„Than Károly” változatai közötti eltérés

1 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10)
(1 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10))
Than igazi iskolateremtő tudós volt. Alapos előtanulmányai után megválasztják a pesti egyetem tanárává, innentől kezdve egész erejét a közoktatás, közművelődés és a tudományos munkásság hazai felvirágoztatásának szentelte. A [[kémia]] tanításának módszerét az egyetemen átalakította; tartalmas és a formában is kiválóan gondos előadásaival nemcsak megkedveltetni tudta tárgyát, hanem fölébresztette tanítványaiban a kutatásra való hajlamot is. A [[20. század]] első felében működő kémiai tudósaink mindegyikét Than Károly tanította. Az egyetemi tanításra vonatkozó nézeteit már [[1871]]-ben az Akadémia elé terjesztette és [[1875]]-[[1876|76]]. évi rektori beszédében részletesen taglalta a tanítási és tanulási szabadság jelentőségét.
 
A tanításon kívül az első Magyar [[Gyógyszerkönyv]] (''Pharmacopoea Hungarica'', 1871)<ref>[http://mek.oszk.hu/11800/11892/11892.pdf Online]</ref> kidolgozásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A már említett [[Kémiai Intézet]] alapítója és vezetője. Nevéhez kötődik az analitikai mérőoldat faktorbeállító anyagának, a [[kálium-bikarbonát]]nak és [[kálium-bijodát]]nak (az úgynevezett Than-só) a bevezetése. Közegészségi tekintetben igen fontos munkát végzett (tagja az [[Egészségügyi Tudományos Tanács|Országos Közegészségi Tanácsnak]]), [[1885]]-ben [[Fodor József (orvos)|Fodor József]]fel és Balló Mátyással együtt a főváros [[víz]]zel való ellátása ügyében, továbbá az orosz [[pestis]]veszély alkalmával hatékony módszert dolgozott ki a [[fertőtlenítés]]re, amelyet a bécsi birodalmi járványbizottság is elfogadott. A tanítás mellett, ami ideje maradt, azt a kutatásra fordította. Korszerű eredményeit azonban elsősorban magyar lapokban publikálta, nem vágyott nemzetközi hírnévre.<ref>{{cite web |url=http://www.stop.hu/articles/article.php?id=582225 |title=Than Károly százhetvenöt éve született |accessdate=2011-05-09 |date=2009-12-20 | publisher=stop.hu }}{{Halott link|url=http://www.stop.hu/articles/article.php?id=582225 |date=2018-11 }}</ref><ref>{{cite web |url=http://www.tankonyvtar.hu/kemia/magyar-kemia-080903-312 |title=Than Károly |accessdate=2011-05-09 | publisher= sulinet.hu }}</ref>
 
== Önálló kutatási munkái ==
:Adatai: ''Beck Mihály: Than Károly élete és munkássága''. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Piliscsaba, 2008. Magyar Tudománytörténeti Intézet. 201 old. (Than publikációinak teljes jegyzékével)
* A [[Than Károly SE]] 2006-ban alakult, jelenleg futball csapattal rendelkezik, amely a BLSZ IV-bajnokságban játszik.<ref>{{cite web |url=http://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/521 |title=Budapest, Than Károly SE |accessdate=2011-05-10 | publisher= magyarfutball.hu }}</ref>
* Nevét iskola is őrzi, a Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola - Budapest, II. ker. 1023 Lajos u. 1-5., amelynek halljában a kémikus mellszobra is megtalálható.<ref>{{cite web |url=http://www.than.hu/news.php |title=Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola |accessdate=2011-05-10 | publisher=than.hu |archiveurl=https://web.archive.org/web/20110902041448/http://www.than.hu/news.php# |archivedate=2011-09-02 }}</ref>
 
== Kapcsolódó szócikkek ==
182 556

szerkesztés