„Ansbachi Karolina brit királyné” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
19. sor:
Anna királynő nem engedélyezte egyetlen Hannovernek sem, hogy Nagy-Britanniába látogasson, míg ő él. Karolina egyszer ezt írta Leibniz-nek: ,, Készséggel elfogadom az összehasonlítást, melyet Anna tesz köztem és a néhai Erzsébet királynő közt, amit egy jó előjelnek tekintek, s igencsak hízelgő rám nézve. Hiszen akárcsak Erzsébet esetében, úgy anyósom esetében is egy féltékeny női rokon (Anna) az, aki kétségbe vonja jogos trónigényét. "
1714 júniusában Karolina anyósa a menye karjaiban hunyt el, 83 éves korában. Végülis nem lehetett ő Nagy-Britannia következő királynője, így férje lett Anna következő örököse. Pár héttel később Anna is elhunyt, így Karolina apósa lett a szigetország következő uralkodója, I. György néven. György Ágost 1714 szeptemberében Nagy-Britanniába hajózott, októberben pedig Karolina és két leányuk is követte őt hajón, ez volt az asszony egyetlen tengeri útja élete során. Kisfiuk, Frigyes Hannoverben maradt, magántanárok oktatták és nevelők gondoskodtak róla nagyapja uralkodása alatt. György Ágost elnyerte a Cornwall hercege és a Rothesay hercege címeket is, akárcsak a Wales hercege rangot, miáltal Karolina Wales hercegnéje lett. Ő volt az első asszony, aki hitvesével egyidőben kapta meg ezt a címet. Kétszáz évvel korábban Aragóniai Katalin volt az utolsó asszony, aki viselhette a Wales hercegnéje rangot. Minthogy I. György feleségét, Celle-i Zsófia Dorottyát eltaszította magától 1694-ben, így már csak Karolinából lehetett királyné, amikor hitvese később trónra került. Azonban még így is ő lett Nagy-Britannia akkori legmagasabb rangú asszonya.
György Ágost és Karolina sok energiát fektetett abba, hogy jól megtanulják az angol nyelvet és szokásokat, megismerjék a politikai viszonyokat és a jogrendszert. A házaspár sokszor került szembe I. Györggyel több tekintetben is, ugyanis a király magával hozta német minisztereit és udvaroncait, míg György Ágost és felesége már egy angol típusú udvartartást vezetett Walesben, s ők sokkal népszerűbbek voltak mind a brit nemesség, mind pedig az egyszerű polgárok körében. Két évvel az Angliába érkezése után a hercegné sajnos megélt egy halvaszületést is, aki egy kisfiú volt, melyért közeli barátja, Bückeburg grófné az angol orvosok ügyetlenségét tartotta felelősnek. A következő évben viszont újabb egészséges fia született, aki a György Vilmos nevet kapta. A csecsemő keresztelője 1717 novemberében volt, de György Ágost vitába keveredett apjával a lehetséges keresztszülők személyét illetően. Ennek következtében a király házi őrizetbe záratta őket a Szent Jakab Palotában, s száműzte Karolinát és férjét az udvarból is. A hercegné végülis gyermekeivel maradhatott volna, de ő úgy gondolta, hitvese mellett a helye. A gyermekeik így a király felügyelete alá kerültek, a pár pedig elköltözött a Leicester Házba.
 
==Jegyzetek==