„Délnyugat-Afrika az első világháborúban” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a A világháborúk szörnyen nagyok voltak, de a kezdőbetűik kicsik. |
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ |
||
40. sor:
A gyarmat őslakosságának nagy részét két nép: a hereró törzsek és a namák alkották. A németek eleinte hasznot húztak a két nép törzseinek rivalizálásából és a hererókat támogatták a nagyrészt keresztény hitre áttért namákkal szemben. Az akkori új kormányzó: [[Theodor Leutwein]] 1894-ben vette át a gyarmat irányítását és igyekezett békés, diplomáciai eszközökkel elsimítani a feszültségeket a gyarmaton. Sikerült elérnie, hogy a már a németeknek sem előnyös törzsi villongások átmenetileg megszűnjenek és hogy a hererók királya és a namák legnagyobb tekintélyű vezetője: [[Hendrik Witbooi]] békét kössenek. Az új kormányzó igyekezett együttműködni Witbooijal és levelezésükben is az államhatalmi monopóliumot igyekezett érvényesíteni. A törzsfőnököket a császár „nevében” arra kötelezte, hogy „országukban” gondoskodjanak a „rendről és nyugalomról”, amiért éves nyugdíjban részesültek. Végül a kormányzó kénytelen volt az államérdekből is fenntartott levelezést félbehagyni, mivel a nama vezető népének teljes függetlenséget követelt és a misszionáriusok által megismert európai jog cikkelyeivel is képes volt alátámasztani igényeit. Ekkor a namák fegyveres harcba kezdtek Hendrik Witbooi vezetésével, de egy év alatt alulmaradtak a németekkel szemben. Ennek ellenére a kormányzó mindent elkövetett a békés együttélés érdekében és az elfogott nama vezetőt szabadon engedte, törzsét nem oszlatták fel és a fegyvereiket is megtarthatták az afrikaiak, csak német felügyelet alá kerültek. Leutwein nevéhez fűződik az is, hogy decentralizálta az adminisztrációt, amelyet három regionális központban intézett: Windhoekban, Otjimbingwében és Keetmanshoopban. Nemsokára megalakultak az első nagyobb bányák és elkezdődött a gyarmat gazdasági értékeinek kitermelése. Megalapították az első posta-és távíró állomást. Az első világháború előtt nemsokkal felállították a gyarmat első rádióadóját, amellyel már el tudták érni [[Togo|Togót]], és rajta keresztül az anyaországot is.<ref>{{Opcit|n=Német–Juhász|o=25-26}}</ref>
Az új gazdasági eredmények mellett azonban nem sikerült teljesen megoldani a törzsi problémákat, és az addig erősen németbarát, járványok által megtizedelt hererók is uraik ellen fordultak. 1904 januárjában a hererók az addig németbarát (a kormányzó személyes barátja) [[Samuel Maharero]] törzsfőnök vezetésével fellázadtak és több farmot is elpusztítottak. Megöltek közel 150 német telepest, majd több települést elfoglaltak, a jelentősebb városokat többször is bekerítették. A gyarmat akkor még igen jelentéktelen védőserege nem tudott semmit tenni, és a felkelést csak a gyarmatra érkező [[Lothar von Trotha]] tudta leverni 14 000 emberével. A felkelők többsége a német csapatok elől kénytelen volt a [[Kalahári (sivatag)|Kalahári-sivatagba]] menekülni, ahol nagy részük meghalt. 1904 őszén a hererók után a namák is ismételten fellázadtak Witbooi és [[Jakobus Morenga]] (a "fekete Napóleon") vezetésével. A lázadást csak 1908 elejére sikerült leverni teljesen, s a felkelések után a német véderő
=== A Dél-afrikai Unió politikai helyzete a világháború küszöbén ===
| |||