Főmenü megnyitása

Módosítások

a
linkek, nagykötőjel, átfog.
[[Fájl:Mayerling 1889.jpg|bélyegkép|jobbra|350px|Az egykori vadászkastély Mayerlingben]]
'''Mayerlingi tragédia'''ként hivatkoznak azokra az 1889-ben történt eseményekre, amelyek a Bécstől 24 km-re fekvő, [[Alland|Mayerling]] településen álló vadászkastélyban történtek, és melynek során az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] trónörököse, a 31. évében járó [[Habsburg–Lotaringiai Rudolf főherceg|Rudolf]] és a 17 éves szeretője, [[Maria von Vetsera|Maria Vetsera]] életét vesztette. Számos elképzelés merült fel halálukkal kapcsolatban, de a jelenlegi bizonyítékok alapján közös öngyilkosságot követtek el. Rudolf előbb főbe lőtte szerelmét, majd egy tükör segítségével magával is végzett. Emellett léteznek azonban olyan teóriák is, melyek politikai gyilkosságról, balesetről és egyéb elképzelésekről szólnak.
 
== Előzmények ==
Rudolfot 1888-ban nevezték ki a gyalogsági[[gyalogság]] főfelügyelőjévé, de ez inkább kiiktatását, mint előléptetését jelentette. A címet ugyanis külön az ő számára hozták létre, a kinevezés velejárója az volt, hogy gyakran kellett a [[Osztrák–Magyar Monarchia|Monarchia]] különböző részén megtartott csapatszemléken részt vennie. A sok fáradtsággal járó utazás a trónörököst egészségileg és szellemileg is kimerítette, az év nyarán már súlyos [[depresszió]] is kínozta.<ref>Hamann, 2008, 406-408. oldal</ref> Ehhez társult az is hogy 1887-től fájdalmaira morfiumot is szedett.<ref>Hamann, 2008, 369. oldal</ref>
 
Rudolfot 1888-ban nevezték ki a gyalogsági főfelügyelőjévé, de ez inkább kiiktatását, mint előléptetését jelentette. A címet ugyanis külön az ő számára hozták létre, a kinevezés velejárója az volt, hogy gyakran kellett a [[Osztrák–Magyar Monarchia|Monarchia]] különböző részén megtartott csapatszemléken részt vennie. A sok fáradtsággal járó utazás a trónörököst egészségileg és szellemileg is kimerítette, az év nyarán már súlyos depresszió is kínozta.<ref>Hamann, 2008, 406-408. oldal</ref> Ehhez társult az is hogy 1887-től fájdalmaira morfiumot is szedett.<ref>Hamann, 2008, 369. oldal</ref>
[[Fájl:Mayerling14.jpg|bélyegkép|Rudolf, az egyik áldozat, feltehetően 1889 januárjában...|balra]]
A betegségek hatásait csak súlyosbította, hogy politikai és katonai téren is kudarcokat kellett elszenvednie, depressziója olykor magasra hágottsúlyosbodott, amit felesége is szóvá tettmegemlít emlékirataiban. Viselkedésének megváltozását újságcikkekben is szóvá tették (pl Börsen-Courir, 1888. december 1.), megemlítvekitérve arra is, hogy a vele való érintkezés egyre nehezebb ideges természete miatt, gyakran veszítette el önuralmát, és tett említéstutalást korai halálárólhalálára.<ref>Hamann, 2008, 384. oldal</ref> Szepsnek[[Moritz Szeps]]nek{{wd|Q1304204}} 1888 augusztusában írt levelében elmúlt harmincaddigi évétéletét e szavakkal „méltatja”: ''„Harminc év nagy idő, s nem éppen szívderítő; sok idő telt el többé-kevésbé hasznosan, de igazi tetteket és sikereket nem tartalmazott”'', és ''„egyre kevésbé vagyok friss és munkaképes.”'' Állapotát csak tovább súlyosbította, hogy korábbi életmódjával sem hagyott fel; hajszolta az élvezeteket, majd késő estéig és hajnalig ült íróasztalánál leveleket és politikai fogalmazványokat írva, alvásra alig hagyva többet 3-5 óránál. Lelki problémái láthatóvá váltak; lefogyott, sápadt lett és megöregedett.<ref>Hamann, 2008, 441-443. oldal</ref> A lelki válságát az is mélyíthette, hogy-rendőrségi feljegyzések szerint-potenciaproblémákkal is küzdött (legalábbis egy rendőrségi feljegyzés szerint).<ref>Hamann, 2008, 481. oldal</ref>
 
Rudolfot folyamatos megfigyelés alatt tartották. Nemcsak a hivatásos besúgók, hanem Johanna Wolf, a kerítőnő és [[Mizzi Kaspar]] is tett jelentéseket Florian Meissner rendőrnyomozónak. Wolf Mizzi Kasparon keresztül is fontos információkhoz jutott, melyeket szintén továbbított. Többek között azt is, hogy 1888 nyarától Rudolfot foglalkoztatta a közös öngyilkosság gondolata (Kasparral), melynek szerinte a legalkalmasabb helyszín a mödlingi Husarentempel lett volna. Mizzi Kaspar nem vette félvállról az ajánlatot. Személyesen ment el a rendőrségre és jegyzőkönyve diktálta a trónörökös [[öngyilkosság]]i tervét.<ref>Hamann, 2008, 482-483. oldal</ref>
Utolsó hónapjának két fontos mozzanata volt. Az egyik a francia elnökválasztás, melyen az akkori hadügyminiszter - németellenes, háború párti- – [[Georges Boulanger]] indult nagy esélyekkel, a másik pedig a magyar honvédelmi (véderő)törvény, és az amiatt kirobbant zavargások voltak.<ref>Hamann, 2008, 497. oldal</ref> A vita a közös hadsereg megosztásán folyt, melyben [[Tisza Kálmán|Tisza]] és [[Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)|Andrássy]] oldalán az osztatlan [[Császári és Királyi Hadsereg|közös hadsereg]] fenntartása mellett állt ki.<ref>Hamann, 2008, 565. oldal</ref>
 
