„Sikhara” változatai közötti eltérés

A belső szentély (''(garbagriha)'') felett tornyosuló, magas felépítményű sikhara az ősi Méru-hegyet szimbolizálja, ahol az istenek laknak. Vízszintes rétegezettsége és felosztása (''bhúmi''k) a különböző istenek rangsorát jelzi, ahogy a hegyen elfoglalják helyüket. Ezek a rétegek az északi sikharák esetében egyszerű geometriai ábrákat tartalmaznak, és mentesek az antropomorf ábrázolásoktól. A szobrok általában a függőleges hasadékokban, a pagákban foglalnak helyet, illetve a talapzaton (''(bada)''), vagy a többnyire megemelt lábazaton (''(piszták)''). Gyakori elem a sikharák oldalába faragott díszes szentélymásolat, amelyet szintén szobrok díszítenek.<ref>{{opcit|n= Baktay Ervin |c=India művészete |k=1 |f= |o=261}}</ref>

* ''Phamszana'', amelyre inkább az egyenesek által határolt, éles kontúrok jellemzők, kupolás jellegű, vagy harang alakú, és elsősorban a hívek csarnokának (''(mandapa)'') befedésére szolgálnak.

A sikhara felületét finoman áttört díszítések, ú.n. szamárhátívek (''(csandrasálák)'') borítják, a gúla legfelső részét levágják, és a csúcs helyére egy széles, barázdált, tányér alakú díszítést helyeznek ( ''ámla, ámlaka, vagy amalaszaraka''). A latina sikharának két további változata is van, a ''sekhári'', amelynél a központi tornyot körben, annak teljes magasságában apró sikharák szegélyezik, egyre csökkenő méretben, valamint a ''bhumidzsa'', amelynél vízszintes, lapos kiszögellések jellemzők a négy sarkon, amelyek szabályos sorokban rétegződnek a tető magasságáig.

A ''latina'' forma ívelt, négyszögletes formájú torony, amely a többszintű szentélyek fejlődése során alakult ki, a [[Gupta-dinasztia]] idején (negyedik-ötödik századig), és a templomépítészet kedvelt formája volt. A tornyokat kezdettől fogva ''ámlák'' (vagy ''ámalakák'', kerek, bordázott elemek) koronázták, a sarkoknál hamis emeleteket alakítottak ki rajtuk. Ez volt az [[észak-india]]i, vagy „városi” (''(nágari)'') építészet egy kedvelt eleme a 7. és a 10. század között, és jelentőségét a későbbi ''sekhári'' (vagy ''anekandaka'') stílus homályosította el. Neve a ''latá'', vagyis „kúszónövény” szóból ered. A hamis emeleteket gyakran kis ''ámlakák'' szegélyezik, és az ívelt felépítménybe kicsinyített sikharák (''(angasikharák)'') simulnak. Jellegzetes latina típusú sikhara látható a Bhuvanesvári Lingarádzsa-templom felépítményén, de [[Madhja Prades]]ben Amrol, Batesára, [[Gvalijár]]ban (Gudzsári Múzeum), Naresara, Terahi. [[Gudzsarát]]ban : Roda, Samaladzsi, Modhera, [[Rádzsasztán]]ban Oszián, [[Karnátaka|Karnátakában]]: Pattadakal, [[Ándhra Prades]]ben: Alampur templomainak kedvelt építési módja.<ref name="prasada">{{cite web|author=Adam Hardy |title=The Indian Temple: Production, Place, Patronage |url=http://www.prasada.org.uk/indian_temple/production_flash_gallerys/pro_main_images/production.html |accessdate=2012-04-26 |publisher=Arts & Humanities Research Council |language=|work=prasada.org |quote=}}</ref>