„A mezőgazdaság kialakulása” változatai közötti eltérés

Ezek a táplálékforrásban bekövetkezett változások nem egy célirányos beavatkozástól függtek, hanem az alkalmazkodás és a nem tudatos kiválasztás folyamatától, ahogy azt a [[neolitikum]] gyűjtögetői végezték.

A vadbúza rendelkezik azzal a természeti adottsággal, hogy az érett kalászok felbomlanak és a magok kihullanak. A hosszú toklászok révén az anyanövényből a magok messze hulltak, és a földet érést követően viszonylag szilárdan ültek a talajban. Valamennyi vadon növő fűfélének ez a tulajdonsága egyfajta „önültetési” folyamatot biztosít. Ami a természetben észszerű folyamat, az a vadbúza első gyűjtője számára hátrányt jelentett, mivel a magvak elhullása csökkentette a termést. Vagy éretlen gabonát kellett begyűjteni, vagy az érés idején nagy veszteségek keletkeztek.

De éppen ez a kellemetlen helyzet vezetett el a kultúrnövényhez. A domesztikáció a növény normálistól eltérő tulajdonságaira alapult. A genetikai hiányosságok miatt számos búzanövény nem tudta kalászait szétszórni és nem tudott szaporodni. Ezért az érés idején éppen ezekből a magokból nagyobb mennyiséget nyertek, mint a normálisokból. A betakarítás vége felé csak az elütő típusú növényeknek lehetett még magja.

A termésből a faluba történő beszállításakor valószínűleg sok elveszett. A magok szerencsés körülmények között kedvező talajba hullottak, kivált hogy az első települések mindig vízlelőhelyek közelében és a dombos vidéken növő vad formáktól jelentős távolságra álltak. A következő évben kihajtó növények többségükben nem szóródó fajták voltak és a falu közelében nőttek, tehát előnyösen aratták le őket. Ennek a nem tudatos szelekciónak állandó ismétlődése végül egyre nagyobb és termékenyebb búzaföldek kialakulásához vezetett, a falu közelében. Hasonló változás ment végbe minden egyes nem maghullató növény esetében, melyeket az ember gyűjtött. A döntő lépés a valóságos földművelés felé azután az értékes magvak megőrzésével és tervszerű vetésével következett be.

Az első növény, melyet i.e. 4000 körül [[Kína|Kínában]] termesztettek, a [[köles]] volt. Vad formája a [[Sárga-folyó]] középső folyásánál egy erdő nélküli területen, de termékeny lösztalajon nőtt. Már 4000 körül termesztettek Észak-Kína falvaiban muhart. Maguk a falvak, így [[Pan-Po]], meglehetősen nagyok voltak (kb. 600 lakos). A szokásos vesszőfonatú, agyagból vert falú épületeket gyűrű alakú árok védelmezte, és a számos éléstár igen fejlett mezőgazdaságra utal.

Kína jelenleg legfontosabb kultúrnövényét, a [[rizs]]t, melynek vad formája Dél-Kína szubtropikus éghajlata alatt nő, i.e. 3000 körül domesztikálták.

Még korábban volt földművelés [[Délkelet-Ázsia|Délkelet-Ázsiában]]. [[Thaiföld]]ön az i.e. 7000 körüli időtől domesztikált lóbabot és egy borsófajtát találtak. Rizstermesztéssel valószínűleg már egy évezreddel a kínai művelés előtt foglalkoztak.

Egy időben kezdődött el a földművelés Mexikóban és Peruban. Mexikó kedvező előfeltételek birtokában volt, mert itt a föld a legeltérőbb természeti feltételekkel rendelkezett, és a sokféle talajminőség az élvezhető vad növények ugyanolyan sokféleségét biztosította. Ezek azonban – nem úgy, mint a Közel-Keleten – nem borították el az egész földterületet, úgyhogy a megtelepedő életmód csak jóval később következett be.

Közép-Amerika legfontosabb élelmiszernövénye, mely az indián [[maja civilizáció|maja]] és [[aztékok|azték]] kultúrák alapja lett, a [[kukorica]] volt. A legrégibb leletek az i.e. 5200-3400 közötti időszakból származnak. Még korábban domesztikálták a tököt és a babot. A neolitikus földművelés legrégibb amerikai leletei a Mexikói-öböl barlangjaiban, a Rio Grande-től délre találhatók (kb. i.e. 7000).

Peru magasan fekvő területén, amely gazdag vízben és vadban, feltehetően már i.e. 15 000 körül letelepültek vadászok és gyűjtögetők. A célirányos termesztés legrégebbi leletei kb. 5600-ra datálhatók. A csendes-óceáni partvidékek éghajlati sajátosságuknál fogva igen kellemetlen feltételeket nyújtottak a földművelésre; egyedül a tök tenyészett. A rendszeres termesztés ott csak 2500-ban következett el, miután a technikák és növények a felföldről a tengerpartra eljutottak.

A most már elegendő élelmiszer kínálat, a kevesebb vadászbaleset és különösen a gyermekgyilkosságok – mely a nomád életmódot folytató vadászok esetében túlélési szükségszerűség volt – visszaszorulása következtében jelentősen gyarapodott a népesség. Egy-egy település lakosainak száma csakhamar meghaladta táplálék lehetőségeit, úgyhogy egyes csoportok elvándoroltak, miután megfelelő vidéket találtak új falu alapítására. A földművelés döntően lendítette előre az emberi képességek fejlődését, és ezzel a civilizáció alapjává vált.