„Osztrák közgazdaságtani iskola” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN sablon AWB |
a nem hogy → nemhogy |
||
12. sor:
==Központi elméletei==
===Gazdasági ciklusok elmélete===
A bankok a saját eszközeiket és gyűjtött betéteiket jóval meghaladó mértékű hitelt helyeznek ki, amelyhez gyakran alacsony központi alapkamat is társul. Ez a hiteltöbblet, a tőkeigényes projektekre felvett, megnövekedett kölcsön, amely a gazdaságba áramlik stimulálja a gazdaság aktivitását. Projekteknek, amelyek amúgy nem indultak volna el így a nyereségesség látszatát kölcsönzik és ezzel téves befektetéseket indukálnak. Ezen keresztül fokozott keresletet támasztanak a termelési tényezők piacán, ahol ezáltal emelkednek az árak, begyűrűzve fogyasztási cikkek piacára ugyancsak áremelkedést indukálva. Ha a bankok ezen a ponton felhagynak a hitelexpanzióval akkor a felfutás hamar megtorpan és visszagördül. Azért, hogy ezt, és ebből fakadóan az árak összeomlását elkerüljék, a bankrendszer kénytelen egyre több és több hitelt kihelyezni, így az árak tovább emelkednek. De a hitel eme expanziója nem folytatódhat örökké. Nincs többlet tőke vagy többlet munkaerő, csupán a forgalomba kerülő fizetőeszköz és az adósság volumene emelkedik. A termelési tényezők és a munkaerő, amelyet a szárba szökő új vállalkozások szívnak fel valójában máshonnan kerülnek elvonásra. A társadalom nem elég bővelkedő az erőforrásokban ahhoz, hogy újabb és újabb üzleti vállalkozásokat működtethessen anélkül, hogy a szükséges erőforrásokat máshonnan közben ne vonja el. Egészen addig amíg a hitelbővülés folytatódik, ez nem lesz nyilvánvalóan szembetűnő, azonban ez a folyamat véges, nem folytatható akármeddig. Az infláció és a bővülés csak addig fenntartható, amíg az emberek hisznek abban, hogy az árak emelkedése a közeli jövőben megáll. Amikor a nagy nyilvánosság számára is egyértelművé válik, hogy az infláció
====Történelmi háttér====
|