== Az utolsó napok krónikája ==
[[Fájl:Mary Vetsera 1888.jpg|bélyegkép|...és Maria Von Vetsera a másik áldozat, 1888-ban]]
[[Helene Baltazzi]] visszaemlékezése szerint a Rudolf és Maria von Vetsera közötti első találkozóra [[Marie Louise von Larisch-Moennich|Marie von Larisch]] grófnő közvetítésével 1888 november 5-én került sor. Valószínűleg már ekkor is készültek a halálra; Rudolf egyre gyakrabban tett említést közeli haláláról ([[Festetics Mária|Festetics grófnőt]] megeskette, hogy imádkozni fog érte). Rudolf vasból karikagyűrűt készíttetett a lánynak, melybe az ILVBIDT betűket vésette, melynek jelentése: ''In Liebe Vereint Bis In Den Tod - Szerelemben egyesülve a halálig''. Maria [[fénykép]]et küldött Larisch grófnénakgrófnőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy az az utolsó kép, amit magáról készít, és hogy fiatalon és szépen akar meghalni.<ref>Hamann, 2008, 490-491. oldal</ref> 1889. január 13-a jelentős dátumnak számít, Helen Baltazzi szerint ekkor volt az első együttlét (ezek szerint a [[Terhességmegszakítás|magzatelhajtásra]] vonatkozó feltételezés téves), mások szerint viszont ekkor születhetett meg a megállapodás az öngyilkosságot illetően. Két nappal később Maria cigarettatárcát vásárolt Rudolfnak, melybe a ''"Január 13. Köszönet a sorsnak"'' szavakat gravíroztatta.<ref>Hamann, 2008, 493. oldal</ref>
 
=== Január 26. ===
A különböző források szerint ezen a napon folyhatott le az a heves vita Rudolf és [[I. Ferenc József magyar király|apja, a császár]] között, ami megszilárdította öngyilkossági szándékát. A későbbi visszaemlékezők között szerepelt Sophie Planker-Klaps, Stefánia komornája, aki leírta, hogy a trónörökös rendkívül zavartnak és összetörtnek tűnt, a keze remegett. Mint később Carl Beck<ref>[https://mayerlingarchiv.files.wordpress.com/2015/11/das-unredigierte-mayerling-manuskript-stand-03-11-2015.pdf Der Kriminalfall Mayerling ohne Mythos, 31. oldal]</ref> komornyiktól megtudta, hogy ez az apa és fia között lezajlott vita következménye lehetett. De [[Viktória német császárné|Viktória]] trónörökösné is arról számolt be, hogy Heinrich Reuss értesülései is ezt támasztják alá. Vladimir Lamsdorf már azt is kijelenti, hogy ez közvetlen kapcsolatba hozható a később történtekkel. Larisch grófnégrófnő önigazoló visszaemlékezései szerint ezen a napon Rudolf felkereste őt a Grand Hotelben és arra kérte, próbálja lebeszélni a lányt az öngyilkosság gondolatáról.<ref>Hamann, 2008, 500-503. oldal</ref> A vita középpontjában az is állhatott, hogy másnap [[II. Vilmos német császár|Vilmos]] születésnapjára fényes ünnepélyt szerveztek, itt Rudolfnak, akit néhány nappal korábban a ''Schwarzgelb'' hasábjain a franciákhoz húzók vezérének neveztek, hitet kell majd tennie a német-osztrák barátság és a [[kettős szövetség]] meghosszabbításának támogatása mellett, ami ellen Rudolf hevesen tiltakozott.<ref>Hamann, 2008, 512-513. oldal</ref>
 
=== Január 27. ===
[[Fájl:Rudolf a bakon.jpg|bélyegkép|Az utolsó fényképfelvételek egyike, bakon ülve, cigarettával a szájában mutatja Rudolfot|balra|300px]]
Ezen a napon tájékoztatta [[Hoyos József]] grófot, hogy a következő hétre tervezett mayerlingi vadászatot előrehozta január 29-re. Ezután újra felkereste Larisch grófnétgrófnőt a Grand Hotelban, aki visszaemlékezésében elmondta, hogy Rudolf egy nehéz dobozkát bízott rá megőrzésre és lelkére kötötte, hogy azt nem adhatja át senkinek, kivéve egy személyt, akinek nevét e négy betű rejtette: R.I.O.U. A feltételezett személy [[Habsburg–Toscanai János Szalvátor főherceg|János Szalvátor]] lehetett és a rövidítés egyik lehetséges feloldása: R-. respectable (tiszteletre méltó -, a szabadkőműves páholyok előtti megszokott rövidítés), I. O. (Innere Orient -, a legmagasabb rendű beavatottak szűk köre), U -. Ungarn-, azaz Magyarország,. melybőlEbből arra lehet következtetni, hogy mindketten kapcsolatban voltak magyar [[Szabadkőművesség|szabadkőműves]]ekkel.<ref>Hamann, 2008, 566. oldal</ref> A doboz tartalmáról sok felvetésfeltevés látott napvilágot. Az egyik szerint [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc József]] tervezett lemondatásáról szóltak, vagy egy esetleges [[Puccs|államcsínyről]] (Larisch szerint Magyarországi ambíciókra vonatkozó papírokat rejtettek). Valószínűbb, hogy Rudolf politikai fogalmazványairól lehetett szó. Larisch írását részben megerősítik a rendőrség besúgói, aki jelentéseikben szerepeltetik a trónörökös és a Larisch grófnégrófnő közötti többszöri levél-, illetve csomagváltást. Az is tény, hogy az utolsó napokban Rudolf rendezte irattárát, több dokumentumot megsemmisített, másokat pedig megőrzésre adott át általa megbízhatónak vélt személyeknek.<ref>Hamann, 2008, 504-508. oldal</ref> Rudolf délután újra találkozott Larisch grófnévalgrófnővel, utána a [[Práter]]ben is látták őket, ekkorra már megállapodtak, hogy MariátMaria von Vatserát másnap személyesen kíséri Rudolfhoz. Este a bécsi német nagykövetségen Vilmos császár születésnapjának tiszteletére bált rendeztek, az este végén Maria miatt nyilvános veszekedés alakult Rudolf és [[Stefánia belga királyi hercegnő|felesége]] között.<ref>Hamann, 2008, 509. oldal</ref> Rudolf még az éjszaka magához hívatta Szepset, aki próbálta őt megnyugtatni. A zaklatott főherceg úgy érezte, megalázták és gúnyt űztek belőle az estélyen azzal, hogy német egyenruhában kellett egy olyan politikát magasztalnia, amelyet megvetett.<ref>Hamann, 2008, 513. oldal</ref> Az éjszakát [[Mizzi Kaspar]]ral töltötte.
 
