„Szégyenjegy” változatai közötti eltérés

A szégyenjegyekkel elsőként [[Johannes de Bado Aureo]] foglalkozott a 14. században (''Tractatus de Armis''), aki szerint ha valaki megszegte az ígéretét, gyávaságot mutatott vagy rendkívül méltatlanul cselekedett, bíróság elé állították, ha pedig bűnösnek tekintették, a pajzsát lefelé fordítva vagy megfordítva állították ki, ami a legnagyobb büntetési foknak számított. A régi szerzők közül foglalkozott a szégyenjegyekkel [[Gerard Leigh]] (''The Accedens of Armory''. London, 1562), [[John Guillim]] (''Display of Heraldry''. 1610), [[John Selden]] (''Titles of honor''. 1614) és [[Marcus Vulson de la Colombière]] (''La Science Héroïque''. Párizs, 1639), de példákat nemigen hoznak a használatukra, mert ilyenek valószínűleg nem is léteztek, hiszen önként senki sem viselte volna nyilvánosan a címerét és hagyta volna azt az utódaira, ha azon valamilyen szégyenjegy van. [[Ménestrier]] ezeket angol ostobaságnak ("sottises Anglaises") nevezte. A nagyobb hatást a szégyenjegyek nem is a használatukkal gyakorolták, hanem a hozzájuk kapcsolódó becsületkódex által, melyet egy gentleman köteles volt megtartani, ha nem akarta elveszíteni a becsületét, vagyis nem akart kiesni az úri társaságból és az azzal együtt járó társadalmi, gazdasági stb. kapcsolatrendszerből. Ha tehát a gyakorlatban nem is használták ezeket a jegyeket, de a róluk értekező könyveket széles körben olvasták, ami létrehozott egy normának tekintett, heraldikai eredetű magatartási kódexet.

 

 

A kivételt a szégyenjelek használatára talán a skót heraldika jelentheti. Thomas Innes of Learney említi (''Scots Heraldry''. Edinburgh-London, 1938. 153. l., 3. jegyzet), hogy a címerjog szerint a házasságtörő férfinak két vérvörös oldalsarkot (en: gusset) kell viselnie, és a nem házasságtörő elvált feleknek egy-egy oldalsarkot.