„Niki (kisregény)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Fölösleges szóköz ki
javítások itt-ott
28. sor:
| mek =
}}
[[Déry Tibor]] '''''Niki – Egy kutya története''''' című kisregénye az 1955-ös esztendő utolsó hónapjaiban készült, a [[Simon István (költő)|Simon István]] és [[Bodnár György]] szerkesztésében megjelent ''[[Új Hang (folyóirat, 1952–1956)|Új Hang]]'' című irodalmi folyóirat 1956-os évfolyamának júniusi és júliusi számában (tehát két részben) jelent meg, majd még 1956 őszén a [[Magvető Könyvkiadó|Magvető kiadó]] kisregénysorozatában került könyv alakban az olvasó elé. Ezt a kiadást később, már az író kiszabadulása és az irodalmi életbe történő visszatérése után számos újabb követte, és időközben a kisregény az angol, a francia, a német és az olasz olvasóhoz is eljutott, sőt szerepe volt abban, hogy Déry Tibor írásműre felfigyelt a nyugati szellemi élet, és megindult műveinek külföldi sikersorozata az ötvenes évek végén és a hatvanas években, a szerzőt még [[Irodalmi Nobel-díj|irodalmi Nobel-díjra]] is felterjesztették. SzerzeményeÍrása a középiskolai tananyag része, szerepel a kötelező vagy ajánlott olvasmányok között is.
 
== Szereplők ==
40. sor:
 
== Történet ==
Ancsa János, a salgótarjáni bányászcsaládból származó, ötvenéves mérnök és tanár, valamint a negyvenötödik életévét betöltött felesége [[Csobánka|Csobánkán]], él két bérelt szobában. Egyetlen fiuk [[Voronyezs]]nél elesett. 1948 tavaszának egyik napján egy foxterrier-keverék kutya állít be hozzájuk vacsoraidőben, majd ugyanúgy másnap is. Harmadik napon már vacsora előtt megérkezik, és a rákövetkező napokban percre pontosan megjelenik a házaspárnál. Egy idő elteltével a Pestről hazaérkező mérnököt már a buszmegállóban várja, és vidáman, nagy ugrásaival köszönti.
 
Mivel nem az övék a kutya, eleinte nem nagyon akarják, hogy hozzájuk szokjon, ezért egymás között hol „per kutyának”, hol „per foxinak” szólítják. Egy ideig azután is, hogy megtudják, a kutya neve: Niki. Azt is kiderítik, hogy a gazdája egy horthysta ezredes, aki már nyugdíjas éveit tölti. Az ezredes az ő házuktól három háznyira lakik, azonban a kutyát, úgymond, megőrzésre kapta.
58. sor:
Helyzetüket még inkább súlyosbítja az a körülmény, amikor egy sétáltatás alkalmával Nikit sintérek kezdik üldözni, akiktől az asszony csak úgy tudja megszabadítani kutyáját, hogy lefizeti őket.
 
Nem sokra rá felhívják a körzeti pártszervezetbe, ahol azt kérdezik tőle, nem gondolja-e, hogy el kéne válnia a férjétől. Pár hét múlva egy négytagú családot utalnak be társbérlőként a lakásába. Ő és Niki ekkor ismerkedik meg Patyi Andrással, a [[Ganz Villamossági Művek|Ganz Villany]] műszerészével, valamint annak családjával. Miután összebarátkoznak, a férfi és felesége gyakorta elkíséri őket sétájukra. Az időközben testileg leromlott kutya ilyenkor jobban élvezhette a játékot, mivel az erős férfikéz messzebbre tudta neki hajítani a köveket, mint a törékeny, beteges asszony. Mivel lelkileg erőre kap a tudattól, hogy férje él, és írni fog neki (ezt Jegyes-Molnár intézte el, aki csak fél évvel a történtek után értesül barátai helyzetéről), a sétáltatások gyakoribbakká válnak. Ezzel, és azzal, hogy sokat „beszélget” Nikivel, igyekszik életkedvéből részesíteni őt. Helyzetükön nem csak Jegyes-Molnár igyekszik könnyíteni, hanem Patyi András is, aki munkahelyén rendszeresen szóváteszi körülményeiket. Érvelése az, hogy egy politikai bűnösséggel gyanúsított férfi feleségét valóban éhhalálra kell-e ítélni a szocializmus érdekében, holott ő maga ártatlan.
 
