„Litvánia történelme” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
80. sor:
Az egyre jobban osztályokra bomló társadalom felső, uralkodó rétege a főnemesek voltak, a Gediminas- és [[Rurik-dinasztia|Rurikovics-]]dinasztiákból származó hercegek és a régi törzsfők leszármazottai, a Giedraitis-, Holszański- és Szvirszkij-családok. Alattuk helyezkedtek el a nemesek vagy bojárok, akik szigorúan a hercegeknek voltak alárendelve és többnyire szerény birtokaikon, tanyaházakban éltek. Földjeiket néhány cseléd, vagy esetenként rabszolga művelte. Katonai és igazgatási szolgálataikért cserébe a bojárok adómentességet kaptak és birtokokat a rutén területeken. A parasztság többsége szabad jogállású volt, de tőlük bizonyos áruk és termények beszolgáltatását és szolgáltatásokat vártak el. Ha ezeket nem tudták kifizetni (vagy bűncselekmény miatt), rabszolgákká is tehették őket.{{refhely|Baczkowski, 1999|55-61. o. |azonos=55-61}}{{refhely|Ochmański 1982|60-62. o.}}
A rutén fejedelmek ortodox vallásúak voltak és sok litván herceg maga is megkeresztelkedett; még azok is akik Ó-Litvániában éltek. A 14. századi Vilniusban a ruténeknek külön negyedük volt, itt épült fel az ortodox templom is. A nagyfejedelem kancelláriáján is írástudó ortodox egyházi személyek dolgoztak, akik után a [[rutén nyelv]] nem-egyházi írásbeli formáját is kancelláriai szláv nyelvnek nevezték el. A nagyfejedelemség legfontosabb dokumentumait, a [[Litván Metrica]] és [[Litvánia statútumai]] törvénykönyveket és a [[Litván krónika|Litván krónikát]] ezen a nyelven írták.
A fejedelmek szívesen látták a német, zsidó és örmény telepeseket; az utóbbi két felekezeti közösség közvetlenül a nagyfejedelem alá volt rendelve. Tatárok és [[krími karaiták]] zsoldosként szolgáltak a litván hadseregben, sőt a fejedelmek testőrségébe is bekerültek.
A városok sokkal lassabban fejlődtek, mint a teuton fennhatóság alatt lévő Poroszországban vagy Livóniában. Az eredeti litván területeken csak Vilniust (az új fővárost), Trakait (a régi fővárost) és Kaunast lehetett városnak nevezni.{{refhely|Baczkowski, 1999|55-61. o. |azonos=55-61}}{{refhely|Bumblauskas-Kulakauskas, 2013|22. o.|azonos=B22}}<ref name="Department of State Lithuania"/> Az ország közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központja Vilnius volt, amely összekötő szerepet játszott Közép- és Kelet-Európa, valamint a balti térség kereskedelmében. A vilniusi kereskedők speciális jogokat élveztek, az egész állam területén engedélyezték számukra a kereskedést, ezért sok rutén, lengyel vagy német (főleg Rigából) kereskedő Vilniusba költözött és házakat építettek maguknak. A várost három vár védte. Igazgatását a nagyfejedelem által kinevezett kormányzó végezte.{{refhely|Baczkowski, 1999|55-61. o. |azonos=55-61}}{{refhely|Ochmański 1982|62-63. o.}}
| |||