„Marcus Porcius Cato Maior” változatai közötti eltérés

Ezután Rómában maradt és a nyilvános életnek szentelte magát. 184-ben barátjával, [[Lucius Valerius Flaccus (Kr. e. 195)|Lucius Valerius Flaccusszal]] együtt [[censor]]rá választották. A legnagyobb eréllyel lépett fel egyes senatorok ellen és különösen a nők fényűzése ellen. Gondja volt Róma fejlődésére is, vízvezetéket és bazilikát építtetett. Annak az irányzatnak a legnagyobb képviselője volt, amely – a görög-párti [[Publius Cornelius Scipio Africanus|Scipióval]] és körével szemben – a görög kultúra hatásától féltette a régi itáliai hagyományokat. Élete végéig szívósan harcolt a görög irodalom és művészet meghonosítása ellen. „A görög szellem ellen felhozta mindazt az érvet, amelyet a maradiság fel szokott hozni a magasabbrendű új iránt: az erkölcstelenség, a nemzetietlenség, az egészségtelen elpuhultság vádját.”<ref>Szerb Antal i. m.</ref>

 

Cato az irodalomban is nevezetes helyet foglal el. Jogtudományi művei, szónoklatai, fia számára írt didaktikai munkái elvesztek. Legfontosabb műve a latin nyelven írt ''Origines,'' vagyis ''Kezdetek'' (7 könyv), a római állam története Róma alapításától – az ő számítása szerint Kr. e. 751-től – a maga koráig. Ebből csak töredékek vannak meg, teljes egészében ránk maradt viszont a földművelésről szóló ''De agricultura'' című munkája. Fő műve a fiához írt nagy oktató kompendium lehetett: ''Ad Marcum Filium.'' Különösen a görög orvosoktól inti fiát, akik egész Rómát meg akarják mérgezni, és ajánlja a bevált házi szereket.