„Lucius Annaeus Seneca” változatai közötti eltérés

Előkelő hispániai családból származott: apja, [[Lucius Annaeus Seneca Maior|idősebb Seneca]] [[Ordo equester|lovagrendi]] rangú volt. Anyja, Helvia három fiúnak adott életet, akik közül a középső volt Lucius. Bátyja az [[Apostolok cselekedetei|Apostolok Cselekedeteiből]] is ismert [[Marcus Annaeus Novatus|Gallio]] volt, akivel [[Pál apostol]] is találkozott (ApCsel 18,12 - ApCsel 18,17). Galliót később bevádolták, hogy részt vett a Nero császár ellen szervezett Piso-összeesküvésben, de ügye feledésbe merült, és emiatt nem végezték ki. (Tacitus, Annales, XV.könyv, 73.) Nem kerülte el viszont ezt a sorsot öccse, Annaeus Mela, a császári magánkincstár felügyelője, valamint annak fia, [[Marcus Annaeus Lucanus|Lucanus]] eposzköltő. (Tacitus, Annales, XVI. könyv, 17.) A család felemelkedése jól példázza, hogy a Kr.u. I. századtól fogva a provinciákban is olyan fokúvá vált a romanizáció, hogy akik itt tanultak, azok a fővárosban is megállták a helyüket.

 

 

Kr. u. 31-ben Seneca visszatért Itáliába, ahol 41-ig politikai és közéleti pályát fut be: [[quaestor]], majd védőügyvéd lett. Egyik védőbeszédével azonban felkeltette [[Caligula római császár|Caligula császár]] irigységét, aki ki akarta végeztetni. Egyik szeretője javaslatára, aki szerint a beteges ifjú úgyis hamarosan magától meghal, és ezért kár a császári házra újabb gyilkosság gyanúját vetíteni, Caligula életben hagyta. 41-ben ''[[Iulia Livilla|Iulia Livillával]]'', Caligula egyik nővérével folytatott állítólagos házasságtörő viszonya miatt Claudius [[Korzika|Korzikára]] száműzette, ahol 49-ig volt kénytelen tartózkodni. A száműzetést [[Claudius római császár|Claudius]] kicsapongó felesége, [[Messalina]] eszközölte ki. A száműzetésben írta meg a Helviához írt vigasztalást, valamint egy Polybiushoz, Claudius császár kegyencéhez címzett vigasztalását. Ez utóbbiban Claudiust az ideális uralkodónak állítja be. Ennek hatására, valamint Claudius új feleségének, Agrippinának segítségével Seneca visszatérhetett Rómába. Itt a későbbi [[Nero római császár|Nero]] császár nevelője lett, majd Nero hatalomra jutása után Burrus testőrparancsnokkal együtt a birodalom élén állt, mint Nero segítője:

 

[[Kép:Nuremberg chronicles f 105r 1.png|thumb|left=0.75|Seneca halála a Nürnbergi Kódexből, 1493 körülről]]

 

==== Uralkodóeszménye és társadalomképe ====

 

 

