„Halottak napja” változatai közötti eltérés

Az [[ókor]]i [[Ókori Róma|rómaiak]] őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. A [[Ősök tisztelete|holtak tiszteleté]]nek szánt, róluk megemlékező ünnep már az [[ókor]]i [[Római Birodalom|Rómában]] is létezett [[Parentalia|feralia]] néven. Február 22-én minden római család megülte a [[Caristia|caristiát]], a kölcsönös szeretet ünnepét, s egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a feralia komorságát. A holtakról való megemlékezés az [[Ókeresztény egyház|ókereszténység]] kora óta, a [[3. század]]tól, minden liturgiában megtalálható volt a [[Szentmise|Szentmisében]].

Az egyházban először [[998]]-ban ünnepelték önálló ünnepként a Halottak napját. [[Clunyi Szent Odilo|Szent Odiló]] [[Clunyi apátság|clunyi]] [[bencések|bencés]] [[apát]] kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az [[üdvözülés|üdvözült]] lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívőről is.

Az ünnep a [[11. század]]ban terjedt el széles körben, s a [[14. század]]ban vált hivatalossá. A halottak napján mondott imádság a [[Halottak olvasója]], amely öt tizedből áll, [[Jézus]] öt sebének emlékezetére. Az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés, az értük való közbenjárás a purgatórium ([[tisztítótűz]]) -beli szenvedéseik enyhítésére katolikus hittételen alapul. Vigasztalást nyújt a hátramaradottaknak, hogy így tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az [[Üdvösség|örök életrőlélet]]ről és a feltámadásról[[feltámadás]]ról szólnak.