Egy nap a Patyi részegen megy haza, és az örömében eléje szaladó kutyának fájdalmat okoz, amely miatt másnap bocsánatot akar kérni annak gazdaasszonyától, de a korábbi viszony nem áll helyre közöttük. Mint kiderül, azért itta le magát, mert beosztották propagandistának a III. [[Békekölcsön|Békekölcsön]] jegyzéséhez, amelynél azt a feladatot kapta, hogy az életszínvonal emelkedéséről meggyőzze a népet. Ennek ellenére Niki megbocsátotta volna az esetet, de a nő nem ereszti ki a hazatérőhöz. Valójában bántja, hogy a kutya immáron a társbérlőt várja úgy haza, mint egykor a férjét.
 
Jegyes-Molnár egy napon meglepetést szervezve, oldalkocsis motorján leviszi Ancsánét és Nikit Csobánkára, amely a kisállat utolsó jó napja lesz. A nap számára örömmel telik el, igyekszik minden emlékét felidézni. Ebbe beletartozik az is, hogy megkerget egy nyulat, mint annak idején tette azt, amikor gazdáival sétált itt. A nyúlvadászat ugyanúgy sikertelenül végződik, ezúttal amiatt, hogy hamar elfárad.
 
A kirándulás után Ancsáné elhatározza, hogy bepároztatja Nikit, azt gondolván, hogy az anyai örömök visszaadják a kutya életkedvét. Ám erre már nem kerül sor, mivel az állat megbetegszik, meghűl. Ebből ugyan két nap alatt kigyógyul, de valamilyen „kór” miatt állapota egyre rosszabbá válik. A nő kétszer is megpróbálja kideríteni, mi baja. Egyik alkalommal az állatorvosi főiskolára akarja vinni, de Niki ellenállása miatt ez nem sikerül, a karjából kiugorva rosszul esve beüti oldalát. Miközben vinnyogva fekszik a földön, egy nő érkezik oda hozzájuk, aki kalitkában egy papagájt cipel. A madár a kutya látványára szinte önkívületi állapotban azt kezdi el rikácsolni, hogy „Meghalt az édes... meghalt az édes, édes, édes!” A nő hazaviszi a kutyát, aki bevonul a szekrény alá, ahonnan nem jön elő többet. Másnap Patyiék egy barátja, egy állatorvos próbálja megvizsgálni, de nem tudják Nikit kicsalni a szekrény alól. Azt pedig, hogy bottal zavarják ki onnan, az asszony határozottan elutasítja. Niki hamarosan elpusztul, gazdasszonya úgy véli, halálát a szabadság és gazdájának elvesztése okozzaokozta. A halálát követő napon a mérnök hazatér, de kutyájának már csak a holtteste fogadja. Kiderül, nem tudta meg letartóztatásának és szabadon bocsátásának az okait. Elhatározzák, hogy Nikit eltemetik, emlékül pedig elteszik egyik kedvenc elfoglaltságának kellékét, egy követ.<ref>{{kiskapitális|Vadai (szerk.)}} (1998), 107-115. old.;</ref><ref>{{kiskapitális|Kissné Figeczky }} (?), 159-163. old.;</ref><ref>{{kiskapitális|Sándor }} (?), 27-31. old.;</ref><ref>{{kiskapitális|Herman }} (?), 144-153. old.;</ref>
 
== A mű háttere és jellemzése (''Élet a zsarnokság szorításában'') ==
=== ''A lelkiismeret lázadása'' ===
Déry kisregénye korszakot jelöl. Először abban az értelemben, hogy a huszadik századi magyar társadalom történetének egy rendkívül válságos időszakában keresi a közösségi tapasztalatok magyarázatát és a válság feloldásának lehetőségét. Másodszor pedig az író személyes eszmei és művészi fejlődésében. E kisregény lapjain összegződnek ugyanis felismerései, töprengései és ítéletei, és válik érvényessé egy művészi forma, amely hosszabb kísérletezés révén jött létre, egyszersmind a további törekvések kezdete lett.<ref name="PB90">{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 90. old.;</ref><ref name="matura22">{{kiskapitális|Pomogáts}} (1995), 22. old.;</ref>
A ''Niki'' mintegy a végső eredménye annak a küzdelemnek, amelyet az író a magyar társadalomnak és közéletnek azzal az eltorzulásával folytatott, amelyetamit a diktatórikus rendszer okozott. Ez a küzdelem valójában a '''Felelet'' című regény második kötetében már feltűnt, midőn az író elutasította az emberi személyiség gátlástalan korlátozását és a vele folytatott dogmatikus manipulációt. Azonban az ötvenes évek novelláiban bontakozott ki, a ''Vidám temetés''ben, a ''Téglafal mögött''ben, a ''Vendéglátás''ban és a ''Szerelem''ben. Déry a zsarnokság által okozott politikai torzulások és az általa bevezetett irodalompolitikai módszerek ellen lépett fel, egy demokratikus és humanista baloldali eszmeiség követelményeit kívánta érvényesíteni. Minél inkább napvilágra kerültek a Rákosi-féle vezetés bűnei, annál jobban érlelődött benne a tiltakozás és változtatás vágya. Gondolkodása és tevékenysége annak az embernek a morális drámáját szólaltatta meg, aki ragaszkodik a szocialista ideálok jegyében alakítandó társadalom humanisztikus küldetéséhez, hiszen ő maga is egy ilyen társadalomról álmodott, ugyanakkor elborzad attól az önkénytől, amelyet a kormányzásban kell tapasztalnia.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 90–91. old.;</ref><ref name="matura22"/>
 