A szó szerinti fordításban ''Claudius császár megtökösödése'' címet viselő mű arról szól, hogy mi történt [[Claudius római császár|Claudius császárral]], halála után: Claudius császár felmegy az [[Olympus Mons|Olympusra]], és megpróbál az istenek elé kerülni. Először [[Hercules]] megpróbálja kihallgatni, de mivel úgy látja, hogy Claudius összevissza hazudozik, és nem is beszél érthetően, összehívja az égi [[senatus]]t. Itt [[Augustus római császár|Augustus]] beszámol Claudius gonosztetteiről. Ennek hatására az égiek úgy döntenek, hogy az Alvilágba vetik Claudiust. A holtak bírája az általa elrendelt gyilkosságok miatt arra ítéli, hogy egy lyukas pohárral vessen állandóan kockát, és legyen egy felszabadított rabszolga szolgája. Érdekesség, hogy e szatíra megírásával egyidejűleg Seneca megírta a megistenült Claudius császár hivatalos dicsőítő és gyászbeszédét is. E kettősséggel, ti. egy hivatalos és egy saját véleményt tükröző szöveg megírásával Seneca előképül szolgálhatott [[Prokopiosz (történetíró)|Prokopiosz]] számára, aki bizánci udvari történetíróként a [[I. Iusztinianosz bizánci császár|Iustinianust]] dicsőítő művek megírása mellett megalkotta a Iustinianust gyalázó ''Titkos történetet'' is.Az ''Apocolocynthosis'' elszórt utalásai kifejezik a Claudius alatt karriert befutó, felszabadított rabszolgákkal szembeni római ellenérzést. Rosszallását fejezi ki Seneca Claudius uralkodói gyakorlatával (abszolutisztikus tendenciák, rokongyilkosságok, a polgárjog mértéktelen adományozása idegeneknek) szemben is.

[[Fájl:La mort de seneque.jpg|thumb|[[Luca Giordano]], Seneca halála (1684)]]

[[Fájl:Rubens- Der sterbende Seneca.jpg|thumb|[[Peter Paul Rubens]], Seneca öngyilkossága]]

 

{{idézet2|''Ezek után egyetlen vágással felnyitják karjukat. Seneca, mivel öreg és a szűkös táplálkozással is elgyengített testéből csak lassan folydogált a vér, bokáján és térdén is feltépi az ereket; és a szörnyű kínoktól kimerülvén, hogy fájdalmával felesége elszántságát meg ne törje, ő maga pedig amannak gyötrelmeit látván, gyengeségbe ne zuhanjon, azt tanácsolja, vonuljon másik szobába. És mivel még az utolsó pillanatban is bővében volt az ékesszólásnak, odahívott titkárainak sok mindent tollba mondott: ezt az ő szavaival közrebocsátott szöveget átformálni fölöslegesnek tartom.''

=== Seneca és a kereszténység ===

 

 

{{idézet2|Mint ahogyan a nap sugarai is érintik a földet, valójában ott vannak, ahonnan sugárzanak, úgy a ''nagy és szent lélek'' (csak azért szállt le, hogy közelebbről megismerjük az istenit) velünk mulat, de eredetéhez tapad - onnan függ, oda tekint és törekszik. Jelen van köztünk, ámde különb nálunk.|Seneca: XLI. levél}}

{{idézet2|S évek elültén kései kor jő, mikor Oceanus oldva világunk láncait, óriás szigetet tár fel, s új földöveket fed fel Téthys, s nem lesz földünk csücske se Thulé. |Médea, 374-379.sorok}}

 

 

==Galéria - műalkotások Seneca haláláról==

== Jegyzetek ==

{{Jegyzetek}}

 

== Források ==

* {{hely|Albrecht 2003-2004}} -Michael von Albrecht: A római irodalom története I-II. Ford.: Tar Ibolya.Balassi Kiadó. Budapest, 2003-2004. {{ISBN|9635065234}} , {{ISBN|963-506-574-4}}

* {{hely|Szilágyi 1977}} Szilágyi János György, Seneca, a tragédiaköltő. In: Seneca Tragédiái, Európa, Bp., 1977, 223 -252. {{ISBN|963-07-1212-1}}

 

== További információk ==

* Szekeres Cs.-Kendeffy G., Fejezetek a római filozófia történetéből, in: Bevezetés az ókortudományba IV (Agatha VII), Szerk. Havas L.-Tegyey I., Debrecen 2001, 433-454. {{ISBN|963-472-533-3}}

=== Egyéb irodalom ===

* [[Sebestyén Károly (kritikus)|Sebestyén Károly]]ː ''A római irodalom története – szemelvényekkel magyar írók latin műfordításaiból'', Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) Cs. és Kir. Udvari Könyvkereskedés Kiadása, 1902, 132–136. o.

 

=== Művei latinul ===