„Antinómia” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID/RFC link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
a →Jegyzetek: forrás |
||
14. sor:
#A világon léteznek szükségszerű dolgok, de lehetséges az is, hogy nem.
Kant ezen antinómiák feloldásával kívánta transzcendentális filozófiájának helyességét: az első két – ún. matematikai – antinómia téves (mert állításaik a világ egészére vonatkoznak, ami viszont nem képzelhető el), a harmadiknál a szabadságot az észre, a szükségszerűséget pedig a jelenségekre kapcsolja, végül a negyediknél az ész eszménye a szükségszerű és a jelenségek világa az esetleges (ez utóbbi kettő volt az ún. dinamikai antinómia).<ref>KANT, Immanuel'':'' [[A tiszta ész kritikája]] (ford. [[Kis János (filozófus)|Kis János]]; jav. kiad.), [[Atlantisz Könyvkiadó]], Budapest, 2004, {{ISBN|9789639165717}}. B 432–595.</ref> A harmadik antinómia kérdését Kant ''[[A gyakorlati ész kritikája|A gyakorlati ész kritikájában]]'', a negyedik kapcsán pedig ''[[Az ítélőerő kritikája|Az ítélőerő kritikájában]]'' dolgozza ki a célszerűség transzcendentális fogalmát.<ref>NYÍRI, 1998: 279–280.</ref><ref>Filozófia. Főszerkesztő: BOROS Gábor. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007. (a továbbiakban: Filozófia, 2007) 827–829.</ref>
Az antinómiákhoz hasonló típusú jelenségek az emberi ész kettős természetében gyökereznek: egyfelől mint ész a léthez tartozó feltétlenre, mint olyanra irányul, másfelől pedig mint emberi ész, közvetlenül az érzéki dolgokra korlátozódik, így még ha ezen felül is emelkedik, a fizikai-testi tárgyakat modellként használja. Brugger szerint Kantnak igaza van, hogy a látható világ mint egész sosem lehet egyetlen tapasztalat tárgya, és egy kiterjedt test feldarabolása nem képzeletben nem vihető végbe, de abban már nem, hogy a jelenségekből puszta képzeteket csinál ahelyett, hogy a magánvaló dolgok reprezentációjaként fogná fel őket.<ref>BRUGGER, 2005: 60.</ref>
| |||