=== Január 28. ===
A francia választások során [[Georges Boulanger|Boulanger]] komoly részsikereket aratott, ami tovább fokozta Rudolf szorongását egy francia–német, illetve egy osztrák–magyar–orosz háborúval kapcsolatban.<ref>Hamann, 2008, 515. oldal</ref> Az előző napi megbeszéléshez híven – miután egy kis kitérőt tettek egy fehérnemű-üzlet felé – Larisch grófnégrófnő a trónörököshöz vitte MariátMaria von Vetserát, akit a trónörökös [[Josef Bratfisch|Josef Bratfisch-sel]]{{wd|Q1704364}} továbbvitetett [[Alland|Mayerling]] felé. Ezután Larisch bejelentette a lány eltűnését a Vetsera családnál, majd a rendőrkapitányságon is.
 
Rudolf kiegészítette végrendeletét és [[Szőgyény-Marich László (jogász, 1840–1916)|Szögyénynek]] utasításokat adott négy búcsúlevelével kapcsolatban, melyet a bécsi Török-szobában található íróasztalában helyezett el. A búcsúlevelek közül egynek, melyet feleségének írt, ismerjük a teljes szövegét:<ref>[https://larsfriedrichblog.wordpress.com/2015/12/11/als-per-kleinanzeige-der-letzte-brief-rudolfs-verkauft-wurde/ Als per Kleinanzeige der letzte Brief Rudolfs verkauft wurde…]</ref>
 
''„Kedves Stefánia! Megszabadulsz tőlem és az általam okozott kellemetlenségektől; légy boldog a magad módján. Légy jó a szegény kislányhoz, ő minden, ami belőlem megmarad. Add át üdvözleteimet minden ismerősnek, különösen Bombellesnek, Spindlernek, Latournak, Wowónak, Gizellának, Lipótnak stb. stb. Nyugodtan megyek a halálba, mert csak ez mentheti meg jó hírnevemet. Szívből ölel szerető Rudolfod.”''<ref>''Liebe Stephanie! Du bist von meiner Gegenwart und Plage befreit; werde glücklich auf Deine Art. Sei gut für die arme Kleine, die das einzige ist, was von mir übrig bleibt. Allen Bekannten, besonders Bombelles, Spindler, Latour, Wowo, Gisela, Leopold etc etc, sage meine letzten Grüße. Ich gehe ruhig in den Tod, der allein meinen guten Namen retten kann. Dich herzlichst umarmend, Dein Dich liebender Rudolf.''</ref>
 
[[Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria főhercegnő|Mária Valériának]] írt leveléből egy rövid részlet fenn maradtfennmaradt húga naplójában: ''„Ha Papa egyszer lehunyja szemét, Ausztriára nagyon szomorú idők jönnek. Sajnos nagyon is jól tudom, mi következik, ezért azt tanácsolom, akkor menjetek el.”'' ABarátjának [[Moritz HirschnekHirsch]]{{wd|Q45214}} bárónak és Mizzi Kasparnak írott levelek tartalma nem ismert.
[[Fájl:Hoyos gróf Rudolf halálhírével a Burgba érkezik.jpg|bélyegkép|[[Hoyos József]] gróf Rudolf halálhírével a [[Hofburg|Burgba]] érkezik]]
Rudolf azután indult a lányMaria után Mayerlingbe, hogy egy várt táviratot és levelet megkapott, ám ezek tartalmáról nem tudni semmit.<ref>Hamann, 2008, 519-521. oldal</ref> Rudolfot a Roter Stadl vendéglőig egy kocsis kísérte, onnan Bratfisch és Maria társaságában hajtottak tovább, Rudolf azonban nem sokkal a cél előtt kiszállt a kocsiból és gyalog érkezett meg a kastélyhoz, délután fél négy körül. Bratfisch csak egy órával később ért oda. Azt, hogy egy lány is vele van, rajtuk kívül valószínűleg csak Rudolf inasa, Johann Loschek tudta.<ref>Hamann, 2008, 523. oldal</ref>
 
