az Egyesült Államok vezénylő tábornoka támogatott. Johnson azonban elutasította, s egy találkozás során azt mondta Longstreetnek: ''„Három déli sohasem kaphat amnesztiát: Mr. Davis, Lee tábornagy és Ön. [Ahhoz] túl nagy kárt okoztak az Unió ügyének.”''{{refhely|Wert|407-410., 413-414. o.|Longstreet|634. o.}}
 
Katonai karrierjének folytatásáról szó sem lehetett az Egyesült Államok hadseregében, más foglalkozást azonban még soha nem űzött. 1866. január 1-jén partner lett egy gyapotspekuláns vállalkozásban, majd március 1-jén az újonnan létrejött Great Southern and Western Fire, Marine and Accident Insurance Company{{jegyzet*|Nagy Déli és Nyugati Tűz- Víz- és Baleseti Biztosító Társaság}} elnökévé választották.{{refhely|Paterson}} Azonban a háború alatt jórészt lezárt Mississippi folyam miatt vasútra terelődött gyapotszállítás és az [[Egyesült Királyság]] Amerikán kívüli új gyapotforrásainak felfutása megtépázta New Orleans gyapotbizniszből keletkező bevételeit, így az üzlet pangott, a sokgyermekes család jövedelmei nem fedezték a kiadásokat és Longstreet eladósodott. Szerette volna a [[Mobile & Ohio vasút]]társaság elnöki székét is megszerezni, de ez nem sikerült. Szintén nem sikerült befektetőket szerezni a New Orleansból a mexikói [[Monterrey]]-ig vezető vasútvonal tervéhez. Pénzügyi szorultságára jellemző, hogy Garland fia iskolázásának költségeit 1870-ben sem tudta megtéríteni a [[Virginia Military Institute]] katonai akadémiája számára. Csak a VMI felé fennálló tartozása 1870 októberére {{szám|1400}} dollár fölé emelkedett. Ennek ellenére a családi hagyomány úgy tartja, hogy Longstreet a polgárháború után sokáig adakozott éhező konföderációs katonáknak, akik házához járogattak azzal a hírrel, hogy most lőttek le egy jenkit. Longstreet belement a játékba és élelmiszerrel segítette az ilyen „hősöket”.{{refhely|Paterson}}{{refhely|Blue and Grey|}}
1867. március 18-án egy őt mások mellett név szerint megszólító New Orleans Times-ban megjelent újságfelhívásra válaszolva kifejtette nézeteit a louisianaiak számára követendő politikai útirányról. Ebben békés beletörődést és a törvényeknek való alávetést javasolt az állam alkotmányos helyzetének rendezéséig, még akkor is, ha mások esetleg azt rosszhiszeműen kihasználnák. A republikánusok az állásfoglalást kedvezően fogadták. A második levelet már nem csak a New Orleans Times, de a New York Times is közölte, melyben Longstreet amellett érvelt, hogy az együttműködés az elkerülhetetlen rekonstrukciós időt rövidíti meg. 1867 tavaszán meglátogatta Augustus bácsikáját a [[Mississippi (állam)|Mississippi állambeli]] [[Oxford (Mississippi)|Oxfordban]] és megmutatta neki a harmadik levelét, melyet megjelentetni szándékozott. Ebben azt szándékozott nyilvánosságra hozni, hogy a Demokrata párt elve az újraegyesülés útjában állnak és a délieknek bátran a Republikánus párttal kell együttműködni. Augustus azt mondta: ''„Ha megjelenteted, fiam, az tönkre fog tenni.”'' John Bell Hood egyenesen azt írta, hogy ezért ''„keresztre fogják feszíteni”''.
 
