„Niki (kisregény)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a perce javítva percre |
a Kékítés |
||
90. sor:
A századvég, a századforduló után azonban az állattörténetek is sokat változtak, pontosabban egyrészt a kalandos irodalom, másrészt (az ezzel szoros rokonságot tartó) ifjúsági irodalom kedvelt témáját adták. Az első változat kiváló példái az amerikai neoromantikus irodalom nagymesterének, [[Jack London]]nak „kutyaregényei": ''[[A vadon szava]]'', ''[[A beszélő kutya]]'', ''[[Az éneklő kutya]]'', a másodiké pedig [[Fekete István (író, 1900–1970)|Fekete István]] népszerű kutyaregénye: a ''[[Bogáncs (regény)|Bogáncs]]''. A huszadik században is elterjedt állat- (kutya-) regényműfaj igazából szakított a hagyományos antropomorfizáló és allegorikus ábrázolásmóddal, és ehelyett inkább az ember és a kutya viszonyát próbálta bemutatni, méghozzá általában oly módon, hogy a civilizáció által formált és elrontott emberrel szemben a kutya a természetességet képviseli. Ennek a törekvésnek két jellemző példája lehet az a két irodalmi mű, amely különben nyilvánvaló hatást tett a ''Niki'' történetét elbeszélő Déry Tiborra is: [[Thomas Mann (író)|Thomas Mann]] 1918-ban keltezett ''Úr és kutya'' című hosszabb novellája és [[Márai Sándor]] 1932-ben megjelent ''[[Csutora (regény)|Csutora]]'' című regénye.<ref name="PB93">{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 93. old.;</ref><ref>{{kiskapitális|Pomogáts}} (1995), 23–24. old.;</ref>
A német író, nem véletlenül, az [[első világháború]] utolsó évében, a német birodalmi gondolkodás és hagyomány közelgő összeomlása idején, azt vizsgálta, hogy miként válik valaki egy másik élőlény urává, és ez a viszony milyen belső konfliktusoktól terhes. Thomas Mann Bausán kutyája minden tekintetben alávetetten él, Márai Sándor Csutorája vele szemben lázadó, aki képtelen elviselni azt a rendet és fegyelmet, amit a polgári életforma jelent. Ezért „zendülővé" válik, mint az író nem egy regényhőse, amire viszont gazdája: az író „sértődöttséggel" válaszol, mint környezetének viselkedésére, alakulására maga Márai is. A kutya és az író együttélése ezért lesz lehetetlen, és végül Csutora fellázadva és vereséget szenvedve, megtörve és megszégyenülve elhagyja otthonát, és elindul ismeretlen végzete elé.<ref name="PB93"/><ref name="matura24">{{kiskapitális|Pomogáts}} (1995), 24. old.;</ref>
Déry Tibor kutyaregénye mindkét elképzeléssel számot vetett, és mindkettőtől különbözik, noha kétségtelenül akadnak hasonlóságok a ''Niki'' és a két másik mű között – így például Ancsáék kutyájának csobánkai „nyúlvadászata" emlékeztet Bausán nagy vadászjelenetére. A Déry-regény „hősének" alakja mégis egészen más jelképes jelentéseket hordoz, Niki nem az alávetettség és nem a zendülés szimbóluma, hanem a családias szereteté és természetes jóindulaté, a gazdái iránti őszinte odaadásé, amely éppúgy megszabja vidám, ámde túlságosan is rövid ifjúságát, mint szomorú hanyatlását és végzetét. Niki nem rab és nem lázadó, ellenkezőleg csupa természetesség, csupa ártatlanság és csupa szeretet. Boldog lehetett volna maga választotta gazdáinál, szomorú sorsát a megrontott társadalom és az elfajult hatalom okozta, és korai halála válasz arra a kérdésre, amelyet az „ötvenes évek" tettek fel, nevezetesen: lehet-e, érdemes-e élni szabadság híján, nélkülözve a szeretet köznapi melegét.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 93–94. old.;</ref><ref name="matura24"/>
| |||