=== Január 29. ===
[[[[Hoyos József|Hoyos gróf]] és [[Coburg Fülöp herceg]] vadászatra volt hivatalos erre a napra Rudolfhoz, akide ő [[Megfázás|náthájára]] hivatkozva mentette kikimentette magát. Pontosan nem tudni a nap történéseit, de több visszaemlékezésben is megemlítik, hogy a nap folyamán Rudolf több levelet is írt, illetve dolgozott. Ezen a napon kellett volna visszatérnie [[Bécs]]be egy családi vacsorára, de Rudolf újra a náthájátnáthájára említve maradthivatkozva távoltávolmaradt az eseménytől, így Fülöp egymaga tért vissza. Ferenc József saját orvosát, Hermann von Widerhofert indította Mayerling felé, a rendőrség pedig egy ügynököt. Feltehetően ezen az estén további búcsúlevelek születettek, melyeknek tartalma csak visszaemlékezésekből, vagy egyáltalán nem ismert.<ref name="Hamann, 2008, 524-526. oldal">Hamann, 2008, 524-526. oldal</ref>
 
=== Január 30. ===
[[Fájl:Rudolf holttestének elszállítás Mayerlingből.jpeg|350px|bélyegkép|Rudolf holttestének elszállítása Mayerlingből|balra]]
A reggel történtreggeli eseményekkel kapcsolatban csak két ember visszaemlékezésére hagyatkozhatunk, az egyik, a vadásztárs Hoyos gróf, a másik pedig az inas, Johann Loschek, bár mindkettőben pontatlanságok és ellentmondások vannak. A legelfogadottabb verzió szerint Hoyos grófot 8 óra előtt pár perccel értesítette Loschek, hogy Rudolf nem nyit ajtót, pedig korábban arra kérte, hogy fél nyolc tájban ébressze fel. Mikor Hoyos az ajtót be akarta töretni, Loschek elmondta, hogy Rudolf nem egyedül töltötte az éjjelt, ezért Hoyos úgy döntött megvárja Fülöpöt, aki vonattal, majd az érte küldött kocsival érkezett. A herceg nyolc óra után ért a helyszínre, közösen betörték az ajtót és Loscheket küldték be megnézni, hogy mi történt. Loschek [[sztrichnin]]mérgezésre gyanakodott (feltételezések szerint, Rudolf először méreggel akart véget vetni életének, és a beavatott Loschek még erre a változatra volt felkészülve. Ezt megerősíteni látszik Dr. Heinrich Slatin, a hagyaték felvételével megbízott titkár 1931-ben tett nyilatkozata, mely szerint a tragédia után Rudolf lakosztályának átvizsgálása során egy Maria von Vetsera által írt cédulán a következő állt: ''„Inkább revolver mint méreg. A revolver biztosabb.”''<ref name="Hamann, 2008, 524-526. oldal"/>).<ref>Hamann, 2008, 519. oldal</ref>
 
Hoyos azonnal Bécsbe indult, és azt közölte [[Wittelsbach Erzsébet magyar királyné|ErzsébettelErzsébet királynéval]], hogy fiát Maria megmérgezte. Mária Valéria naplóbejegyzéséből tudni, hogy [[Helene Baltazzi|Maria anyja]], leányát keresve eljutott a [[Hofburg]]ba is, ahol Erzsébet közölte vele, hogy mindkettőjük gyermeke meghalt. Erzsébet ráparancsolt az anyára: ''„És most jól jegyezze meg, hogy Rudolfot szívroham ölte meg.”''<ref>Hamann, 2008, 542-543. oldal</ref>
 
=== Január 31. ===
[[Fájl:Mayerling15.jpg|bélyegkép|A szülők egyetlen fiuk halottas ágyánál]]
[[Fájl:Crown Prince Rudolf 1889.jpg|bélyegkép|Rudolf a ravatalon]]
Azonnal megindult a gépezet Maria von Vetsera jelenlétének eltitkolására. Ferenc József a dolgok elrendezésére [[Eduard von Paar|Paar grófot]] küldte. A Maria holttestét vizsgálók megállapították az öngyilkosság tényét, hogy így külön kivizsgálás nélkül lehessen eltemetni. Ezt a tényt azonban több nyilvánvaló adat is cáfolja. Ezek egyike a baloldali bemeneti seb, amit nem okozhatott magának, hiszen jobb kezes volt, emellett pedig a bal kezében egy zsebkendőt szorongatott, a kimeneti nyílás szélei szilánkosak voltak, a koponya egy részével együtt.<ref>Hamann, 2008, 549-550. oldal</ref> Maria holttestét azonnal eltávolították Rudolf mellől. [[január 31.|Január 31-én]] a mayerlingi kastélyból titokban a közeli [[Heiligenkreuzi apátság|heiligenkreuzi cisztercita apátság]]ba vitték, ott az öngyilkosok kriptájába helyezték. Az eseményen csak nagybátyja, [[Alexander Baltazzi]] és gyámja, [[Georg von Stockau|Stockau gróf]] vehettek részt, anyja megjelenését a rendőrfőnök nem engedélyezte. A Vetsera családot teljes hallgatásra kötelezték. (Maria holttestét csak jóval később helyezhették át mai sírhelyére, a [[Heiligenkreuz im Wienerwald|heiligenkreuzi]] községi temetőbe.) Másnap Paar gróf táviratot küldött Bécsbe, melynek tartalma csak annyi volt "Alles abgethan", vagyis minden elintézve.<ref>[http://www.origo.hu/hirmondo/tudomany/www.duke.edu/20150201-mayerling-rudolf-foherceg-osztrak-magyar-monarchia.html A mayerlingi vadászkastély máig élő rejtélye]</ref><ref name="Reference111">[http://www.spiegel.de/spiegel/print/d-43066420.html Bratfisch hat Wunderbar Gepfiffen - Der Spiegel 32/1960]</ref>
 
