„Metodizmus” változatai közötti eltérés

'''A 25 metodista hitcikkely:'''

 

<br />

Csak egy élő és igaz Isten van, örökkévaló, test nélküli, részekre nem osztható, végtelenül hatalmas, bölcs és jóságos, minden látható és láthatatlan valóság teremtője és fenntartója. Ennek az Istenségnek az egységében három azonos lényegű, egyenlő hatalmú és egyaránt örökkévaló személy van: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

 

<br />

A Fiú, aki az Atya Igéje, igaz és örökkévaló Isten, egylényegű az Atyával, Szűz Mária méhében emberi természetet vett fel, úgyhogy két teljes és tökéletes természet, az isteni és az emberi, egy személyben szétválaszthatatlanul egyesült: ezért Egy a Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember, aki valóban szenvedett, keresztre feszítették, meghalt és eltemették, hogy megbékítse velünk az Atyát, és engesztelő áldozat legyen, nemcsak az eredendő bűnért, hanem az emberek személyes bűneiért is.

 

<br />

Krisztus valóban feltámadt a halottak közül, és újból felvette testét mindazzal együtt, ami a tökéletes emberi természethez hozzátartozik, testi alakjában ment fel a mennybe, és ott ül mindaddig, amíg vissza nem jön, hogy ítéletet tartson minden ember felett az utolsó napon.

 

<br />

A Szentlélek, aki az Atyától és a Fiútól származik, az Atyával és Fiúval egylényegű, velük azonos fenségében és dicsőségében, valóságos és örökkévaló Isten.

 

<br />

A Szentírás magába foglalja mindazt, ami az üdvösséghez szükséges, ezért senkitől sem kívánható, hogy ami abban nem olvasható, vagy pedig abból nem bizonyítható, azt hittételként higgye, vagy az üdvösséghez nélkülözhetetlennek tekintse. Szentíráson az Ó-és Újszövetségnek azokat a kanonikus könyveit értjük, amelyeknek hitelességében az egyház sohasem kételkedett.

Az Újszövetség összes könyvét úgy, amint azokat általánosan elfogadták, mi is elfogadjuk és kanonikusnak tartjuk.

 

<br />

Az Ószövetség nem ellentétes az Újszövetséggel, mert mind az Ó-, mind az Újszövetség örök életet kínál az emberiségnek Krisztus által, aki Isten és ember lévén egyedüli közbenjáró Isten és az emberek között. Ezért vissza kell utasítani azokat, akik azt állítják, hogy az ószövetségi atyák csak evilági ígéretekben reménykedtek. Jóllehet a Törvény, melyet Isten Mózes által adott, ünnepi szokások és istentiszteleti szertartások tekintetében a keresztyéneket semmire sem kötelezi, és nincs olyan állam, mely köteles lenne a mózesi törvények polgári életre vonatkozó rendelkezéseit magáévá tenni, azokban az ún. erkölcsi parancsolatok iránti engedelmesség alól egyetlen keresztyén ember sincs felmentve.

 

<br />

Az eredendő bűn nem Ádám követelésében rejlik, (amint ezt a pelágiánusok tévesen állítják), hanem az emberi természet romlottságát jelenti, melyben Ádám leszármazottai természetükből adódóan részesülnek, ennek következtében az ember az eredeti igazságosságtól nagyon messze eltávolodott, és természete szerint állandóan a rosszra hajlik.

Ádám bukása óta az ember olyan helyzetben van, hogy saját erejéből és cselekedetei segítségével nem tud a hitre és Isten imádására eljutni, és erre magát alkalmassá tenni. Emiatt nincs hatalmunk olyan cselekedetek végzésére, amelyek Isten előtt kedvesek lennének és az Ő tetszésére szolgálnának, hacsak Isten kegyelme Krisztusban elénk nem siet, hogy a jó akarására elsegítsen és együttműködjön velünk, amennyiben ez a jóakarat megvan bennünk.

 

<br />

Nem a mi cselekedeteinkért és érdemeinkért igazulunk meg Isten előtt, hanem csakis a mi Urunk és Üdvözítőnk Jézus Krisztusnak érdeméért, hit által. Ezért nagyon üdvös és vigasztalással teljes az a tanítás, hogy egyedül hit által igazulunk meg.

