„Krisztadelfiánusok” változatai közötti eltérés

a
Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ
a
a (Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ)
== Krisztus tanítványai ==
 
Jézus tanítványaivá az által válhatnak az emberek, ha hisznek tanításában, bűnbánatot tartanak, és teljes alámerítkezéssel keresztelkednek meg. Noha a hívő Isten kegyelmébe vetett hitük által üdvözül, a valódi hit a tettekben mutatkozik meg, és ezért a hívektől azt várják el, hogy a Biblia tanításával összhangban éljenek. A halál után a hívők öntudatlan állapotban vannak, és mindaddig nem tudnak semmit, amíg el nem jön a [[feltámadás]] Krisztus visszatérésével. Ez után ítélet következik, és azokat, akiket Isten elfogad örök élet vár, amiben Krisztussal együtt a megújult Földön élnek, segítve őt Isten Országának megvalósulásában, és a halandók igazgatásában ezer évig (''(Millenium)''). A Krisztadelfian közösség Isten Országára, mint az evangélium egyik legfontosabb ígéretére tekintenek, amit Jézus fejtett ki az apostoloknak. A Biblia beteljesedett próféciáira úgy tekintenek, mint az Szentírás megbízhatóságának bizonyítékára.<ref>Gillett, Dennis ''A Mesteri Tanítvány'' CBM.hu</ref>
 
== Sajátosságok ==
296 761

szerkesztés