Január 31-én hajnali 2 órakor érkezett meg Rudolf holtteste a Hofburgba. Az orvos ekkor tájékoztatta Ferenc Józsefet az öngyilkosság tényéről és elkövetésének körülményeiről (többek között arról is, hogy Rudolf egy éjjeliszekrényre erősített tükör segítségével végezte el a pontos lövést).<ref>Hamann, 2008, 546. oldal</ref>
Rudolf holttestét február 4-én a Hofburg kápolnájában ravatalozták fel, egy arany sarkakkal és koronákkal díszített, fekete bársonnyal bevont koporsóban, mely hivatalosan csak megkoronázott uralkodóknak járt volna. A gyalogsági tábornokok aranygallérú fehér díszegyenruháját adták rá, melyet a Szent István-rend piros-zöld szalagjával és számos rendjellel egészítettek ki.<ref>[http://epa.oszk.hu/00000/00030/01823/pdf/01823.pdf Vasárnapi Ujság 1889. 36. évf. 6. sz. február 10.]</ref> Másnap, február 5-én délután négy órakor elindult a gyászmenet a kapucinusok temploma felé, hogy végsó búcsút vegyenek a trónörököstől. A kapucinusok templomában a gyászszertartást Cölestin Josef Ganglbauer, bécs érseke celebrálta, Koller és Stöger főpapok segítségével.<ref>[http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=apr&datum=18890206&query=%22Ganglbauer%22&provider=P02&ref=anno-search&seite=10 Die Presse, Mi, 6. Februar 1889]</ref><ref>[http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=sch&datum=18890209&query=%22Ganglbauer%22&provider=P02&ref=anno-search&seite=1 Salzburger Chronik, Sa, 9. Februar 1889]</ref> A legközelebbi családtagok közül a temetésen Erzsébet királyné és Mária Valéria és Stefánia nem vett részt, Ferenc József oldalán a [[II. Lipót belga király|belga királyi]] pár foglalt helyet a ravatallal szemben. A temetésen a főhercegek és főhercegnők mellett megjelent a kor társadalmának színe-java, köztük a két miniszterelnök, [[Eduard Taaffe|Taaffe]] és [[Tisza Kálmán|Tisza]], a Bécs és Budapest főpolgármesterei, az osztrák birodalmi gyűlés ([[Franciszek Jan Smolka|Smolka]]) és magyar képviselőház elnöke ([[Péchy Tamás|Péchy]])<ref>[http://epa.oszk.hu/00000/00030/01824/pdf/01824.pdf Vasárnapi Ujság 1889. 36. évf. 7. sz. február 17.]</ref> és nagykövetek, követek, tisztek és tábornokok ([[Erich von Falkenhayn|Falkenhayn]], [[Helmuth Johannes Ludwig von Moltke|Moltke]]) és a nemesség képviselői.<ref>[http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno?aid=ptb&datum=18890206&query=%22Ganglbauer%22&provider=P02&ref=anno-search&seite=1 Prager Tagblatt, Mi, 6. Februar 1889]</ref> A szertartás szűkebb körben körben folytatódott tovább, immár a sírboltban körülbelül negyedórán át. A temetés végül nem sokkal 5 óra előtt ért véget. Hatalmas tömeg kísérte figyelemmel az eseményeket, mely nagy tolongáshoz is vezetett, a tömegben többen rosszul lettek, vagy elájultak. A temetés után a birodalom számos egyházközségében tartottak megemlékező istentiszteleteketistentiszteletet a trónörökös tiszteletére. Azonban a halál módja miatt voltak olyan települések, amelyek megtagadták a megemlékezést, így például [[Bolzano (település)|Bozen]], [[Gorizia|Görz]], vagy az osztrák [[Floridsdorf]] és Donaulfeld.
 
== Haláluk rejtélye ==
Az utolsó napok eseménye köztközött számos olyan történés fedezhető fel, amelyet a különböző elméletek pártolói másként, saját igazuk bizonyítására használnak fel. Mivel a tetthelyen nem volt helyszíni szemle és hivatalos rendőrségi jelentés sem készült, valamint a halottszemle és a boncolási jegyzőkönyvek is később íródtak és azok is ellentmondásosak, 50 körüli azon elméletelméletek száma, amely az eseményeket igyekszenek megmagyarázni.<ref>Curtis D. MacDougall:=Understanding public opinion (W. C. Brown Co, 1969)</ref>
 
=== Kettős öngyilkosság ===
Az öngyilkosság három lehetséges oka:
* depresszió és melankólia
* apjának elutasító magatartása Stefániával kötött házasságának felbontására vonatkozóan
* félelem a politikai összeesküvés miatti felelősségre vonástól
Az események pontos rekonstruálása a források hiányossága miatt lehetetlen, mert a Rudolf után fennmaradt papírokat alaposan szelektálták, a búcsúlevelekből pedig többet császári nyomással szereztek meg (például Moritz Hirsch özvegyétől). Ennek ellenére a kettős öngyilkosság ténye bizonyítottnak vehető. Dr. Heinrich Slatin, a hagyaték felvételével megbízott titkár is emellett érvelt és a legújabban előkerült bizonyítékok is ezt támasztják alá. Rudolf előbb fő belőtte Mariát, majd maga ellen fordította a fegyvert.<ref>Hamann, 2008, 518, 535. oldal</ref><ref name="Reference333">[http://www.dailymail.co.uk/news/article-3182262/Please-forgive-not-resist-love-Sensational-letter-hidden-bank-vault-90-years-reveals-passion-one-history-s-great-affairs.html 'Please forgive me, I could not resist love']</ref>
 