A megigazulás után szándékosan elkövetett bűn nem mind a Szentlélek ellen való, tehát megbocsáthatatlan vétek. Ezért nem vitathatjuk el a megújulásra vezető bűnbánat lehetőségét azoktól, akik a megigazulás után ismét bűnökbe estek. A Szentlélek elnyerése után is megtörténhet, hogy eltántorodunk az elnyert kegyelemtől és ismét vétkezünk, de Isten kegyelme által újra felkelhetünk és életünket megváltoztathatjuk. Ezért visszautasítjuk azokat, akik azt állítják, hogy amíg e földön élnek, többé már nem vétkezhetnek, és azokat is, akik a bűneiket igazán bánóktól megtagadják a bűnbocsánat lehetőségét.

 

<br />

Krisztus látható egyháza a hívők olyan közössége, amelyben Isten tiszta Igéjét hirdetik és a Szentségeket a szükségszerűen hozzátartozó dolgokkal együtt Krisztus rendelése szerint helyesen szolgáltatják ki.

 

<br />

A tisztítótűzről, a feloldozásról, a képeknek és ereklyéknek tiszteletéről és imádásáról, valamint a szentek segítségül hívásáról szóló római tanítás hiábavaló emberi találmány, mely nem a Szentíráson alapszik, sőt Isten Igéjével ellenkezik.

 

<br />

Nyilvánvalóan ellenkezik Isten Igéjével, és az ősegyház gyakorlatával is, hogy a nyilvános gyülekezeti imában, vagy a szentségek kiszolgáltatása alkalmával a nép számára érthetetlen nyelvet használjunk

 

<br />

A Krisztus által rendelt szentségek nem csupán a keresztyén hitvallás ismertető jelei vagy jellemzői, hanem sokkal inkább Isten kegyelmének és irántunk való jóakaratának egyértelmű, látható jelei, melyek által láthatatlanul munkálkodik bennünk, és a benne való hitünket nemcsak éleszti, hanem megerősíti és megszilárdítja.

 

 

A további öt úgynevezett szentség: a bérmálás, a bűnbánat, a papszentelés, a házasság és az utolsó kenet nem tekinthető evangéliumi szentségnek, mert ezek részint az apostoli egyház elkorcsosulásából származtak, részint pedig olyan életviszonyokat tükröznek, melyeket a Szentírás helyesel ugyan, de mégis teljesen más jellegűek, mint a keresztség és az úrvacsora, mert Isten számukra semmilyen látható jelent vagy ünnepélyes szertartást nem rendelt. A szentségeket Krisztus nem azért rendelte, hogy azokat megbámulják vagy körülhordozzák, hanem hogy méltó módon éljenek velük. Csak azoknál van üdvös hatásuk, akik méltóképpen veszik azokat. Akik méltatlanul fogadják, azok, mint Pál apostol az 1Kor 11,29-ben mondja, ítéletet vonnak magukra.

Nincs olyan isteni rendelkezés, mely Krisztus szolgáitól azt kívánná, hogy nőtlenséget fogadjanak, vagy a házasságtól tartózkodjanak. Ezért számukra is éppúgy, mind minden más keresztyén számára helyes és megengedett dolog, hogy személyes döntésük alapján házasságot kössenek, ha ezt az istenfélő életre nézve hasznosnak ítélik.

 

<br />

Nem szükséges, hogy az istentiszteleti szokások és szertartások mindenütt azonosak legyenek, vagy ugyanazon módon gyakorolják azokat, mert ezek mindenkor különbözőek voltak, s országok, korok és szokások különbözősége szerint meg is változhatnak, amennyiben nem ellentétes Isten Igéjével az, ami bevezetésre kerül. Aki pedig saját elhatározásából önkényesen, szándékosan és nyilvánosan megsérti egyházának istentiszteleti szokásait és szertartásait, amennyiben ezek Isten Igéjével nem ellenkeznek, és amelyeket az egyház törvényes elöljárósága is elrendelt és általában elfogadott, azt a személyt azért, hogy mások ugyanilyen cselekedetektől visszariadjanak, nyilvánosan meg kell inteni, mint olyan valakit, aki megsértette az egyház általános rendjét és megsebezte az erőtlen testvérek lelkiismeretét.