Főmenü megnyitása

Módosítások

223 bájt hozzáadva ,  11 hónappal ezelőtt
→‎A tagok: mesterkönyv
A két alapmonopólium (nyersanyag-felvásárló, termékértékesítő) megszerzése után a céhek szervezete és belső szabályrendszere meglepően hasonlóan fejlődött ki egész Európában
 
Szervezetük hierarchikus volt. Tagjaik között megkülönböztették a [[mester (céh)|mester]]eket, a [[céhlegény|legény]]eket és az [[inas]]okat; a céh élén állott a céhmester, a céh elöljáróságában rajta kívül még néhány mester és egy vagy két öreglegény ült. A mesterek neveit belépésük sorrendjében a céh [[mesterkönyv]]ébe jegyezték be. Az inasok szegődtetését a [[szegődtetőkönyv]], felszabadítását a [[szabadítókönyv]] tartalmazta — ugyancsak időrendben.
 
Az iparűzés szabadságát saját érdekeiknek megfelelően korlátozták. Kimondták, hogy csak azon mesterek űzhetnek valamely ipari foglalkozást, kereskedelmi tevékenységet, akik a céh tagjai közé tartoznak. Szigorúan korlátozták a céhhez tartozó mesterek számát. A céh tagjai olyan, csak jó hírű mester, [[kereskedő]] kerülhetett, aki a szakmai jártasságát bizonyította. Szigorúak voltak a kiképzés, az inaskodás, legénykedés, vándorlás, próbaidő szabályai. A mesterré válás feltétele egy [[mestermunka]] elkészítése volt. A céhek védték saját üzleti érdekeiket és iparkodtak foglalkozásuk tökéletesítésére, a legényeknek ezért általában előírták, hogy vándorlegényként külországokban is gyakorlatot szerezzenek. Alkalmanként meghatározták, hogy egy-egy céh tagjai mely vidékek számára dolgozhatnak és megszabták az egyes készítmények árát és minőségét. Ehhez szabályozták a gyártási eljárásokat, garantálták a szakszerű munkát, fejlesztették a kézműipari technikákat, és mindezek eredményeként gyakran művészi színvonalú tárgyakat állítottak elő.