A cikk az egész déli országrészt átfogó vitát váltott ki; a demokraták elítélték, a legkülönbözőbb sajtótermékek a fehér rassz és a Dél árulójának nevezték, a republikánusok méltatták.{{refhely|Piston|104-105. o.}} Pár nappal a lényegében a Republikánus párt politikáját támogató cikk megjelenése után, 1867. június 19-én Longstreet Grant, más szövetségi tisztek, szenátorok és képviselők közbenjárásával kegyelmet kapott. A déli közvéleménynek úgy tűnt, hogy a kettő között szoros összefüggés van.{{refhely|Piston|108. o.}} A déli közvéleménnyel való szembefordulás és a kialakuló elítélés hozzájárult üzleti vállalkozása bukásához. Longstreet halálos fenyegetéseket kapott, s ezért családját Lynchburgbe költöztette, felesége családjához. 1869 júliusában Fitz Randolph fia már Lynchburgben született és 1872-ben megszületett Maria Louisa lányával tovább megsokasodott a család.{{refhely|Paterson}} Longstreetet besorolták a scalawagek közé, mely terminust a mezőgazdasági nyelvezet a marhacsorda értéktelen, bokros, beteg, leromlott állataira használt, a polgárháború után pedig a déli ügy árulóira szórt.
 
=== Belépés a Republikánus pártba és anyagi konszolidáció ===
Lee életében rendszeresen megvédte Longstreetet a különböző támadásoktól, de az óriási tekintélyű tábornagy 1870. október 12-én elhalálozott és az indulatok ezután elszabadultak. A exkonföderációs katonatársak nagyszabású támadásai 1872. január 19-én, Robert E. Lee születésnapjának évfordulóján vették kezdetüket. [[Jubal Anderson Early|Jubal A. Early]] a [[Washington and Lee University|Washington és Lee Egyetemen]] pénzgyűjtő beszédet tartott Lee szobrának felállítása céljából. Beszédében felmentette Lee-t gettysburgi hibái alól és megvádolta Longstreetet a második napi későn indított támadással, sőt a harmadik napi kudarc felelősségét is az ő nyakába varrta. Egy évvel később, 1873. január 19-én [[William N. Pendleton]], Lee tüzérségi főnöke szintén azt állította, hogy Longstreet nem engedelmeskedett annak a világosan tudtára adott parancsnak, hogy július 2-án hajnalban támadjon. Mindkét vád kitalációkon alapult,{{refhely|Knudsen|719. o.}} ennek ellenére Longstreet egészen 1875-ig nem válaszolt rájuk nyilvánosan. Ekkortájt Louisianában egyre gyűlöltebb személyiséggé vált és jól sejtette, hogy további sajtócikkek megjelentetése esetleg lincshangulatot válthat ki ellenségeiből. A késlekedés azonban lejáratta a közvélemény előtt, melyben a Veszett Ügy mítosza addigra gyökeret vert. 1873-ban Jubal Early és követői irányítást szereztek a Southern Historical Society-ben (Déli Történeti Társaság) és nézeteik központi szócsövévé tették a szervezetet. 1876-ban J. William Jones, aki a polgárháború alatt hivatalnok volt, megkezdte a SHS kiadványainak terjesztését, mely a Veszett Ügy fő szószólója lett és 52 kötetnyi publikációt termelt.{{refhely|Paterson}}
 
1875-ben Longstreet visszatelepült Georgiába, megvásárolta a Piedmont Hotelt és válaszolni kezdett a vádakra. Longstreet, Early, és [[Fitzhugh Lee]] egészen 1877-ig irogatták egymásnak viszontválaszaikat a gettysburgi csata témájában. 1879-ben Longstreet cikkeket írt Gettysburgről a Philadelphia Weekly Times újságba az Annals of the War cikksorozatába, melyben megismételte Swintonnak 1866-ban tett állításait, melynek alapján Swinton Gettysburg kudarcát Lee-nek, Ewellnek és Earlynek tulajdonította, Longstreet pedig nem szerepelt a bűnösök között.{{jegyzet*|A mű 340. oldalán Swinton azt írta: ''Sőt, a hadjárat elején Lee tábornagy kifejezetten megígérte hadtestparancsnokainak, hogy taktikailag nem fog támadásba bocsátkozni.'' A lábjegyzet pedig azt írja: ''Ezt és az után következő, Lee céljait és hangulatát tükröző információkat Longstreet tábornoktól nyertem, aki a háború lezárta utáni nyílt és őszinte beszélgetésen fényt derített Lee-nek a hadjárat folyamán tanúsított magatartására és hadvezetésére.''}}{{refhely|Paterson}}
 
