„Magas-Tátra” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
52. sor:
A következő jelentős változás a Tátra arculatának kialakulásában a [[Kainozoikum|földtörténeti újkor]] (66 millió évtől máig) kezdetén, a [[paleocén]] (66 és 55 millió év között) és [[eocén]] (55 és 36 millió év között) korban zajlott le, amikor is hevesebb alpi hegységképződés ment végbe. A földtörténet újkorának következő időszakában, az [[oligocén]] korban (36 és 24 millió év között) a tenger visszahúzódott a Kárpátok lábaitól, és ezután több hegymozgás már nem érte a hegységet. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a Tátra mai arculatának kialakításában egyik legfontosabb szerepet játszó korba. A földtörténeti újkor negyedidőszakában, az alsó (1,7 millió és 720 ezer év között) és felső [[pleisztocén]] (720 ezer és 10 ezer év között) időszakában (ezeket az időszakokat nevezik [[jégkorszak]]nak) többször erősen eljegesedett a [[Föld]] felszíne. Ezekben a hideg időszakokban [[Kelet-Európa]] nagy részét elborították a [[Skandináv-félsziget|skandináv]] magashegységekből származó jégtömegek, amelyek aztán a [[Glaciális|jégkorszak]]ok közötti melegebb (interglaciális) időszakokban visszahúzódva kialakították a hegység mai arculatát.
A Tátra mai felszínének kialakulására leginkább a [[Würm-glaciális|legutóbbi jégkorszak]] volt hatással. A sziklás csúcsok, éles gerincek, kártornyokat és -piramisokat hordozó gránitmasszívum glaciális formái a jégkor riss és würm időszakában alakultak ki. Az északon összefolyó jégárakból keletkezett a Magas-Tátra leghosszabb [[gleccser]]ét, amely bizonyos korban 20–25 kilométer hosszú is lehetett. Délen sugarasan széttartó kisebb jégárak alakultak ki, amelyek 1000 méter körüli magasságig ereszkedtek. Ezek vésték ki a hegység legszebb teknővölgyeit (Menguszfalvi-, Nagy- és Kis-Tarpataki völgy). A jégkorszak után maradt lépcsőkön zuhatagokat alkotva futnak le a patakok. A teknővölgyek völgyfőiben számos sziklamedencés tó, tengerszem alakult ki, a legnagyobbak az északi völgyekben. A déli tavak kisebbek. A Csorba-tó medencéjét is [[moréna]] gátolta el.{{refhely|Eurföldr: Nemerkényi–Móga}}
Napjainkra, amikor a földtörténeti negyedidőszak [[holocén]] időszakát (10 ezer évtől napjainkig) éljük, már egyetlen [[gleccser]] sincs a Tátrában, a szabad sziklafelületek azonban még mutatják a gleccsercsuszamlások nyomait. Csupán a mély völgyek, a szaggatott sziklaszirtek emlékeztetnek erre az időszakra, valamint a gleccserteknőkben kialakult tengerszemek. A Magas-Tátrában összesen 21 gleccser volt. Ezek közül a legnagyobb a [[Poduplaszki-völgy]]ben elterülő Fehérpataki-gleccser volt, a maga 14 km hosszúságával és 1,5 km szélességével. A déli oldalon a Menguszfalvi-gleccser volt a legnagyobb kiterjedésű, ennek hossza 11,5 km, szélessége 1,7 km volt.
| |||