A gazdasági romlás, az önkényeskedés, a pártvezetők személye körül kierőszakolt kultusz végképp elidegenítette a diktatórikus berendezkedéstől és a kormányzattól, ezzel együtt hallotta meg a valóságos helyzet megismerésének és a felismert igazság megfogalmazásának parancsát. „Ellentéteimből – írta 1956 tavaszán ''Útkaparó'' című publicisztikai válogatásának bevezetőjében –, melyeknek fojtása néha fájdalmasabb egy gyilkosságnál, egyre "világosabban oldódik ki egy nagy tanulság: az író mindenkinél jobban kötve van az igazsághoz." A kommunista párt politikájának nyilvános bírálatát nem minden belső harc nélkül vállalta, mégis úgy érezte, lelkiismerete követeli meg a szembeszegülést. Ennek a lelkiismereti drámának volt eredménye a ''Niki'' is. A kisregény mutatta be összefoglaló módon az író közérzetét és a korszak terhes atmoszféráját; az ábrázolás intenzitásában fejezve ki egy különleges történelmi szituáció lényegét.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 91. old.;</ref><ref name="matura22"/>
75. sor:
=== ''Regény és valóság'' ===
[[Image:Déry Tibor 1977.jpg|thumb|left|200px|A szerző az 1970-es évek vége felé ([[Vahl Ottó]] felvétele)]]
Déry Tibor műve látszólag egy foxikutya élettörténetét mesélte el attól kezdve, hogy a kutya gazdára talált, egészen keserves és korai pusztulásáig. Az állat sorsának fordulatai mögött azonban ott pereg egy család, sőt az ország története. Ancsa mérnök, Niki gazdája, a soproni bányászati akadémia tanára, majd egy államosított nagyvállalat igazgatója régi kommunista, és önfeláldozó lelkesedéssel vesz részt az országépítés nagy művében. Tisztessége, elvi kérlelhetetlensége azonban nem bizonyult jó tőkének, (személyi bosszú következtében), minthogy felfedezte és megtorolta egy enyveskezű „munkáskáder" visszaéléseit, egyre méltatlanabb munkakörökbe, végül börtönbe kerül, és csak hosszú évek szenvedései után szabadul, éppen akkor, midőn kutyája elpusztult a szekrény alatt. Az ő sorsából, valamint a regény mellékszereplőinek: az Ancsáné lakásába beköltöztetett munkásnak vagy a mérnök régi bányász barátjának történetéből a kommunista diktatúra korszakának alapvető politikai és erkölcsi konfliktusai bontakoznak ki. Elsősorban a fokozódó önkény példái, az országos némaság és képmutatás, a vezetés körében meghonosodott cinikus közöny, amely nem vesz tudomást az egyszerű emberek megpróbáltatásairól. A feszültségek között vergődő, válságos társadalmat azonban úgy ábrázolja az író, hogy elkerüli a harsány színeket, a „leleplező" publicisztika közhelyeit. A regény művészi hitelét a tartózkodás, az irónia és a tragikus érzés szerves egysége, az ábrázolás arányossága és ökonómiája teremti meg.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 91–92. old.;</ref><ref name="matura22"/>
 
