Főmenü megnyitása

Módosítások

Melodikája szervesen épül a lutheránus korál hagyományaira, de ennek a modális részét már az új dúr- és moll-zene szellemében alakította át és ennek megfelelően harmonizálta. Melodikus invenciójában a szűkített és bővített [[hangköz]]-lépések csakúgy affektus-hordozók, mint ezeknek a hangközöknek akkordos megszólalásában. Harmóniavilága a terckiépítésű [[hármashangzat|hármas]]- és [[négyeshangzat]]oknak és ezek alterációinak olyan gazdag készletét használja fel, amit vele egyidőben Rameau szedett rendbe. Akkordfűzésében többnyire a harmóniák funkciós vonzása érvényesül. Modulálásában minden rendelkezésére álló eszközzel él, amit a tizenkétfokú, egyenletesen [[temperált hangrendszer]] nyújt ([[diatónia]], [[kromatika]], stb.).<ref name="Zenei4" />
 
Bach jelentőset alkotott a temperált hangrendszer alkalmazása terén, a ''[[WohltemperiertesDas wohltemperierte Klavier]]'' című munkájában. Bach korában a [[középhangos temperálás]] volt a használatos, ami azt jelentette, hogy megközelítőleg azonos magasságú [[félhang]]okat használtak. A gond az volt, hogy hogyan rendezzék el úgy az [[oktáv]]on belül a hangokat, hogy a skála egyes hangjai kiegyenlített harmóniai sort alkossanak. Középhangos temperálás esetén egy hangnemen belül ez megoldható volt, de ami jó volt, például, C-dúrban, az nem volt jó f-mollban. Bach rendszerében tetszőlegessé vált az egyes hangnemek közötti átmenet és a tizenkét hang bármelyike alaphangként szolgálhatott.<ref name="Schönberg1" /><ref name="Zenei4" />
 
Bach zenéje kapcsán az egyik legnagyobb nehézséget az előadói gyakorlat kérdései okozzák. Nyilvánvalóan lehetetlen feltámasztani egy, a Bach korabelivel teljesen megegyező előadásmódot, de érdemes törekedni a kor előadói gyakorlatának megismerésére, és lehetőségek szerinti követésére, a művek hitelesebb tolmácsolása érdekében. A zenei [[romantika]] korában kialakult előadói hagyomány, amely egészen a 20. század közepéig, a historikus mozgalom megjelenéséig tartotta magát, nem vett tudomást a Bach korabeli előadói gyakorlatról, a Bach-művek előadását a maga korának klasszikus-romantikus zenei előadásmódjához igazította. Az intenzív zenetudományi kutatásoknak köszönhetően a historikus előadói mozgalom megjelenése óta a korábbi generációknál többet tudunk a bachi előadásmód fő összetevőiről. Ennek köszönhetően napjainkban már megszokott, hogy forráshű (ún. Urtext) [[kotta|kottából]], viszonylag kis előadói apparátussal, a korabeli tempóbeli, dinamikai, díszítési és frazeálási szokásokat figyelembe véve adják elő Bach műveit, nem ritkán korhű hangszereken és korhű hangolást alkalmazva.
9 430

szerkesztés