A hátrahagyott búcsúlevelek, illetve az azokból ismert részletek is a kettős öngyilkosságot igazolják. Rudolf az inasának, Loscheknek írott levelében - melynek nyoma veszett, így csak Loschek 40 évvel későbbi visszaemlékezéséből ismerjük - a MariavalMariával való közös temetésről rendelkezett, Heiligenkreuzban. Visszaemlékezésében felfedezhető egy ellentmondás, ugyan is Loschek állítása szerint Rudolf kérte őt, hogy juttassa el feleségének szóló búcsúlevelét Bécsbe, holott ez akkor már a bécsi asztalán volt. Ő maga is a kettős öngyilkosság mellett foglalt állást, 2 lövésről tesz említést, kizárva egy harmadik személy jelenlétét.(Berliner Illustrirte Zeitung 1932/04/24).<ref name="Reference444">Hamann, 2008, 536. oldal</ref>
<gallery class="center">
Kép:Rudolf ravatala 1889-7.jpg|[[Feszty Árpád]] rajza a ravatalon fekvő Rudolfról
Kép:Rudolf gyászmenete 3 120 1889-8.JPG|Rudolf megérkezik végső nyughelyére, a [[Császári kripta|kapucinusok templomának kriptájához]]
</gallery>
Slatin beszámolójában említést tesz a Loscheknek írt levélről, ezentúl egy táviratról, mely a [[Heiligenkreuzi apátság|heiligenkreuzi cisztercita apátság]] perjelének szólt, felszólítva az elhunytakért való imádkozásra, illetve további öt levelet, melyek közül csak kettő ismert. Az egyik Rudolf anyjához írott levele volt, mely nem maradt fenn, ugyanis Erzsébet bizalmasa, [[Ferenczy Ida]] megsemmisítette, ám egy Egon Corti történésszel folytatott beszélgetése során Ferenczy elmondta, hogy a levélből kiderült, hogy Rudolf nem tartotta magát apja méltó fiának és kérte, hogy a lánnyal együtt temessék Heiligenkreuzba. Ferenczy megerősítette az öngyilkosság tényét is, szerinte Maria társa volt a halálban, de nem ő volt a történések kiváltója, és hangsúlyozta, hogy a levélben sem volt szó a tettek indokáról. [[Habsburg–Lotaringiai Erzsébet Mária főhercegnő|Rudolf lánya]] szerint a levélben azt is megemlítette, hogy méltatlanná vált tiszti rangjához, ezért nem merne újra apja szeme elé kerülni. A másik ismert boríték - melyet Rudolf címzett meg<ref name="Reference333"/> - Maria családtagjainak írt búcsúleveleit tartalmazta (több más más irat mellett). A dokumentumokat 2015-ben találták meg egy bank széfjében, Maria anyjának írott levéléből egyértelműen kiderül az önkezűség (illetve a közös megegyezés): ''"Bocsássátok meg, amit teszek, de nem tudtam ellenállni a szerelemnek."''
 
A további három búcsúlevél címzettje ismeretlen. Feltételezések szerint az egyik Maria von Vetsera levele lehetett [[I. Mihály bragancaiportugál herceghezkirály#Házassága, melyhezutódai|Mihály bragançai herceghez]], melyhez Rudolf is írt néhány szót (''„Szervusz Vízhordó”''). [[[[Marie Louise von Larisch-Moennich|Larisch grófnégrófnő]] is említést tesz egy neki szóló levélről, melyben állítása szerint Maria kéri bocsánatát a szenvedésért, melyet neki okoztak, és kéri, hogy ha a tettük után helyzete nehézzé válik, kövesse példájukat. Rudolf egy [[Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg|Frigyes főhercegnek]] írt táviratát az [[Országos Széchényi Könyvtár]], kézirattárában őrzik, melyet 31-én találtak meg Mayerlingben.<ref>Hamann, 2008, 530-534. oldal</ref>
 
A Rothschild-bankház egy közlése is az [[öngyilkosság]]ról szólt, ennek alapját pont Hoyos szolgáltatta, aki megállíttatta a legközelebb érkező vonatot, azzal az indokkal, hogy azonnal Bécsbe kell jutnia, mert a trónörökös főbe lőtte magát.<ref>Hamann, 2008, 544-545. oldal</ref>
[[Fájl:Rudolf, a koporsó beszentelése.jpg|250px|bélyegkép|Rudolf koporsójának beszentelése]]
A kettős öngyilkosság egy változatát Maurice PalaeologusPaléologue: ''Eugénie császárné vallomásai'' című írásában közölte. Ebből kiderül, hogy a [[Eugénia francia császárné|francia császárné]] megosztotta vele információit az eset kapcsán, melyet egyenesen Rudolf anyjától tudott meg. Elmondása szerint Rudolfnak valóban volt egy heves vitája apjával, Maria miatt és apja a kapcsolat felbontására kötelezte, különben nem lehet tovább az örököse. Annyi engedményt tett fia felé, hogy egy utolsó alkalommal még találkozhatnak. Erre MayerlingbeMayerlingben került sor, ahol a trónörökös felvázolta szándékát, mire a lány közölte, hogy állapotos. Szóváltásba bonyolódtak, folyamatosan azt hangoztatva, hogy nem élhetnek tovább, végül Rudolf fegyvert ragadott és mellkason lőtte a lányt. Állítása szerint Rudolf, anyjának írt levelében megírja, hogy azért lett öngyilkos, mivel elvett egy másik életet és így nincs többé joga az életre.<ref>[https://books.google.hu/books?id=-He5CwAAQBAJ&pg=PT128&lpg=PT128&dq=maurice+pal%C3%A9ologue+rudolph&source=bl&ots=AlvW7BnC3m&sig=aAlkfaOEytWELwGLNgLoDE_S0e0&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwiDq9qF4pPMAhWJbZoKHepIBegQ6AEILjAD#v=onepage&q=maurice%20pal%C3%A9ologue%20rudolph&f=false Maurice Paléologue: Eugénie császárné vallomásai]</ref>
 
