„Szombati-Szabó István” változatai közötti eltérés

a
elírás javítása AWB
a (elírás javítása AWB)
 
Leszerelése után [[Resicabánya|Resicabányán]], majd [[Lugos]]on lelkész. A háború alatt írt verseit később a [[Magyar Szó (hetilap, 1919–1920)|Magyar Szó]], [[Keleti Újság]], [[Napkelet (folyóirat, 1920–1922)|Napkelet]], [[Pásztortűz]] közölte. Újabb verseinek téma- és élményváltozása 1922-ben megjelent ''Életem'' c. kötetében tükröződik. Ennek első részét a ''Széfaciklus'' szerelmes versei teszik ki, ezzel a nála megszokott, áradó jelzőkkel túlzsúfolt, [[szecesszió]]s ajánlással: „Szóljanak ezek a régen kilobbant lángok Széfának, a fehér arcú bosnyák asszonynak emlékére, aki a háború embertépő gerebenjében széttépett élet-hitemet és élet-vágyamat… nékem visszaadta.” A Széfa-ciklusra utalva írta [[Reményik Sándor]]: „Ennek a poézisnak annyira lényege a hasonlatmondás, hogy már visszaélésnek nevezhető a költészet más, éppoly fontos, sőt még fontosabb elemeinek rovására” (Pásztortűz, 1923/2. 54–55).
 
AAz első világháborút követően az [[erdély]]i magyarságra rászakadt új helyzetben Szombati-Szabó István bekapcsolódott a közéletbe is: az [[Országos Magyar Párt]] szervezője, a [[Károli Gáspár Irodalmi Társaság]] igazgatósági tagja, a [[Reformátusok Lapja]] társszerkesztője, a [[Napkelet (folyóirat, 1923–1940)|Napkelet]] főmunkatársa (1920–30), helyi tudósításai a [[Brassói Lapok (napilap)|Brassói Lapokban]] is megjelentek. Tagja volt a [[temesvár]]i [[Arany János Társaság]]nak, a [[marosvásárhely]]i [[Kemény Zsigmond Társaság]]nak, a [[Helikoni közösség]]nek, 1933-ban viszont csatlakozott a Helikon belső ellenzékeként létrejött [[Erdélyi Magyar Írói Rend]]hez. Közben [[japánok|japán]] költőkből fordít, feltehetően [[német nyelv|német]] közvetítéssel (''Régi japán költők.'' Fordítások a VIII–X. század japán lírájából. Lugos, 1923).
 
1922-ben ''Beszélgetés hervadt őszi kerttel'' c. verséért államellenes izgatással vádolták, végül tíz hónapig tartó bírósági hercehurca után felmentették. Pályájának egy kései értékelője szerint „…ha valaki, ő igazán alkalmas volt arra: kifejezni a [[kisebbség]]i sorsot. Egyéni élete is úgy alakult: egy magasabb kultúrájú, szélesebb látókörű vidékről került az ország elmaradottságáról híres, európai kultúrától távol eső részébe, a magyar Balkánra. Vallásos verseiben is egyéni sorsára a bibliai alakokban ismer rá” (Szabó Sándor Géza: ''Szombati-Szabó István pályaképe.'' Debrecen, 1974). Ebben az időben fordítja le [[angol nyelv|angolból]] a Vallási Kisebbségi Jogok Amerikai Nagybizottsága megbízásából a ''Vallási kisebbségek Erdélyben'' c. könyvet (Lugos, 1925). 1924-ben újabb verskötete jelenik meg ''Lavinák éneke'' címmel. A fogadtatás vegyes: [[Reményik Sándor]] „poéta-testvér”-ének nevezi, szerinte „…az alföldi származású Szombati-Szabó István ebben a kötetében nőtt hozzá teljesen az erdélyi sorshoz… Művészi egyensúlyát és teljességét is ebben a kötetében találta meg…” [[Kristóf György]] ezzel szemben kifogásolja, hogy „…könnyen alkot, túlságosan termékeny” s azt ajánlja neki, „válogasson módszeresebben, legyen önkontrollja, tömörítsen” (''Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője.'' Kolozsvár, 1924. 263–264). Szombati-Szabó István azonban visszavonul, az [[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] [[négerek|néger]] költő, [[Langston Hughes]] verseiből fordít, egyébként hallgatásba merül, s csak halála után kerül elő hagyatékából az a mintegy harminc vers, amelyeket más, korábban publikált költeményeivel együtt, ''Hazajáró lélek'' címmel az Erdélyi Magyar Írói Rend ad ki, [[Tabéry Géza]] és [[Debreczeni István (irodalomtörténész)|Debre­czeni István]] tanulmányaival. Ennek ismeretében [[Dsida Jenő]] így értékeli költészetét: „…csupa kép- és hasonlathalmozás, mintha a fiatal költő sohasem tudna betelni ízes, sokszor ódon nyomatú szavainak jóságával és szépségével. Valami biblikus reminiszcencia, gondolatritmusos, litániaszerű monoton mormogás is végigvonul ezeken a különös verseken.” És alább így ír: Szombati-Szabó István „[[Csokonai Vitéz Mihály|Csokonai]] és [[Ady Endre|Ady]] magyarságát hozta magával útravalóul a megváltozott Erdélybe. ''Erdő, erdő, kerekerdő'' c. verse, melyet még 1913-ban Skóciában írt, az Ady borúlátó … próféciáira üt… Nekibúsult, kemény [[Kálvinizmus|kálvinista]] magyarsága kalendáriumos rigmusokban mond Szent István-napi köszöntőt minden magyarokra. Erdélyből rajongó szóval sír vissza a gémeskútra, villásszarvú ökrökkel népes tengersík vidékre” ([[Erdélyi Helikon]], 1934. 759–761).