„Kinyilatkoztatás” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kurzusra (vitalap | szerkesztései)
Isten kinyilatkoztatásai tömören
Nincs szerkesztési összefoglaló
11. sor:
Amikor Isten [[A teremtés a Bibliában|megteremtette]] az [[Ádám és Éva|első emberpár]]t, közvetlenül beszélt hozzájuk.<ref>1. Móz. 2-3. rész</ref> Azonban a [[bűn]] miatt Isten már nem tart az emberekkel kapcsolatot olyan szabadon, mint Ádámmal és Évával az édenkertben, de azóta is különféleképpen szólítja meg az emberiséget.<ref>Zsid. 1,1</ref>
 
Isten kinyilatkoztatásai sokszor tettekben nyilvánultak meg, például, amikor átvezette népét a Vörös-tengeren,<ref>2Móz</ref> vagy amikor Mózesnek[[Mózes]]nek égő csipkebokor képében jelent meg. De volt, hogy kimondta akaratát, vagy álmokban küldte el azt. Néha angyalait küldte, ez történt [[Dániel próféta|Dániel]] prófétával is, amikor az álmok megértésében angyalok segítették.
 
A Biblia alapján Isten több prófétának is kinyilatkoztatta tervét, és akaratát, miszerint majd jönni fog valaki, a [[Messiás]], aki a [[Hit (vallás)|hit]] által teszi majd lehetővé az üdvözülést[[üdvözülés]]t, és aki szabadulást fog hozni. -János<ref>Ján evangéliuma:3:17-18, -Galátzia levélGal :3:23</ref> Amikor [[Keresztelő János]] bemerítette Jézust, Isten kinyilatkoztatta, hogy Jézus ''"az Ő fia, akiben gyönyörködik'"', valamint galamb formájában küldte el hozzá a [[Szentlélek|Szent Lelkét]].- <ref>Luk 3:22</ref>
 
Jézus volt a Messiás, akit elküldött azért, hogy aki Őbenne hisz el ne kárhozzon, hanem örök élete legyen. Amikor Keresztelő János bemerítette Jézust, Isten kinyilatkoztatta, hogy Jézus az Ő fia, akiben gyönyörködik, valamint galamb formájában küldte el hozzá a Szent Lelkét.- Lukács evangéliuma-3:22
 
Isten igéje a Bibliában van leírva, melyet azért kaptunk, hogy táplálékkén szolgáljon nekünk a mindennapokban, -Máté evangéliuma 4:4
 
=== A kinyilatkoztatás tárgya ===