Az öngyilkosság politikai indíttatássáról [[Marie Louise von Larisch-Moennich|Marie Larisch grófnő]] tett említést. Véleménye szerint Rudolf azért követett el öngyilkosságot, mert félt a felelősségre vonástól, amiért Ferenc József ellen államcsínyt tervezett, azzal a céllal, hogy a magyar koronát megszerezze. Ezt állítása szerint maga [[Habsburg–Toscanai János Szalvátor főherceg|János Szalvátor]] közölte vele, mikor a főherceg elment a Larischnál elhelyezett kazettáért.
Ez azonban nem tekinthető valósnak és több ponton is támadható, nem valószínű, hogy igaz. A cáfolatok szerint Rudolf megkoronázása (és egyben az alkotmányra való felesketése) már a kiegyezéskor és 1876-ban is felmerült, tehát nem lenne államcsínynek tekinthető, illetve valószínűtlennek tartják, hogy az akkor kegyvesztetté vált grófnénakgrófnőnek János Szalvátor ilyen titkos információkat kiadott volna János Szalvátor. Azt is kétségbe vonják, hogy ha valóban szó lett volna ilyenről, akkor kérdéses, hogy Andrássy 3három nappal Rudolf halála után előhozakodott volna ugyanezzel a témával az új trónörökös, fiával[[Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg|Ferenc Ferdinánddal]] kapcsolatban.<ref>Hamann, 2008, 563-564. oldal</ref>
 
Peter Pötschner (1924-2012), restaurátor, a bécsi szobrok, épületek és festmények szakértője,<ref>[http://www.bda.at/text/136/Aktuell/17744/HR-Dr-Peter-Poetschner-1924-2012 HR Dr. Peter Pötschner, 1924 - 2012]</ref> tíz év kutatása után kifejtette saját elképzelésit a Mayerlingben történtekkel kapcsolatban. Megvizsgálva a két áldozatról készült fényképeket, festményeket arra a következtetésre jutott, hogy Rudolf és Maria álla, orra és füleik feltűnő hasonlóságot mutat, és hogy valójában féltestvérek voltak, és erről a tényről nem sokkal a tragédia előtt értesítette Ferenc József a fiát. A feltételezés korántsem volt újkeletű, mert már Ernst Planitz 1889-ben megjelent művében (''Die volle Wahrheit über den Tod des Kronprinzen Rudolf von Österreich – A teljes igazság Rudolf főherceg haláláról''), is említést tett arról a bécsi pletykáról, hogy MarieMaria Vonvon Vetsera Ferenc József törvénytelen lánya volt. Pötschner munkájában a Vetsera család múltját vizsgálva bizonyítottnak látta a tényt, hogy Maria törvénytelen gyermek volt. Átvizsgálva ugyanis a rendelkezésre álló iratokat, arra a következtetése jutott, hogy az apa, Albin von Vetsera báró, osztrák diplomata (1825–1887) tíz hónappal és 12&nbsp;nappal a lány születése előtt távozott otthonról, és diplomataként dolgozott Szentpéterváron. Vetsera báró karrierjének gyors előrehaladásában is a császárnak tett „kényes szívességek nyújtásában” kereste. A házas felek ekkorra már elhidegültek egymástól és Helenea férjebáró távozása után felesége Helene továbbra is Bécsben maradt. A legfőbb érvként azonban azt hozza fel, ahogy Helene felbőszült azon a tényen, hogy [[Marie Louise von Larisch-Moennich|Larisch grófnégrófnő]] titokban megszervezte lánya és a trónörökös közötti találkákat.<ref name="Reference111"/>
 
=== Gyilkosság? ===
Bizonytalanságra ad okot az a tény is, hogy Rudolf közvetlen halála előtt is intézkedéseket hozott. Levelet küldött például a Badenben élő Alexander Koller tábornoknak, akit meghívott vacsorára, és Károlyi Istvánnak is, akivel a véderőtörvény kapcsán állt kapcsolatban. Ezeket a tényeket a gyilkosság elmélet képviselő előszeretettel használják fel döntő bizonyítékként. Az azonban kétségtelen tény, hogy Rudolf nem lehetett biztos sem az öngyilkosságban, sem pedig abban, hogy a fiatal lányt is magával rántsa. Rudolf ugyanis még a halál előtt utasította Bratfischt, hogy másnap reggel 8-ra jelenjen meg a fiákerrel és vigye Bécsbe Mariat.<ref>Hamann, 2008, 534. oldal</ref>
 
