„Litvánia történelme” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
177. sor:
A Litván Nagyfejedelemség a maga külön törvényeivel, hadseregével és kincstárával még két évszázadig maradt fenn az unión belül.{{refhely|Stone, 2001|63. o.}} Mivel II. Zsigmond Ágost a rutén földeket Lengyelországhoz csatolta, az országhoz ekkor a mai Litvánián kívül a mai Belarusz és Nyugat-Oroszország egy része tartozott.{{refhely|Gierowski, 1986|105-109. o.}} 1573-tól a lengyel és litván uralkodó személye megegyezett, akit a két ország nemessége választott. A sajátos politikai rendszerben a nemesség számos – és egyre több – privilégiumot élvezett. Ezek (főleg a [[liberum veto]]) miatt az ország politikai anarchiába süllyedt, és végül nagyban hozzájárultak az állam széteséséhez.
 
A nagyfejedelemség ekkor az európai kulturális és gazdasági kapcsolatrendszer megbecsült tagja volt. A kereskedelmet illetően elsősorban gabonát exportált, még [[Amszterdam]]ba is szállítottak litván búzát. A nyugati és keleti kereszténység határán fekvő Vilnius vallási toleranciájával tűnt ki. Nagyszámú zsidó lakossága miatt Észak [[Jeruzsálem]]ének is nevezték. A fővárosban nagyhírű egyetem működött, és ismert volt a barokk építészet vilniusi iskolája. Lengyelország felosztása után a romanticizmus vilniusi iskolájából származott két neves költő, [[Adam Mickiewicz]] és [[Juliusz Słowacki]].<ref>History of Lithuania{{refhely|Bumblauskas-Kulakauskas, 2013|18. o.</ref>}}
[[Fájl:Etnoregionai.png|thumb|right|Litvánia néprajzi régiói]]
A 17. század közepétől pusztító háborúk sora rázta meg a lengyel–litván államot, az ún. [[Özönvíz (történelem)|Özönvíz]]. Az 1648-as [[Bohdan Hmelnickij|Hmelnickij-féle]] kozákfelkeléssel kezdődött,{{sfn|Snyder|2003|p=24}} majd [[Oroszország]] az [[Orosz–lengyel háború (1654–67)|1654–67-es háború]], a svédek pedig az 1655–61-es [[Északi háború (1655–60)|második északi háború]] keretein belül dúlták fel teljesen a két országot. Vilniust az orosz kozákok kifosztották és felgyújtották, a helyi nőket megerőszakolták.<ref>{{cite web |url=http://www.truelithuania.com/polish-lithuanian-commonwealth-1569-1795-256 |title=Lithuanian-Polish Commonwealth |work=truelithuania.com |language=angol |archiveurl=http://web.archive.org/web/20171117061628/http://www.truelithuania.com/polish-lithuanian-commonwealth-1569-1795-256 |archivedate=2017-11-17}}</ref> Mielőtt még teljesen magához térhetett volna, a [[nagy északi háború]] pusztította végig az uniót 1700–1721 között. Utóbbi idejében pestisjárvány és az 1709-es hideg év után éhínség miatt is szenvedtek a litvánok.