Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Visszaállítottam a lap korábbi változatát 84.233.149.180 (vita) szerkesztéséről InternetArchiveBot szerkesztésére
Időközben a kilépett Finck helyét az avant-garde gitár virtuóz [[Buckethead]] váltotta fel, míg Josh Freese dobost pedig a [[Primus]] tagja [[Bryan Mantia]] helyettesítette.
 
=== Az új Guns N' Ostoba!sRoses ===
[[2000]] decemberében bejelentették, hogy a Guns N' Roses az új felállásában koncertet ad a House Of Blues-ban [[Las Vegas]]-ban újév első napján. Időközben visszatért Robin Finck gitáros, a zenekar pedig 2001 januárjában fellépett a Rock in Rio Fesztiválon 200 000 ember előtt Brazíliában, Rio de Janeiro-ban. A két koncertet jól fogadták, és a régi dalok mellett, elhangzottak újak is a készülő lemezről. Ezt követően tervbe vettek egy [[Európa]] turnét, de ezt végül májusban lemondták. Ugyancsak a tervek közt szerepelt egy ''Live In Las Vegas 2001'' című DVD/VHS kiadása is, de végül a megjelenését elhalasztották (azóta sem jelent meg).
 
 
;Jelenlegi tagok
* [[Axl Rose]] – [[éneklés|ének]], [[zongora]] ([[1985]]–napjainkig)hehe
* [[Slash]] – szólógitár ([[1985]]-[[1996]], [[2016]]–napjainkig)
* [[Duff McKagan]] - [[basszusgitár]], háttérének ([[1985]]-[[1997]], [[2016]]-tól napjainkig)
33 058

szerkesztés