„Ansbachi Karolina brit királyné” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
17. sor:
1705. augusztus 22-én Karolina megérkezett Hannoverbe, hogy György Ágost felesége legyen, s még aznap este össze is házasodtak a herrenhausen-i palota kápolnájában. A következő év májusában az asszony már várandós volt, s 1707. január 20-án megszületett első gyermeke, egy fiú, aki a Frigyes nevet kapta. Pár hónappal ezután Karolina himlős lett, amit tüdőbaj előzött meg. A csecsemő sajnos elkapta a kórt édesanyjától. György sokat a neje betegágyánál virrasztott, és sajnos ő is megkapta a betegséget, ám szerencsésen kigyógyult belőle, akárcsak hitvese és kisfiuk. A következő hat esztendő során még három gyermekük jött világra, Anna, Amélia és Karolina, akik még Hannoverben születtek.
György és Karolina házassága mindent egybevéve sikeres és boldog volt, habár György nem is próbálta titkolni neje előtt, hogy szeretőket tart. Két legismertebb ágyasa Henrietta Howard (később Suffolk grófné) és 1735-től Amalie von Wallmoden (Yarmouth grófné) volt. Henrietta egyike volt Karolina udvarhölgyeinek, s több képviselővel is viszonyt folytatott, mikoris férje 1731-ben megörökölte a grófi rangot. Az asszony 1734-ig volt György ágyasa. Karolina azonban, anyósával és Györggyel ellentétben, végig hűséges házastárs volt az évek során és nem rendezett kínos jeleneteket sem férje kalandjai okán. Sőt, inkább udvarhölgyei közé fogadta hitvese aktuális ágyasait, hogy így még jobban szemmel tarthassa őket. A gyermekáldás ellenére a brit korona jövője még mindig bizonytalan volt, hiszen Anna brit királynő féltestvére, Stuárt Jakab herceg igényt nyújtott be Hannoverre is, továbbá Karolina anyósa, a leányági vérvonal utolsó trónörököse is elhunyt időközben.
Anna királynő nem engedélyezte egyetlen Hannovernek sem, hogy Nagy-Britanniába látogasson, míg ő él. Karolina egyszer ezt írta Leibniz-nek: ,, Készséggel elfogadom az összehasonlítást, melyet Anna tesz köztem és a néhai Erzsébet királynő közt, amit egy jó előjelnek tekintek, s igencsak hízelgő rám nézve. "
 
==Jegyzetek==