1945 tavaszán a szovjet csapatok feldúlták az apátságot, így Maria von Vetsera nyughelyét is. A maradványok újratemetése előtt felkérték Gerd Hollert, hogy vizsgálja meg azokat. Holler szakvéleményében azt a megállapítást tette, hogy a koponyán nem volt golyó ütötte nyom. A Vatikánban történt kutatás után felállította elméletét Mayerlinggel kapcsolatban, mely szerint Maria egy rosszul sikerült abortusz következtében vesztette életét, és a kétségbe esett Rudolf végzett magával.<ref name="Reference222"/><ref>Holler, Gerd, Mayerling: ''Die Lösung des RatselsRätsels – [Mayerling: The Solution toA therejtély Puzzle]megoldása'', Molden, 1983</ref>
[[Fájl:Mayerling12.jpg|bélyegkép|Mayerlingi szoba rekonstrukció]]
[[1991]]-ben [[Maria von Vetsera]] földi maradványait ellopták a [[Heiligenkreuz im Wienerwald|heiligenkreuzi]] temetőből. A rendőrség megtalálta a tettest, Helmut Flatzelsteiner, a linzi bútorkereskedőt, aki megszállottan kutatott az események után. Saját költségén törvényszéki vizsgálatokat végzettvégztetett a maradványokon 1993 februárjában.<ref>Pannell, Robert, Pannell: ''Murder at Mayerling? – Gyilkosság Mayerlingben?'', History Today, Volume 58, No. 11, November 2008, p. 67.</ref> A kutatás eredményeit nem hozták nyilvánosságra és nem is rendszerezték azokat. Azt nem sikerült tisztázni, hogy a maradványok MariatólMariától származnak-e, mert a [[Dezoxiribonukleinsav|DNS]] vizsgálatotvizsgálatokat nem engedélyezték. Ruházata alapján az 1890-es években temethették el, kora pedig 18 év körüli lehetett. Flatzelsteiner mindent gondosan lefényképezett, ezekből kiderül, hogy valószínűleg 9&nbsp;mm-es revolverből származó lövések nyomai találhatók a koponya bal oldalán.<ref>[http://www.attiladolhai.gportal.hu/gindex.php?pg=23982840 Rudolf (Történelmi háttér)]</ref><ref>[http://www.stift-heiligenkreuz.org/wallfahrts-und-ausflugsziele/mayerling/ Das Grab Mary Vetseras]</ref>
 
==== Zavarba ejtő tanúvallomások ====
A különböző tanúk eltérő vallomásaikkal csak fokozták a történtek körül kialakult bizonytalanságot.<ref>[http://fishingandhuntingtv.com/hungarian/vadaszeletek-1-rudolf-tronorokos/ Vadászéletek 1. – Rudolf trónörökös]</ref>
 
Nagynénje, [[Mária Terézia portugál infánsnő (1855–1944)|Mária Terézia]] állítása szerint a ravatalon fekvő trónörökös kesztyűje pamuttal volt kitömve, mert a keze eltört, és állítása szerint Rudolf beszélt neki arról, hogy gyilkosság áldozatává fog válni. Ehhez részben kapcsolódik [[Zita magyar királyné|Zita királyné]] testvérének, Xavér Bourbon–pármai hercegnek vallomása, akinek Aa [[História (folyóirat)|Historia magazin]] 1982. decemberi számában megjelent interjúja szerint Rudolf kézfeje le volt vágva.<ref name="marilynkaydennis.wordpress.com">[https://marilynkaydennis.wordpress.com/2011/08/24/elisabeth-the-suffering-empress-part-6/ Elisabeth, the suffering empress – part 6]</ref> Ezt cáfolja [[Festetics Mária]] - aki látta a ravatalon Rudolfot -visszaemlékezése, mely szerint a lövés nyomai a halántékon láthatóak voltak, illetve a kezén a lövés következtében keletkezett égési nyomokat vett észre. Tagadta azokat a híreszteléseket, mely szerint a szabadkőművesek gyilkolták volna meg Rudolfot és, hogy eskütevő ujját eltávolítottáktávolították volna el így.<ref name="Hamann, 2008, 548. oldal"/>
 
Rudolf ütésektől megsérült fejének tényét -melyről tapintással bizonyosodtak meg- megemlítik testvérével, Gizellával<ref>francia wikipedia</ref> és [[Mária Terézia portugál infánsnő (1855–1944)|Mária Teréziával]] kapcsolatban is.<ref name="marilynkaydennis.wordpress.com"/>
 
Az osztrák–magyar [[vatikán]]i nagykövet unokájának, Helen Esterházynak visszaemlékezése szerint, nagyapja dekódolta azt a második titkos táviratot, ami a Bécs a Szentszékkel váltott Rudolf egyházi temetésével kapcsolatban, és amelyből kiderült, hogy Rudolf gyilkosság áldozata lett. Ez a távirat sem a Vatikán, sem Bécs irattárában nem található meg.<ref>[https://marilynkaydennis.wordpress.com/2011/08/23/elisabeth-the-suffering-empress-part-5/ Elisabeth, the suffering empress – part 5] {{en}}</ref> Más források szerint a Vatikán birtokában van ennek az iratnak, csak nem adja ki.<ref>[http://www.epa.hu/00100/00181/00015/11.htm Fejtő Ferenc: Megfejtették a mayerlingi tragédia rejtélyét?]</ref>
 
1889-ben a bécsi német nagykövet [[Otto von Bismarck|Bismarcknak]] írott levelében - Luigi Galimberti pápai nuncius és Laurenz Mayer udvari alamizsnásra hivatkozva - a gyilkosság mellett érvel, leírja, hogy a sérülések máshol találhatók, és a nyilvánosságra hozotton kívül több is van, illetve, hogy a revolver nem Rudolfé volt, valamint annak mind a hat golyóját kilőtték.<ref>[http://sisiweb.gportal.hu/gindex.php?pg=12136146&nid=2297176 J. D. Cars: Sisi avagy a végzet]</ref>
 
A [[V. György brit király|walesi herceg]] arról tájékoztatja anyját, [[Viktória brit királynő|Viktóriát]], hogy Lord Salisbury biztos afelől, "hogy Rudolf és a szegény lány gyilkosság áldozata lett."<ref>[https://books.google.hu/books?id=X6oKFkd_H-kC&pg=PT439&lpg=PT439&dq=mayerling+salisbury+unfortunate+murdered&source=bl&ots=S3JGk0N6wG&sig=SB8UqavpQiq275SdqHtx7uj9H8A&hl=hu&sa=X&ved=0ahUKEwjTnpHKqJbMAhXkHJoKHVWpBo8Q6AEIGjAA#v=onepage&q=mayerling%20salisbury%20unfortunate%20murdered&f=false Hans Holzer: Ghosts: True Encounters with the World Beyond]</ref>