A kisregény úgynevezett „szerzői elbeszélés", vagyis a történet krónikása, mesemondója beszéli el a cselekményt, jellemzi a szereplőket és kommentálja az eseményeket. Ez a szerző magával az íróval azonos, mint ahogy az Ancsa házaspárnak tulajdonított gondolatok is Déry Tibor gondolatai. Ezek az írói kommentárok - az ember és az állat viszonyáról, a természet értékeiről, a szabadság fontosságáról és hiányának gyötrelmeiről, a kiszolgáltatottság elviselhetetlenségéről és a szeretet vigasztaló erejéről - minduntalan átszövik és megszakítják az elbeszélést. A cselekmény és az esszészerű kommentár váltakozása bizonyos belső ritmust ad a szövegnek: a történelem- és erkölcsbölcselet magaslatára emeli a leszűrhető tanulságokat.<ref name="PB92">{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 92. old.;</ref><ref name="matura22"/>
92. sor:
A német író, nem véletlenül, az [[első világháború]] utolsó évében, a német birodalmi gondolkodás és hagyomány közelgő összeomlása idején, azt vizsgálta, hogy miként válik valaki egy másik élőlény urává, és ez a viszony milyen belső konfliktusoktól terhes. Thomas Mann Bausán kutyája minden tekintetben alávetetten él, Márai Sándor Csutorája vele szemben lázadó, aki képtelen elviselni azt a rendet és fegyelmet, amit a polgári életforma jelent. Ezért „zendülővé" válik, mint az író nem egy regényhőse, amire viszont gazdája: az író „sértődöttséggel" válaszol, mint környezetének viselkedésére, alakulására maga Márai is. A kutya és az író együttélése ezért lesz lehetetlen, és végül Csutora fellázadva és vereséget szenvedve, megtörve és megszégyenülve elhagyja otthonát, és elindul ismeretlen végzete elé.<ref name="PB93"/><ref name="matura24">{{kiskapitális|Pomogáts}} (1995), 24. old.;</ref>
 
Déry Tibor kutyaregénye mindkét elképzeléssel számot vetett, és mindkettőtől különbözik, noha kétségtelenül akadnak hasonlóságok a ''Niki'' és a két másik mű között – így például Ancsáék kutyájának csobánkai „nyúlvadászata" emlékeztet Bausán nagy vadászjelenetére. A Déry-regény „hősének" alakja mégis egészen más jelképes jelentéseket hordoz, Niki nem az alávetettség és nem a zendülés szimbóluma, hanem a családias szereteté és természetes jóindulaté, a gazdái iránti őszinte odaadásé, amely éppúgy megszabja vidám, ámde túlságosan is rövid ifjúságát, mint szomorú hanyatlását és végzetét. Niki nem rab és nem lázadó, ellenkezőleg, csupa természetesség, csupa ártatlanság és csupa szeretet. Boldog lehetett volna maga választotta gazdáinál, szomorú sorsát a megrontott társadalom és az elfajult hatalom okozta, és korai halála válasz arra a kérdésre, amelyet az „ötvenes évek" tettek fel, nevezetesen: lehet-e, érdemes-e élni szabadság híján, nélkülözve a szeretet köznapi melegét.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 93–94. old.;</ref><ref name="matura24"/>
 
=== ''Természet és társadalom'' ===
107. sor:
Csakhogy Niki függőségét a kölcsönös szeretet enyhíti, sőt teszi lényegtelenné, az a szeretet, amelyet gazdái iránt érez, és amellyel őt gazdái veszik körül. Helyzete így nemcsak példázata, hanem ellenképe is az emberi viszonyoknak, amelyek nélkülözik a kutya és gazdái között kialakuló méltányosságot és jóindulatot. Végül Niki pusztulásának is példázatos értelme van: arra utal, hogy egyszerű és védtelen élete miként sorvad el a föléje növő hatalom értelmetlen nyomása alatt, és hogy ez a pusztulás jóvátehetetlen marad.<ref name="PB95"/><ref name="matura24"/>
 
Niki sorsa tragikus és emberi tragédiákra utal. Az Ancsáné körül szövődő emberi közösség (a mérnök barátja, a társbérlők) azonban az együttérzés és az emberség szép példáit mutatja fel, és ezek a példák azt tanúsítják, hogy az emberi szolidaritás humánus eszménye töretlen maradt. Az újrakezdés, a bizalom lehetőségét sugalmazza a kisregény befejezése is: az asszony megőrizte hűségét, életelveit, a mérnök hazatér, az élet új fejezetet kezd a szenvedések és megpróbáltatások után. A kutya végzete azonban eközben beteljesedett, és ez arra utal, hogy az újrakezdésben ott rejlikrejlenek a tragédiák, a jóvátehetetlen sérülések nyomanyomai és emlékeemlékei: vannak veszteségek, amelyeket nem lehet jóvátenni. Mégis az újrakezdés lehet a jövő és a remény záloga: a ''Niki'' írója fájdalommal ábrázolta a szenvedést és pusztulást, de még őrizte a reményt.<ref>{{kiskapitális|Pomogáts – Botka}} (1995), 95–96. old.;</ref><ref>{{kiskapitális|Pomogáts}} (1995), 24–25. old.;</ref>
 
=== ''Regényszerkezet és érzelmi szerkezet'' ===