„Szlovák Nemzeti Színház” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
javítások
a Kurzív tartalmú zárójelek korr., ld.: WP:BÜ
1. sor:
[[Fájl:BratislavaSND.jpg|bélyegkép|jobbra|Az új épület]]
A '''Szlovák Nemzeti Színház''' (''(Slovenské národné divadlo)'') az egyik legjelentősebb kulturális intézmény [[Szlovákia|Szlovákiában]]. Létrejöttét [[1920]]-tól, röviddel [[Csehszlovákia]] megalakulása után számítják. Székhelye [[Pozsony]].
 
A mai úgynevezett közszolgálati színház, ami annyit tesz, hogy államilag finanszírozott, állandó színpaddal, társulattal és sokrétű repertoárral rendelkezik. Három fő elemből tevődik össze: prózai társulat, opera és balett. [[2007]]-ben a korábban több helyen tevékenykedő társulatai átköltöztek a Nemzeti Színház új épületébe a Pribina utcába a Duna-parton. Az új épületben helyet kapott mindhárom társulatnak van saját előadóterme, illetve kísérleti stúdiót is létrehoztak. Összesen körülbelül 1700 férőhely van az intézményben. A Nemzeti Színház korábbi „régi épületét” a társulatok felváltva továbbra is használják. A színházi szezon szeptembertől júniusig tart, és a színházi társulatot kivéve, mely hétfőn nem tart előadásokat, minden nap várják a műkedvelőket.