„Tóth Ferenc (muzeológus)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
19. sor:
Tanulmányait szülővárosában kezdte, 1947-ben érettségizett a Csanád Vezér Gimnáziumban (a mai [[Makói József Attila Gimnázium]]). A [[Szegedi Tudományegyetem]] Bölcsészettudományi karára iratkozott be, magyar-történelem szakos tanári diplomáját 1952-ben szerezte meg. A régészetet [[Tápé]]-Lebőn és [[Nyársapáti]]n tanulta, olyan tanároktól, mint [[Bálint Alajos]] és [[Párducz Mihály]].
 
Egy évig tanított az akkor már József Attila nevét viselő egykori iskolájában, majd a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetében lett tanársegéd és könyvtáros. 1955–1964 között ismét a József Attila Gimnázium tanára volt. 1964-ben kinevezték a [[József Attila Múzeum]] igazgatójának. Működése idején fölépült az új múzeumépület, a [[skanzen]] több épülete, megnyílt az [[Espersit-ház]], és felépült a makói hagymás ház az [[ópusztaszer]]i [[Nemzeti Történeti Emlékpark]]ban. 1968-ban jelent meg első nagyobb tanulmánya, ''A makói talicska''; 1976-ban doktorált a [[Szegedi Tudományegyetem|József Attila Tudományegyetem]] Bölcsészettudományi karán, doktori disszertációját ''A makói parasztház'' címmel írta és védte meg. 1988-ban ment nyugdíjba, deaktívan azótatöltötte isnyugdíjas szüntelenül dolgozikéveit, publikáltöbb publikációja jelent még meg.
 
Szerkesztője volt ''A Makói Múzeum Füzetei'', a ''Makói Múzeum Adattára'' és a ''Makói Múzeum Forráskiadványai'' sorozatoknak. Jelenleg is szerkeszti ''Az Erdei Ferenc Társaság Füzetei'', ''A Makói Keresztény Értelmiségi Szövetség Füzetei'', a ''Makói Életrajzi Füzetek'', a ''Szirbik Miklós Társaság Füzetei'', a ''Földeáki történetek'' és a ''Makói Újságok Bibliográfiája'' című sorozatokat. A [[Révai Új Lexikon]] szócikkírója, a Csanád Vezér Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Szirbik Miklós társaság titkára, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület tiszteletbeli tagja. 1990–2005 között a Keresztény Értelmiségi Szövetség makói szervezetének titkára volt.