=== Georgia ===
1878-ban [[Rutherford B. Hayes]] elnök kinevezte az adóhivatal vezetőhelyettesének. Ezt a feladatot mindössze egy pár hónapig látta el, mielőtt Gainesville postamestere lett.{{refhely|The Latin Library}} 1880-ban Hayes felkérte az Oszmán Birodalomba kirendelt nagykövetnek, majd 1897-től 1904-ig [[William McKinley]] és [[Theodore Roosevelt]] elnöksége alatt vasúti felügyelőként szolgált, [[Wade Hampton III]] utódaként.{{refhely|Eicher|353. o.|Wert|417-419. o.}}
<!---[[File:James Longstreet later life.jpg|thumb|left|James Longstreet öregkorában, 1896-ban, egykori ellenfele, Ambrose Burnside jellegzetes pofaszakállához hasonló arcdíszt növesztve.]]--->
Gyakori new orleansi üzleti útjai egyikén, 1877-ben Longstreet elhagyta az episzkopális egyházat és katolikussá keresztelkedett. Vallását buzgón gyakorolva élt élete végéig.<ref>{{CathEncy|wstitle=James Longstreet}}</ref> 1881-től 1884-ig [[United States Marshals Service|U. S. Marshal]]ként állt az állam szolgálatában, míg a Demokrata párt hatalomra kerülése véget vetett politikai karrierjének és félig visszavonultan élt Gainesville melletti 26 hektáros farmján, ahol [[Pulyka (madár)|pulykákat]] tenyésztett, gyümölcsöst gondozott és szőlőt termesztett egy teraszos telken, melyet szomszédai viccesen Gettysburgnek neveztek. 1889. április 9-én (az appomattoxi fegyverletétel 24. évfordulóján) házát és személyes ingóságait tűzvész pusztította el. A tűzben odavesztek emléktárgyai és polgárháborús feljegyzései, melynek alapján visszaemlékezését írta. Felesége, Louise nem épült fel a csapásból és decemberben meghalt. Longstreet 1897-ben újraházasodott és a kormányzó atlantai házában tartott menyegzőn a 34 éves Helen Dortch-ot vette feleségül. Noha gyermekei nem lelkesedtek az új házasságért, Helen gondoskodó, szerető társa lett, aki az öregúr halála után eltökélten ápolta emlékezetét. Helen 58 évvel élte túl férjét, s 1962-ben halt meg.{{refhely|Wert|418-425. o.|Eicher|353. o.}}
 
Louise halála és évtizedek vádaskodásainak eltűrése után 1896-ban Longstreet kiadta ''From Manassan to Appomattox'' című emlékiratait, melyben a legtöbb ellene felhozott vádat elutasította.{{refhely|Wert|422-427. o.}} Az öt évig készülő műhöz Longstreet egy névtelenül maradt írót használt ''négernek''.{{refhely|Knudsen}} utolsó éveiben egészsége lehanyatlott és részlegesen megsüketült. 1902-ben heveny reumától szenvedett, és emiatt nem tudott pár percnél többet egyfolytában állni. Súlya 100 kilogrammról 67-re fogyott 1903 januárjára. Jobb szemét rák támadta meg és decemberben [[Chicago|Chicagóba]] kellett utaznia röntgenterápiára.{{refhely|Welsh|144. o.}} 83-dik születésnapja előtt hat nappal Gainesville-ben halt meg tüdőgyulladásban. Földi maradványait az Alta Vista Cemetery temetőjében helyezték örök nyugatomra. Meglehetett az az elégtétele, hogy majdnem minden becsmérlőjét túlélte és látta a huszadik század beköszöntét.{{refhely|Wert|422-427. o.}}